Women in Black

1. rész


A Nők Feketében gyakran célpontja a szűk, nacionalista ideológia képviselőinek, akik számára saját nézeteik fontosabbak a békénél és a megbékélésnél. Mind Izraelben, mind Szerbiában, ahol a Nők Feketében felemelte hangját kormányuk és vezetőik politikája ellen, a tüntetéseken résztvevő nők gyakran lettek fenyegetés, néha erőszakos bántalmazás áldozatai is, megvádolva saját országaik elárulásával.

fotó: www.bayareawomeninblack.org

A Women in Black (Nők Feketében) mozgalom 1988. januárjában alakult, egy hónappal az első palesztin felkelés (Intifada) kitörését követően. Minden héten ugyanazon a helyszínen és ugyanabban az órában, feketébe öltözött izraeli nők tüntettek a megszállás megszüntetését követelve egy forgalmas útkereszteződésben. Transzparensük egy fekete kéz, benne fehér felirat: „Stop the Occupation!”. Hónapokon belül, szájról szájra terjedő propagandával, több tucat tüntető csoport alakult meg Izrael egész területén.

Így kezdődött a ma már húsz éves múltra visszatekintő mozgalom története. A Nők Feketében mozgalom spontán terjedt országról országra, ahol csak nők felemelték szavukat az erőszak és az igazságtalanság ellen. Olaszországban az izraeli megszállás megszüntetése mellett a szervezett bűnözés felszámolásáért tüntetnek. Németországban a neonácizmus, a vendégmunkások elleni rasszizmus és a nukleáris fegyverek ellen, Indiában a vallás szélsőségesei által a nőkkel szembeni embertelen bánásmód ellen tüntet a Nők Feketében. A Balkáni háború ideje alatt, Belgrádban a Nők Feketében a tüntetéseken résztvevők vegyes nemzetisége révén a népek közti együttműködés szép példáját nyújtotta a hadban álló felek nemzetei számára.

A Nők Feketében gyakran célpontja a szűk, nacionalista ideológia képviselőinek, akik számára saját nézeteik fontosabbak a békénél és a megbékélésnél. Mind Izraelben, mind Szerbiában, ahol a Nők Feketében felemelte hangját kormányuk és vezetőik politikája ellen, a tüntetéseken résztvevő nők gyakran lettek fenyegetés, néha erőszakos bántalmazás áldozatai is, megvádolva saját országaik elárulásával. A Nők Feketében mégsem vonult vissza, továbbra is egy folyamatos és nyilvános emlékeztetője maradt a közvéleménynek arra a tényre, hogy mások elnyomása mindig is elfogadhatatlan megoldás marad.

Annak ellenére, hogy a Nők Feketében minden kontinensen gyökeret vert, az egyes tüntetések közti együttműködés egészen 2001-ig minimális volt. Akkor e-mailes levelező listák kezdték e csoportokat összekötni, Európából, Ázsiából és Észak-Amerikából kiindulva. Ezt követte két erős, közös fellépés – 2001. júniusában és decemberében – az Izrael és Palesztina közötti békét követelve. Mindkét napon nők tízezrei vettek részt, mind az öt kontinens, százötven országában megrendezett szolidaritási akciókon. A decemberi tüntetésen több, mint 5000 izraeli és palesztin nő és férfi vonult együtt Jeruzsálem zsidó feléből az arab negyedbe az iker transzparensek alatt: „A Megszállás Mindnyájunkat Megöl” és „Elutasítjuk, hogy Ellenségek Legyünk”. Más Nők Feketében kampányok a kolumbiai háborúra kívánják a világ figyelmét irányítani és abba a térségbe békét vinni.

A Nők Feketében mozgalom sok országban mozgósított nőket és férfiakat a békéért és teret adott hangjuknak az egyenjogúságért, az elnyomás eltörléséért, egy erőszak- és fegyver mentes világ megvalósításáért. Mivel egy nemzetközi mozgalomról van szó, a lelkiismeret hangja az egyes területekről visszhangzik és visszaverődik az egész világon keresztül. Világméretű támogató rendszert nyújtva az elnyomás áldozatai számára, a velük történő igazságtalanságot a napfényre hozva és a közvélemény nyomásának kitéve. A Nők Feketében mozgalom sok országban többféle alakot ölt, de egy dologban mind megegyeznek: a kompromisszummentes elköteleződés az igazságosságért és az erőszakmentes világért.

A mozgalom működése során számos békedíjat nyert el.

Kapcsolódó linkek

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

A Nők Feketében gyakran

A Nők Feketében gyakran célpontja a szűk, nacionalista ideológia képviselőinek, akik számára saját nézeteik fontosabbak a békénél és a megbékélésnél.

jó kis cikk, köszi

AI jelentés

Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint sohasem látott mértékű szegénységet, munkanélküliséget és egészségügyi problémákat okoznak a megszállt területeken élő palesztinoknak az izraeli korlátozások. Csecsemők halnak meg például amiatt, mert a palesztin nők nem jutnak el idejében kórházba, az izraeliek ugyanis feltartóztatják őket az ellenőrző pontoknál.

Lerombolt palesztin ház

AjánlatAmnesty International
„Az izraeli és a palesztin hatóságoknak konkrét lépéseket kellene tenniük, hogy véget érjenek a palesztin asszonyok szenvedései, akiknek életét teljes egészében áthatja ez a konfliktus” - állította az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet egy csütörtökön közzétett jelentésében. A „Konfliktus, megszállás és patriarchális társadalom: az asszonyok viselik a terheket” című jelentés azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a palesztin nőkre az egyre fokozódó erőszak és a mozgásszabadságuk minden korábbinál erőteljesebb korlátozása, amelyet Izrael a megszállt területeken élő palesztinok számára bevezetett.

A jelentés szerint például több palesztin asszony is arra kényszerült, hogy az ellenőrző pontoknál az út mellett szüljön, és többen azért vesztették el gyermeküket, mert az izraeli katonák megtagadták tőlük az áthaladást. A megszállt területeken élő palesztin asszonyok körében általánossá vált az aggodalom, hogy nem tudnak idejében kórházba kerülni, ha szülni készülnek. „Az ellenőrző pontnál több katona is volt, de nem törődtek velünk. Egy betontömb mögé kúsztam, hogy magamban lehessek, és ott szültem, a porban, mint valami állat. A karomban tartottam a kislányomat. Egy kicsit még mozgott, de néhány perc múlva a karjaimban meghalt” - idézte a jelentés egy palesztin nő beszámolóját.

„Izraelnek mint megszálló hatalomnak a Negyedik Genfi Egyezmény értelmében kötelessége, hogy megfelelő orvosi ellátást biztosítson Ciszjordániában és a Gázai övezetben élő palesztinok, különösen a terhes asszonyok számára, de Izrael folyamatosan figyelmen kívül hagyja ezt a kötelezettséget, és a hadsereg gyakran megakadályozza, hogy palesztin nők, gyermekek és férfiak igénybe vegyék az egészségügyi intézményeket” - állította az AI, hozzátéve, hogy az orvosokat aggasztja a vérszegénységben szenvedő terhes asszonyok magas száma, valamint a mellrákban szenvedő nők alacsony túlélési aránya a megszállt területeken.

Az úttorlaszok és bevezetett korlátozások miatt sokan nem jutnak el munkahelyükre vagy az oktatási intézményekbe sem. Másokat a családjuktól szakítottak így el.

„2000 vége óta az izraeli hadsereg több mint 4000 házat lerombolt és nagy kiterjedésű mezőgazdasági területet pusztított el, és ezzel több tízezer palesztint, főleg asszonyokat és gyermekeket fosztott meg otthonától és tett földönfutóvá. A nőket különösen erősen érinti a házrombolás és az ezt követően gyakran a családban is felerősödő feszültség” - áll az AI jelentésében. E szerint a családon belüli erőszak az elmúlt négy és fél évben felerősödött, és a megromlott biztonsági és gazdasági helyzet tovább súlyosbította a nemi egyenlőtlenség és a férfiak nők feletti uralmának a palesztin társadalomban egyébként is jelen lévő problémáit.

A jelentés szerint az elmúlt négy és fél évben a megszállt területeken megszaporodtak a nők elleni erőszak esetei a családon belül, beleértve a szexuális zaklatást, nemi erőszakot és az úgy nevezett becsületbeli gyilkosságot. Az ilyen gyilkosságok elkövetői gyakran még bíróság elé sem kerülnek. Azok a palesztin asszonyok és lányok pedig, akiknek az élete családjuk miatt van veszélyben, nem tudnak biztonságos helyre menekülni az izraeli hadsereg útelzárásai és a mozgásszabadságuk korlátozása miatt. Az AI felidéz egy tipikusnak számító esetet, amikor egy 17 éves lányt két bátyja erőszakolt meg. Amikor a család rájött, hogy a lány terhes, saját anyja ölte meg. Az anyát, aki úgy érezte, meg kellett ölnie lányát a család becsülete érdekében, nem állították bíróság elé. A palesztin törvények ugyanis enyhébben büntetik a becsület nevében elkövetett bűnöket, vagy felmentik a büntetés alól azt az erőszaktevőt, aki feleségül veszi áldozatát.

„Izraelnek véget kell vetnie a megszállt területeken jelenleg alkalmazott korlátozásoknak, bontsa le az úttorlaszokat, biztosítsa az áthaladás lehetőségét és az orvosi intézményekhez való eljutást a terhes asszonyok és mindazok számára, akiknek orvosi ellátásra van szükségük, valamint hagyjanak fel a palesztin otthonok lerombolásával” - követelte az AI jelentésében.

Morvai Krisztina a palesztin nők elnyomására hivta fel jelentésében a figyelmet. Lejáratása közismert. Mindez 2006 ösze előtt történt.

Jelentés

Tudsz-e küldeni linket az általad említett jelentéshez (Morvai Krisztina: a palesztin nők helyzete - de nem tudom a pontos címet), mivel nem találta a Google a neten.

M

Morvai maradandót alkotott a 90-es években feminista vonalon (Terror a családban c. könyv: http://www.szakkonyv.hu/portal.aspx?/portal.aspx/product/show/912db5d1-2…

Dícséretes, hogy alternatív bizottságot csináltak a 2006 őszi rendőrterror után.

De ezen túl a többi mostani lépésével ő maga is sokat tett saját maga lejáratásáért (cikkek, rossz oldalon való tüntetés, stb.).

palesztin nők

Egyáltalán milyen butaság az, hogy „rossz oldal”? talán emberi jogok vannak, amelyet mindenkit megilletnek, mert embernek születtünk.? Mi az , hogy rossz oldal? Én sem szimpatizálok a szélsőjobboldallal, de emberi jogaik nekik is vannak, amit a „szimpatikus” rendőrség időnként szarrá ver a gumibotjával.
Egyébként is 2006 ősze elött irta Morvai Krisztina a jelentését, ami miatt kikezdte őt a szélsőjobboldali (!!!) magyarországi sajtó (értsd ahogy akarod)!

woman in black

A szélsőjobbnak joga van elmondani a saját állatságait, ebben igazatok van, más kérdés, hogy közben hányingert kapunk. Az viszont tuti, h morvai manapság butaságokat beszél, ciki alakokkal haverkodik, ennek ellenére persze lehet, h évekkel ezelőtt mondott fontos dolgokat. Most egy zakkant ember benyomását kelti, akit a saját szememmel láttam, miként a hollán ernő utcai antifa demonstráció résztvevőit autójából irredenta slágereket üvöltetve provokálta. Sajnáltam, tényleg. Feltűnősködő, bocskais idiótának tűnt…

woman in black

A probléma ott van, hogy a jelenlegi magatartására hivatkozol és nem vagy hajlandó tudomást venni a palesztin nők emberi jogi helyzetéről irt jelentéséről, amely miatt a hazai un. ballib média „prominens” képviselői hurcolták meg őt.
Pedig az izraeli palesztin nők jelentése nem más , mint egy szélsőjobboldali rezsim súlyos kritikája, márpedig aki a szélsőjobbot védi, az ugye.. a magyarországi gyakorlatból tudjuk, hogy mi.
(Én csak azt láttam, amikor a Clark Ádám téren felszólitotta a rendőröket a jogkövető magatartásra, amihez teljes mértékben joga volt.
Feltételezem, hogy Morvai Krisztina, aki a 2006-os rendőrterror közvetlen átélője volt (egy éjszakát egy kapualjba menekülve vészeltek át), majd azt követően a „ballib” olyan pofátlan és arcátlan hazugságaival szembesült, hogy csodálkozom, hogy ezt az egészet még egyáltalán idáig birta.
„pzs” a te frankó nagy igazságérzeted hol volt 2006 őszén?

Válaszodnak semmi köze nincs a palesztin nőkről szóló M.K. jelentéshez.