indy.media.hu független média központ

G. William Domhoff – Az összeesküvések nem-létezéséről (2005 március)

Közismert, hogy sokan azt gondolják, az Egyesült Államokat a színfalak mögött rejtőző cinkos elitek irányítják, hogy titkos társaságok a politikai rendszer megváltoztatására készülnek, vagy egyfajta világkormányzatnak akarják alávetni az országot. Korábban az összeesküvők titkos „kommunista” szimpatizánsok lettek volna, akik egy szovjet vezetésű világkormány formájában igázták volna le az USA-t, de a Szovjetunió összeomlásával ez az elmélet összedőlt. Ekkor az összeesküvés-elmélet gyártók figyelmének fókuszába az ENSZ került, mint az „új világrend” állítólagos irányítója, amit azonban cáfol az ENSZ jól látható gyengesége, és az amerikai hatalmi struktúrák fönntartóinak eltökéltsége – amiben a mérsékeltek is osztoznak – hogy semmiféle komolyabb szerepet ne juttassanak neki.
Az összeesküvés-elméletek híveinek egy kisebb csoportja szerint a CIA-n belüli titkos csoportok felelősek az 1960-as évek óta történt számos tragédiáért, beleértve John F. Kennedy merényletét.

Mi a baj az összeesküvés-elméletekkel?

Számos olyan gyengesége van az összesküvésekre bazírozó elméleteknek, amelyek ellentmondanak annak, amit a hatalmi struktúrák működéséről tudunk. Először is, ezek feltételezik, hogy a vagyonos és magasan képzett emberek egy kis csoportja valamiféle szélsőséges pszichológiai vágyat fejleszt ki önmagában, ami miatt olyan dolgokat követnek el, amik nem férnek össze azzal a szereppel, amivel pedig láthatólag bírnak. Például, gazdag kapitalisták nem pusztán profitszerzésre törekednek, hanem egy „világkormány” létrehozására. Vagy, választott képviselők föl akarják függeszteni az alkotmányt, hogy diktatórikus hatalomra tegyenek szert. Ezek az állítások sok évtizedes múlttal rendelkeznek, és újra és újra kijelentik, hogy a dolog hamarosan valósággá válik – ami aztán mindig elmarad. Mivel az ehhez hasonló állítások már számtalanszor megcáfoltattak, ezért értelmesebb egyszerűen azt feltételezni, hogy a vezető pozíciókban lévők a szokásos okokból cselekednek úgy, ahogy, például a profit-szerzés motivációjának vagy a képviselői poszt intézményes jellegének megfelelően. Természetesen a vezetők annyi profitot próbálnak meg megszerezni, amennyit csak tudnak, illetve minél nagyobb különbséggel szeretnének nyerni a mindenkori választásokon, és ennek érdekében mindenféle aljasság megtörténik, de nem a „világkormány” létrehozásának, vagy az alkotmány felfüggesztésének a szintjén.

Másodsorban, az összeesküvés-elméletek azt feltételezik, hogy a színfalak mögötti vezetők mérhetetlenül okosak és tájékozottak, miközben a társadalomtudományok és a történelmi kutatások arról tanúskodnak, hogy a vezetők meglehetősen gyakran rövidlátó vagy elhibázott döntéseket hoznak, gondolkodásuk társadalmi hátterükből és intézményes szerepükből adódó korlátoltsága miatt. Amikor ostoba hibák leleplezik ezt a korlátoltságot, mint például a CIA sikertelen puccskísérleténél a Disznó-öbölben Kennedy alatt, akkor az összeesküvés-elméletek hívői azt állítják: ezeket a hibákat szándékosan követték el, hogy becsapják az átlagos embereket.

Harmadrészt, az összeesküvés-elméletek szerint a hatalom néhány tucat ember kezében van, akiket gyakran (állítólag) egyetlen erőskezű vezér irányít, míg a hatalmat tanulmányozó szociológusok szerint a több millió nagy tulajdonnal rendelkező családra egy sok ezres vezetői elit épül. Emellett a szociológiai elemzés azt is megmutatja, hogy a legmagasabban lévő rétegek alatti csoportok vagy osztályok is rendszeresen „befektetnek” a hatalomgyakorlás rendszerébe, és támogatják azt. Például, a magasan kvalifikált orvosok, jogászok és egyetemi emberek [Amerika!] nagymértékű kontrollal rendelkeznek életük fölött, életszínvonaluk magas, munkájukat pedig általában élvezik, ezért együttműködnek a politikai-társadalmi rendszerrel, habár maguk nem rendelkeznek jelentős politikai hatalommal.

Negyedrészt, az összesküvés-elméletek szerint dörzsölt szakértők („tojásfejű értelmiségiek”) bizarr és nagyszabású elméletei azok, amik manipulálták gyanútlan főnökeik gondolkodását. De az ezzel kapcsolatos vizsgálatok megmutatják, hogy a politikai irányelvek meghatározásában [policy making] a szakértők/tanácsadók a vezetők által meghatározott orientáció illetve célok kontextusában dolgoznak, és hogy ignorálják vagy elmozdítják őket, amint megsértik az uralkodó konszenzust (amit általában az jelez, hogy az illetőt túlságosan absztraktnak, idealistának, vagy, egyszerűen, „balos”-nak nevezik).

Végül, az összeesküvés-alapú teóriák azt feltételezik, hogy a kormányzás megváltoztatására, vagy merényletekre vonatkozó illegális tervek hosszú ideig titokban tarthatók, miközben minden konkrét bizonyíték azt mutatja, hogy az USA-n belüli titkos csoportokat vagy terveket leleplezik a jogvédő csoportok, kiszivárogtatják az újságírók vagy kormányzati tisztviselők, és végül ír róluk a sajtó is. Még a titkos háborúk vagy CIA akciók is – Vietnám, a Contrák [Nicaragua], Bush motivációi az iraki háborúval kapcsolatban – rövid időn belül nyilvánosságra kerülnek. Ami a merényleteket és merénylet-kísérleteket illeti, McKinley-től Franklin D. Roosevelt-ig, John F. Kennedy-ig, Martin Luther King-ig, Robert Kennedy-ig és Reagan-ig, ezeket olyan személyek követték el, akiknek semmiféle kapcsolata nem volt a hatalmi elitekhez.

Mivel alapvető feltételezéseik mindegyikét cáfolják a történeti események és a média leleplezések, az összeesküvés-elméletek nem vehetők komolyan semmiféle üggyel kapcsolatban.

Amennyiben van nagyvállalati dominancia, az a nagyvállalati szféra látható szereplőin, a policy tervezési hálózatokon és a kormányon keresztül érvényesül. Ha van osztályuralom, az ugyanazokon az evilági folyamatokon keresztül érvényesül, amelyekről a társadalomtudósok megmutatták, hogy a gazdasági-társadalmi szféra minden szintjén működnek.

Az illegális állami akciókról

Habár összeesküvések ugyan nincsenek, igaz, hogy állami tisztviselők időnként illegális akciókat is elkövetnek, hogy megtévesszék a közvéleményt. Az 1960-as években például a kormány vezetői azt állították, hogy a vietnám-i háború könnyen megnyerhető, habár tudták, hogy ennek az ellenkezője igaz.
A nyolcvanas években a Reagen-kabinet megszegett egy kongresszusi tilalmat, és titokban támogatta a nicaragua-i kormányellenes erőket (a „Contrák”), egy bonyolult pénzügyi szerkezet segítségével, melynek során a felkelőknek külföldről juttattak pénzt. A terv keretében illegálisan fegyvereket adtak el Iránnak, pénzért és túszokért cserébe. Azonban az ilyen trükköket és illegális akciókat előbb-utóbb leleplezik, ha nem is azonnal, de történeti távlatból nézve igen.

A vietnámi háború esetében a Pentagon Iratok (Pentagon Papers) nevű kormányzati dokumentumok 1971-es, engedély nélküli kiadása (amely nyilvánvalóvá tette a háború valós állását) megszégyenítette a kormányt és rengeteg embert a háború ellen fordított. Az eset szintén elindított egy titkos Fehér Ház-projektet, amelynek célja a „rések” betömése lett volna, és ami aztán a Demokrata Párt székházába való illegális behatoláshoz (az 1972-es választási kampány alatt) vezetett, amit aztán az akció magas szintű támogatásának félresikerült elleplezési kísérlete követett, majd végül Nixon elnök lemondásával végződött. Ami a Reagan-kormány illegális praktikáit illeti, ezeket széles nyilvánosság által követett kongresszusi vizsgálóbizottság-meghallgatások leplezték le, amik az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának hat hónapos bebörtönzéséhez vezettek, további résztvevők elítélése és bűnösségük beismerése mellett (igazságszolgáltatás akadályozása illetve a Kongresszus félrevezetése miatt). A hadügyminisztert a tények elleplezése miatt állították bíróság elé, de felmentették az ítélet alól, amikor George W. Bush-tól 1992 karácsonyán elnöki kegyelmet kapott.

Szintén igaz, hogy a CIA kémkedésben, szabotázs-akciókban, és külföldi kormányok illegális megbuktatásában vett részt, illetve, hogy az FBI megfigyelés alatt tartott és megpróbált tönkretenni marxista pártokat, a fekete polgárjogi mozgalmat és a Ku-Klux-Klánt. De gondos tanulmányok rámutattak, hogy mindezeket az akciókat a legfontosabb pozíciókban lévő állami vezetők engedélyezték, ami a kritikus pont ebben az esetben. Nem volt semmiféle „titkos társaság” vagy „árnyékkormány” ami bűncselekményeket követett volna el, vagy utasította volna az állami vezetőket, hogy vezessék félre a közvéleményt vagy aknázzák alá ezeket a mozgalmakat. Ez a distinkció pedig döntő jelentőségű a hatalommal kapcsolatos szociológiai elméletek az összeesküvés-elméletektől való megkülönböztetésében.

A Council Of Foreign Relations-el (CFR) kapcsolatos állításokról

A csoport, amiről az összeesküvés-elméletek gyártói gyakran állítják, hogy minden összeesküvés központjában áll, a CFR, valójában csak egy stratégiai [policy] vitafórum. Közel 3000 tagja van, jóval több, mint amivel titkos terveket házon belül lehet tartani. A CFR tevékenysége pedig munkacsoportok, vitafórumok és előadók szponzorálásában merül ki. Amellett, hogy a szervezet működése viszonylag zárt, évi jelentést adnak ki, illetve hozzáférést biztosítanak az archívumokhoz. Történeti kutatások kimutatták, hogy a CFR szerepe a teljes hatalmi struktúrában egész más, mint amit az összesküvés-hívők képzelnek róla.

—————————————————————————————————————————————————————————————-

http://sociology.ucsc.edu/whorulesamerica/theory/conspiracy.html
http://sociology.ucsc.edu/whorulesamerica/

Wealth, Income, and Power by G. William Domhoff http://sociology.ucsc.edu/whorulesamerica/power/wealth.html
Six Points on Class by Michael Zweig http://www.monthlyreview.org/0706zweig.htm

http://www.publiceye.org/tooclose/conspiracism.html
http://www.publiceye.org/conspire/

A szerző h-nevezetes könyve a Who rules America? megvan a FSZEK-ben.
 http://saman.fszek.hu/WebPac/CorvinaWeb?pagesize=10&view=short&sort=5&page=0&perpage=0&action=sort&actualsearchset=FIND+(AUTH+%22G++William+Domhoff%22)&actualsort=0&language=&currentpage=result&resultview=short&recnum=&marcposition=&text0=&index0=&ccltext=&resultsize=9