Aztán vártak, nem jött senki. Néhány nap múlva tűntek fel a kamionok. Akkor elpattant valami. Olyat tettek, amit a magánszférában még senki. Sztrájkot hirdettek és hátráltatni merték a készárú elszállítását. Tőlünk nyugatra felröppent volna a piros kakas is, melósok ezrei érkeztek volna a településre és cafatokra szedték volna a verőembereket.
Nézzük meg közelebbről, mivel foglalkoznak azok, akik sose érnek rá semmire, mert "olyan elfoglaltak". Meetingeken ülnek és próbálnak koncentrálni vagy jópofiznak, hogy kibírják valahogy, egyébként meg az irodában ülnek a képernyő előtt és levelezgetnek, iwiweznek-facebookolnak, telefonálgatnak, smseznek, szkájpolnak, időpontokat egyeztetnek vagy mondanak épp le, ja és persze meetingről meetingre járva dugókban időznek, vagy némi lelkifurdalással lógnak a városban "munkaidőben", de csinálni közben szinte semmit sem szoktak. Úgy értem: semmi teremtőt, semmi valódit és kreatívat.
Miért érdemes kukázni? Mik a munka világának alternatívái? Hogyan működik egy egy alulról szerveződő népkonyha és van-e ilyen nálunk?
A freegan-ek, kukázók azt használják fel, amit mások eldobnak. A freegan az ingyenes (free) és a vegán szavakból áll össze; egyszerre érvényesíti az állatvédelmi, fogyasztásellenes szempontokat, és az antikapitalista motivációkat, a szabad (nem bérmunkára kényszerülő élet gyakorlásának igényét.
You can find the same text in english here http://lmv.hu/node/3935
A betonon nem lát át a műhold. Reggel hatkor bekapcsolom majd a mobilomat, beírom a jelszavam. Rajta vagyok a hálózaton, a cellainformációk alapján bekerül majd a teljes alább vázolandó útvonal a T-mobile adatbázisába. Félúton a buszmegálló felé egy villanyoszlopon van egy körpanorámás biztonsági kamera. Látják, hogy futok-e a busz után.
Az három éven át kicsit se számított, hogy te leváltanád, hogy őszödi beszéde alapján tízmillió embert átvert és így nyerte meg a választásokat is. Saját szavazóinak megtévesztésével. Mindez nem számított, csak az, hogy Brüsszelben egy fehér abrosz mellett külföldi "befektetői körök", mondjuk négy-öt nyakkendős ember a kávéját kevergetve szólt neki: sürgősen szedje össze a cókmókját és monnyon le.
Frissítés: Ha beírod a google-be ezt a számot: 70/392-4499, két találatot kapsz. Az egyik Tomcat (Zöld Párt) képviselőjelölti bemutatkozó oldala, ahol ez a szám a kontakt, a másik Seres Mária kampányweboldala, ahol a budapesti aláírásgyűjtő fiú (Csaba) telefonszáma szintén ez a szám.
http://www.zoldpart.hu/user_article.php?id=57
http://www.seresmaria.hu/blogpl.php?id=24
A napokban berobbant a közéletbe Seres Mária, aki eddig néhány hét alatt a szükséges 200 ezerből 85 ezer aláírást gyűjtött a képviselők elszámoltatásának ügyében kezdeményezett, amúgy mindenki számára szerethető népszavazásához. Magáról ezt állítja: "nem foglalkozom politikával – mint az emberek többsége – és nem is vonz a politikusi lét. Nem is értek hozzá." De ki ő igazából? És miért éri meg aláíró ívekkel rohangálni?
Bizony szomorú látvány egy egy éves ghost bike. Belerúgtak, a felnik nyolcasba görbültek, a stucni megadta magát, az üléscső elgörbült. Egy roncs, egy darab hulladék - ezt látja mindenki. Az, hogy fehér, már eltörpül az otthagyott hulladék minőség mellett. Ennyi lenne hát a sztori? Egy év kísértés, aztán irány a fény - a fémfeldolgozó?
RakPark! vasáRnap dÉlutáni pikNik a duna-pArtOn
csináljuK aZt a duNaparton, amit aMúgy csinÁlnáNk, ha leheTne!
(és le az autókkal!)
http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=26019
http://nol.hu/velemeny/a_duna-korzo_a_turistake_-_mi_lenne__ha_a_budai_rakpart_mindannyiunke_lenne_