indy.media.hu független média központ

Elöljáróban:

Tisztában vagyok vele, hogy a filmmel kapcsolatos legmélyebb előítéleteink megkérdőjelezése olyan brutális szembesítés saját illúzióinkkal, ami talán a freudi analízisnél is hevesebb elutasítást vált ki mindenkiből, de szerintem nem akkor gyakoroljuk a szabadgondolkodást, ha rég megdőlt tabukat döntögetünk (mondjuk vallási dogmákat), hanem inkább akkor gondolkodunk szabadon, ha a legkínosabb mai tabukat érintjük. A modernség dogmáit.

A film mint a világfogyasztás médiuma

A film és a média a fogyasztás csúcsa, mert a filmipar tette a fogyasztói modellt világfogyasztássá. Azelőtt ilyen sose volt, hogy az egész valóságot, magát a világot lehessen fogyasztani. Pedig így van: amikor filmet nézünk - világot fogyasztunk. Akkor viszont a filmipar a legkevésbé fenntartható iparág, vagy fogalmazzunk keményebben: a film és a média tehető leginkább felelőssé a világfogyasztás népszerűsítéséért és ezáltal az ökológiai válságért.

Szóval érdemes végre beszélni a filmről mint problémáról. Nemcsak ökológiailag. Más tétje is van. A film problémája tulajdonképpen a szabadság problémája. Mert nagyon nem mindegy, hogy azt tartjuk szabadságnak, mikor a természetet követjük, vagy azt tartjuk szabadságnak, hogy természetünk és természeti valóságunk elől menekülünk valami virtuális világba. A film és a média szabadságképe egyértelműen az utóbbit szugerálja, azt adja el nekünk minden újabb filmben. Pontosan azzal a módszerrel adja el nekünk mint minden multimarketing: ha a mi termékünket veszed, akkor leszel szabad. Ha a filmek világát éled, akkor leszel önmagad. Pedig nyilvánvaló, hogy kőkemény érdekek fűzödnek ahhoz, hogy ezt mi szépen elhigyjük és ne azt csináljuk, meg ne azt gondoljuk, amit magunktól valóban szabadon tennénk és gondolnánk, hanem amit eladnak nekünk. A filmekben és a médiában.

És ezen a ponton semmilyen különbség nincs jó és rossz film vagy művészmozi és gagyitévé között, mert mindenfajta film az épp adott valódi (természetes) világhoz képest vetít nekünk valamilyen virtuális más-világot.

A film mint emberi jelenség

Először érdemes tényszerűen tisztázni, mit csinálunk, illetve mi történik velünk, amikor filmet nézünk. A filmnézés alaphelyzete a vízió, vagyis az, hogy gyakorlatilag ébren álmodunk, valamilyen álmot látunk. Ebből látszik, hogy a modern korban egyáltalán nem tűnt el a látomások ősi világa. Dehogy szorította vissza a látomásokat valami felvilágosult tudományos racionalitás, - épp ellenkezőleg. Ami régen kevesek kiváltságának tűnhetett, hogy látomásai lehetnek, abból most valóságos dömpinget kap mindenki a moziban, videón és a tele-vízióban, aminek már a neve is erről a tömeges vízióról árulkodik. Attól még, hogy nem gondolunk erre, attól ez még nagyon is valós probléma, mert a mi filmvizionálásunk egy külső szemlélő számára nem kevésbé furcsa vagy akár aggasztó jelenség lehet, mint az, ha valakinek épp látomása van és hangokat hall. Lélektanilag hallucinációnak számít.Nem árt néha egy természeti lény szemével kívülről néznünk azt, hogy mit csinálunk és milyenek vagyunk, például amikor mozizunk. Ha van ökológiai nézőpont, éppen ez lenne az.

A film emberi jelenségként és mentális működésként egyáltalán nem tekinthető újdonságnak. Mi is történik? Emberek a sötétben vágymegjelenítő álmokat látnak, félig éber állapotban, egyfajta vízióként. A film tudatmódosító vágytükrözés - egészen ősi emberi jelenségekre épül

A film mint természeti jelenség

Két összetevőből áll a film látványa: a sötétkamra, illetve a nézőtér sötétjéből és a vetítőgép fényéből. Mindkettő mesterséges: a fény és a sötétség is. A természetes napfény melegségét a filmben hideg műfény váltja fel, ami olyan alapvető eleme a mozinak, hogy még nappali forgatásnál is szükség van rá. A filmfény nem napfény, hanem steril reflexfény. Ez a mesterséges, hideg tüzű fény vetíti elénk a mozi világát, melyből épp ezért szükségképp hiányzik a természetes világ, a napfény melegsége, ahogyan valóságos álmaink, saját (természetes) álmaink elevensége is hiányzik belőle. A hideg fény idegensége abból adódik, hogy itt nem saját álmainkat látjuk, hanem valaki vagy valakik láttatnak velünk mátrix-álmokat, valamilyen előre megrendezett víziót. Ezért is kell az, hogy mi sötétségben legyünk, amikor meglátjuk az elénk vetített mozit. Ez a sötétség nem csupán a fény hiányát jelenti, hanem főleg azt, amit a sötét moziban ülő embereket látva mindannyian tapasztalunk: a tömeges magány vágyálmainak villódzását a homályban ülők arcán.

Mindenki ismeri ezt a különös szituációt, amikor késve érkezünk és a többiek filmnézését kívülről látjuk, mintha olyan társaságba érkeztünk volna, ahol már mindenki betépve a saját egotripjében van, a saját mozijában vizionál, de mi még nem vagyunk betépve és inkább nyugtalanító számunkra az egész szituáció – már amíg ugyanúgy be nem tépünk a többiekkel… Valami nagyon kísérteties dolog ez, amiről persze nem szeretünk tudomást venni, ezért inkább helyünket elfoglalva a moziban minél előbb és minél intenzívebben beleéljük magunkat az épp elénk vetített filmbe. Betépünk vele. A hétköznapi valóságban is pontosan így szoktunk illúziókba menekülni. Idegenkedünk szembenézni a valóval, ezért még idegenebb virtuális világokba, mesterséges paradicsomokba menekülünk.

A film fiktív természete

Ha szándékos manipuláció nincs is, a filmen akkor is minden eleve elszakad földi valóságától és durván fiktívvé válik. Erről mindenkinek van saját élménye a családi események vagy utazások fotózása és videózása kapcsán. Mert ugye valaki vagy videóz, vagy részt vesz magában az eseményben. A filmező ember az adott helyzetben mindig idegen, sőt: az egész helyzetet elidegenítni. Még akkor is, ha nem kezd el rendezőként dirigálni, hogy ki hova álljon és mit csináljon a felvétel "kedvéért". Vajon miért emlékszünk sokkal elevenebben azokra a szituációkra, mikor nem készítettünk felvételt, csak egyszerűen ott voltunk? Ott tudtunk lenni, teljesen – mindenfajta pózolás nélkül. Innen, a filmezés élethelyzet-elidegenítésének élményéből ismerhetjük a "primitívek" ősi ösztönös megérzését, hogy a felvétel elrabolja a lelkét nemcsak az embernek, hanem a szituációnak és a benne megnyíló világnak is.

A film mint a nagyvárosi lét terméke és piacvezető mákonya

A mozi kifejezetten a nagyvárosi ember életére és vágyaira szabott tudatmódosító álomgyár. Egy természetközeli életet élő ember már a bezárt sötétben üléstől is ösztönösen idegenkedne, a valóságot utánzó technikai vágytükrözés hideg virtuális világa pedig egyenesen rémülettel töltené el. A bennszülöttek példája mutatja, mennyire nem természetes dolog a filmnézés. Az ilyesmihez nagyon alapos előkészítés kell: az iskola dögunalma, a gyári, üzemi vagy irodai munka egész napos monotóniája, aztán a tömegközlekedés magánya és végül a bérházak betonmagánya, a négy fal közé zárt álmodozás, aminek persze a mozi lesz a messiása, a magányos nagyvárosi emberek frusztrált vágyainak nagy kivetítője és illuzionistája. Aligha véletlen, hogy a városi komfort középpontjában a tévé és a videó áll, mert ezáltal lehet menekülni a lelkileg sötétkamrába zárt nagyvárosi létből, a betongettók magánzárkáiból.

Nem, a filmnézés cseppet sem természetes dolog. A Crocodile Dundee című örökbecsű tömegfilmben van egy pontosan idevágó jelenet: a cserzettbőrű hipermácsó krokodilvadász kábé évente bemegy a dzsungelből a várost képviselő kocsmába és ott persze bekapcsolja a világot képviselő tévét. Úgy két másodpercig nézi, hogy valamilyen alakok villódznak a katódsugárcső felszínén és valami hang serceg elő a dobozból, aztán azt mondja: "Tavaly is ez, ment." - és kikapcsolja. Ugyanazzal a természetességgel, ahogy belenézett. Az ő természeti létéből nézve minden műmozi, minden tele-vízió ugyanaz. Laposan sercegő műfény és műhang. Szánalmas és jelentéktelen műmájer dolog. A krokodilvadász szemével nézve.

Mi helyett nézzük?

Ha lehet, ne nagyon értsük félre egymást! Ennek a tabudöntögetésnek nem az a célja, hogy bebizonyítsam milyen rossz dolog a film, hanem esetleg vegyük észre milyen súlyos függésbe hoz, meg főleg azt, hogy mi helyett van és mit veszíthetünk el a filmnézéssel. Milyen valóság helyett választjuk a film virtuális valóságát? Például, mi lehet a különbség a moziban randizás és a mozi helyetti bármilyen valóban közös program között? Együtt csinálni valamit mindig pozitívabb élmény mint együtt nem-csinálni valamit, illetve ugyanabban a sötétben ugyanazt az előregyártott álmot látni, passzívan befogadni és elfogyasztani.

A valóságban -furcsa módon a film fikciójával ellentétben- mindig egyszerre jelen van több más lehetőség, téridejében mindig több életlehetőség találkozik. Pont ezáltal több a valóság minden fikciónál. A filmben a levetített lehetőség is felvett kópia, a valóságban minden lehetőség. Egyszerűen minden. A természeti valóság hasonlíthatatlanul gazdagabb lehetőségekben, mert a film is csupán egyik lehetősége – de talán a legveszélyesebb mind közül, mert a leginkább kizárólagos igénnyel fellépő lehetőség. Egy vörösbegy a kertben vagy egy Mednyánszky festmény a falon nem úgy von be saját világába, ahogyan a film – nem ránt magával, nem kapcsol ki technikailag minden más valóságérzékelést, hanem szabadon hagy minket. Egyedül saját szabad döntésünkkel merülünk el egy természeti kép vagy egy képzőművészeti alkotás világában és nem azért, mert technikailag magával ránt saját világába – minden mást kikapcsolva.
Ami a filmben a fikció korlátlan lehetőségének látszik, valójában egy rögzített, megvágott és kimerevített lehetőség-darabka a valóságból. A valóság ezer lehetősége hasonlíthatatlanul izgalmasabb játéktér, mert mindig valamilyen cselekvésnek nyit teret, míg a film kimerevített lehetőségét mindig alapvetően passzívan és készen kapjuk, amivel kifejezetten nemcselekvésre (fogyasztásra) szoktat.

A mozi nemcsak passzivitása miatt mentális maszturbáció. Alapvetően egész erotikája a kukkoló-maszturbáló fantáziavilág sémáját követi. Egyfajta énkielégítő ego-trip. Ezért egyáltalán nem véletlen, hogy a mozi központi témája a szex mint agresszió, illetve az agresszió mint szexi és vonzó jelenség. Persze, hogy mindenki a saját moziját látja bele a filmbe, de épp ez, ami magányos tömeggé teszi a mozizókat.

A filmipar mint magánygyár

A fogyasztói társadalom elsődleges terméke a magány, mert a magányos embereknek mindent, a legfölöslegesebb terméket és szolgáltatást is el lehet adni, hogy azzal próbálják kitölteni az életükben támadt űrt és hiányt. A mozi megjelenéséig, az emberek nagyobb társaságban mindig együtt voltak és együtt csináltak valamit. Nem külön-külön, mint a moziban. A mozi megjelenésével tértek át az emberek egy olyan társasági együttlétre, amelyiknek nem az a lényege, hogy együtt legyünk, hanem külön. Hogy magányba mozizzuk magunkat.

Világfogyasztói rendszerpropaganda, ideológiai ipar vagy művészet?

Mindenfajta művészetnek voltak ideológiai funkciói, de egyiknél sem váltak olyan mértékben elsődlegessé, mint a filmnél. Maga az ideo-lógia szó sem áll másból, mint képből (idea) és szóból (logosz), illetve hangból, ami tökéletesen megmutatja a film ideo-lógiai természetét. A film a legtisztább formában megjelenő ideo-lógia és ezért is minden korábbinál hatásosabb. A film elsősorban ideo-lógiai iparág (a világfogyasztás médiuma, illetve rendszerpropagandája). Még vallásnak is inkább mondhatnánk mint művészetnek.

Konklúzió helyett: kilépés a szabadba

Hogy mégis mit lehetne akkor tenni? A legtöbb, amit a film tehet, azt látjuk például Tarkovszkijnál a Tükörben és a Sztalkerben: megmutatja a film problémáját és elvisz a film világának végső határáig, vagyis egészen személyes világunk küszöbéig, de a természeti valóságba csak saját szabad döntésünkkel juthatunk el. A filmtől függetlenül, sőt: a film mátrix-világából határozottan kilépve – a szabadba. Hogy miért jó nekünk, ha ezt tesszük? Mert mégiscsak a valóság a legnagyobb mozi.

*

Nagy naivitás lenne azt hinni, hogy csak az beszélhet így a filmről, aki sosem szerette és sosem értette. Éppen ellenkezőleg. A filmtől megválni, világát radikálisan otthagyni és a heveny elvonási tünetek miatt először esetleg furcsán sivárnak, sőt idegennek tűnő természeti világba, illetve a valós emberi interakcióba visszatérni épp olyan nehéz, mint egy látszat-szerelemből kiábrándulni és felismerni, hogy igazán szeretni egészen máshogyan lehetne. Egy világ látszik összeomlani és mindent újra kell kezdeni. Ilyesmire egy ember éppúgy mint az emberiség leginkább csak akkor szánja rá magát, ha úgyszólván nincs más választása. Nem "jobb híján", hanem valami jobb érdekében.

* * *

(Ez a rádiós jegyzet inkább csak a tézisek rövid ismertetése. Az alaposabb kifejtést és érvelést az alábbi linkkel elérhető tanulmányban lehet megtalálni. Ha egy mód van rá, a cikkel kapcsolatos kritikákat relevánsabb lenne a tanulmány alapján megfogalmazni.)

Kapcsolódó linkek

• A szöveg hosszabb verziója kíváncsiaknak