indy.media.hu független média központ

(Kép: Schafik Handal, Hugo Chávez, Fidel Castro és Evo Morales, 2004, Havana.)

Szervezettség, összetartás, hatékony társadalmi kommunikáció szükséges ahhoz, hogy elkerüljék a kapitalista restaurációt és az amerikai beavatkozást. Sőt, ez nem elég, "szerencse" is kell hozzá, a környezeti tényezők (külpolitikai viszonyok) kedvezése.

Talán bizonyos szempontból jól tette Fidel Castro, hogy formálisan is lemondott vezetői posztjáról. Gyakorlatilag a háttérből, nem kevés tekintéllyel rendelkező, élő, kommunikáló személyként figyelheti, befolyásolhatja saját utódlását. Ez más kommunista vezetőknek nem adatott meg, mivel ők ebben a szakaszban már halottak voltak.

Rosszmájúak azok a sajtófotók, amelyeket az Index és az Origo leközölt. Azt sugallják, mintha egy népszerűtlen, kudarcot vallott öreg távozna végleg a történelmi süllyesztőbe. Gondoljunk csak bele, milyen fotót szoktak közölni valamely imperialista nagyhatalom leköszönő elnökéről? Mosolyogva integet, a tömeg ünnepli, megkérdik, melyik nagy cég, vagy tudományos intézet vezető testületében szíveskedik helyet foglalni, ha unokák közt kipihente kemény munkája fáradalmait? Még akkor is, ha népszerűsége és érdemei ilyenkor általában eltörtpülnek Castroéhoz képest.

A magyar sajtó bulváros stílusban, az amerikai kormányhatalom talpához dörgölőzve tudósít az eseményről. Bíztatónak tartja, hogy szerintük Raúl "pénzéhes", ezért kapitalista irányú intézkedéseket hoz majd. A kapitalista hatalmak szemében ez az ország egy ígérkező zsákmány, egy darab "piac", ahol sok gagyi adidas cipőt, esetleg néhány ezer platmatévét és terepjárót is el lehet adni, ha sikerül lerombolni az emberek által hosszú idő alatt létrehozott szolidaritást és védelmi mechanizmusokat. Hogy ott mindenki szegény? Sebaj, lesz aki megvegye, ha a közös vagyont pillanatok alatt szétkapkodhatja, aki a húsosfazék közelében van, és ügyes! A Maiamiban gyülekezők szintén bőséges zsákmányra számíthatnak, mégha nekik az oroszlánok mellett csak dögkeselyűi szerep juthat.
Ó, egy darab piac! Úgy kell, mint egy falat kenyér!

A kubai nép és a kubai vezetés nagy munka és sok áldozat árán jutott el a mai eredményekhez:
-az USA-tól való függetlenség,
-jó viszony Latin-Amerika más országaival,
-relative magas színvonalú egészségügy,
-magas színvonalú oktatás,
-magas várható életkor,
-alacsony csecsemőhalandóság,
-szubjektív: mindenki embernek érezheti magát, mert többnyire van munkája, lakása, nyugalma és biztonsága. Persze tujuk, hogy a helyzet nem egészen ilyen rózsás.
Ettől függetlenül, ezek a dolgok értéket képviselnek. Ez az érték a mai világban felbecsülhetetlen, már csak azért is, mert egyedülálló. Aki ezt le akrja rombolni, az emberiség elleni bűnt követ el. mintha egy városra atombombát dobna, vagy lelőné az utolsó elefántot.

Ezeket mögött az eredmények mögött hatalmas munka és küzdelem áll. Nem tudok elfogulatlan lenni, nem tudom nem megemelni a kalapomat!

Hazánkban ezekről a dolgokról tudatlan lefitymálással, némi szabványos kommunistázással szokás megnyilvánulni. Az ő dolguk, tegyen mindenki a saját belátása szerint.

Demokrácia. Ez a fetisizált, kibelezett fogalom. Aki most hangosan szájára veszi, tevékenységével legjobb és legaktuálisabb példát szolgáltatja a meggyalázására.

Ha tíz év múlva kapitalista Kubáról tudósítanak majd hírek, ha az Egyesült Államok vezetése ráerőszakolja akaratát erre a népre, az sem változat azon, hogy ami végbement ebben az országban, az nagyszabású szabadságmozgalom volt. Értéke nem az alapján mérhető, hogy elbukik -e, vagy sem.

Legalább néhányan tudják, és tudni fogják hogy a kapitalizmus legembertelenebb korszakában is volt egy ország, ahol ideiglenesen megszűnt létezni a kapitalizmus néhány embertelen törvénye, -még ha nem is az összes!

A másik verzió vajon miként szól? Hogyan maradhat fenn egy ilyen ország, egymagában, számos ellenséges nagyhatalom nyomása alatt? Csak akkor, ha olyan szövetségesekre talál, akik fontosnak tartják céljait, elismerik eddigi eredményeit. Vagy még akkor se…

Végezetül. Nemrég láttam egy diagramot, ahol az egyik tengely egy általános civilizációs fejlettségi indexet, a másik pedig az ökológiai lábnyomot mutatta. A szerzőknek valószínűleg nem állt szándékukban, de az összes ország közül csak Kuba helyezkedett el a síknak azon negyedében, ahol az ökológiai lábnyom elfogadhatóan kicsi, a civilizációs fok pedig fejlett volt. Remélem tehát, hogy a következő néhány évtizedben nem vándorol át ez a árva pont a koordinátarendszer azon negyedébe, ahol jóval közelebb esne a nagy pontsereglethez, és ahol a nyomor egyben nagyobb ökológiai lábnyommal is párosul!

——

Szerkesztőségi kiegészítés: fontosnak tartjuk ideírni, hogy ugyan nagyjából egyetértünk a fent leírtakkal, viszont ezeket az eredményeket csakis a terror tényeivel együtt lehet értékelni. A kubai állam folyamatos megfigyelés alatt tartja a kubai népet, beavatkozik az emberek mindennapi életébe, és embertelen eszközöket használ arra, hogy a belső kritikát elhalgattassa, valamint elszigetelje a lakosságot a külvilágtól. Pont múlt héten beszélgettünk egy magyar utazóval és egy mexikói újságíróval a Közértben, így a leírtakat másodkézből tudjuk igazolni. Pl. a kubai emberek félnek bárkit is meghívni magukhoz, mert a besúgók mindenhol ott vannak és az állam szigorúan tiltja az ilyesmit. Vagy pl. az újságíró írt egy könyvet a helyi emberek mindennapi életéről, különösebb politikai kommentár nélkül. Egy könyvtár meghívta, hogy mutassa be a könyvet Kubában, de amikor leszállt a repülőről, a határőrök átalakultak műkritikusokká, és elkobozták az összes könyvet, meg betiltották a könyvbemutatót. "Kommunistaként érkeztem Kubába, és ellenforradalmárként távoztam." — mondta. A kötet egyébként elérhető a Morze népkönyvtárban, spanyol nyelven (H és P 16:00—21:00, Közért — Tűzoltó utca 33/a). Idebiggyesztette maxigas.

Bibliográfia: Arturo Soto Munguía, De La Habana a Camaguey. Mexikó: Ediciones La Cábula, 2006. chapsoto*yahoo.com.

Kapcsolódó linkek

• A cikket a beküldött hírekből vettük át