Kultiplex: helyzet van, squatter nincs


Ma reggel nyolc órakor tizenöt civil ruhás személy blokád alá vette a Kultiplexet, és azóta nem engednek be senkit, aki nem szerepel egy rövid listán - csak az alkalmazottak léphetnek be, közülük sem mindenki. A Kultiplexet, a IX. kerület Kinizsi utcájában eddig működött kulturális központot kilakoltatják. Az elmúlt pár hétben nagyszabású bulikon búcsúzkodott a közönség az intézménytől, ami nem csak szórakozóhely, koncertek és vetítések színhelye, de a Tilos Rádió otthona is. Miközben soha nem látott ismertségű az ügy, áll a zászló, aközben úgy tűnik a kétmilliós nyugat-balkáni Budapesten nincs pár száz fiatal, aki képes lenne megvédeni és foglalt házzá alakítani egy ilyen helyet.



A sajtó munkatársait is távol tartják, így a délután háromra tervezett sajtótájékoztatót az épület oldalában, a játszótéren tartotta meg Bakáts Tibor Settenkedő, aki átkot mondott a politikusokra, amiért nem mernek kiállni a nagy múltú kulturális intézmény mellett, hanem meghajolnak az üzleti érdek előtt. Elmondta: az apák döntéseit azok gyerekei és unokái fogják megszenvedni, akiket megfosztanak a Kultiplex jelentette kultúrától, közösségtől. Bakáts szerint rendőröket kellett volna kirendelni az épülethez, nem pedig „verőlegényeket”. Szerinte meghekkelték a Kultiplexet, „maffiózóbbak voltak nálunk”.



Jakab Zoltán, a Kultiplex sajtófőnöke szerint az önkormányzat megbízottai útját birtokot háborít, amikor lezárja az épületet, mert megsérti a bérlő szerződésben foglalt, érvényes jogait. Elmondta, hogy nem tartották be a szerződésben foglalt felmondási időt.



Csabai Gábor Papó, a Tilos Rádió vezetője elmondta, folyamatos tárgyalásban vannak az önkormányzattal másik helyiség szerzéséről, ma reggel is éppen egy lehetséges épületet nézett meg, maikor kapta a hírt a blokádról.



A ma estére bejelentett koncert sorsa egyelőre bizonytalan, valószínűleg ott, a helyszínen dől majd el, hogy a leszervezett indie partiból mi valósulhat meg. Jakab Zoltán reméli, hogy legalábbis a holnapi programot már meg tudják tartani.



A hivatalos indoklás szerint a Kultiplex nagymúltú épületét azért kell lebontani, mert a IX. kerületi önkormányzat ingatlanfejlesztőknek eladott egy Üllői úti foghíjtelket.



(jééka)



***


A Kulti bezárása ellen tiltakozó ingyenes Dózer Fesztivál, amelyen minden előadó ingyen lépett föl, a múlt hétvégén ért véget. Az utolsó két napon hardcore zenekarok szerepeltek. Ez egy olyan kemény gitárzenén alapuló zenei irányzat, amely ellentétben a metállal politikai szövegeket is használ (viszont nincs sárkány, boszorkány, zombi és tűzcsóvát lövelő nemi szerv fölé erősített látványeszköz).



Pénteken többek között az társadalomkritikus szövegekkel operáló AMD játszott, amely Sotár halála óta az egykori Kevés-tag Csizsi hangján szólal meg (az első fellépésük a Zöld Udvarban volt a Szigeten, jellemző, hogy ezt a brilliáns kulturális színteret is lenyúlta a profit, történetesen a Sziget szervezői). Az AMD az egyik első hazai hardcore (hc) csapat volt, a neve egy fegyver és az Antimilitarista Demonstráció rövidítése. A szövegek témái voltak többek közt (az akkor még létező) hadkötelezettség (Ne vonulj be!), a keménydrog-fogyasztás, a családon belüli erőszak és incesztus, a szervkereskedelem, a kizsákmányoló cégek munkásokkal szembeni elnyomása, a szociális egyenlőtlenségek, a háborúk.



Az AMD mellett a szombathelyi Savaria Colonia Hardcore nevű tömörülés két legismertebb csapata a Social Free Face, és a Liberal Youth lépett föl még pénteken. Egész este egy több négyzetméteres nemzetközi antirasszista molinó volt kifeszítve a zenekarok mögött „Good night white pride!” felirattal, alatta egy nácit lerugó hc rajongó rajzával. A számok közt szóba került a Koszovó függetlensége miatti, háborúval fenyegető politikai feszültség, amely az egyik énekes szerint sikeresen tereli el a figyelmet arról, hogy az igazi határok a szegények és a gazdagok között vannak, noha mindig a szegények közé húzzák fel azokat.



Vasárnap a szervező Jakab Zoli zenekara a Bridge To Solace zárta a Dózer Fesztet. Míg a korábbi fellépők, ha szóba is hozták a Kulti sorsát, csak annyit mondtak, hogy „Hát, reméljük nem zárják be, reménykedjünk”, addig Jakab beszámolt röviden két szám között a több száz fős közönségnek, hogy a pártokkal lefolyt tárgyalások sikertelenek voltak, „Az egyik szerint keresztény-ellenesek vagyunk, a másiknak meg kell a pénz.” Miután elküldte a létező parlamenti pártokat a búsba, közölte, hogy semmi kedve Csepelre, vagy más külvárosba szerevezni a koncerteket, és a nagyon is jó helyen lévő Kultiplexet „nem adjuk”.



Már csak az hiányzott, hogy ő, vagy bárki más megkérje a jelen lévőket, hogy tegyenek is ezért valamit, de ez elmaradt. Pát hete az is elterjedt, hogy a jó liberális kapcsolatokkal rendelkező tilososok elérik Demszkynél, hogy ne zárják be a helyet. Pár napja kiderült, hogy a bauhausnak épült ház annyiszor át lett építve, hogy nem tehető műemlékké. Uj Péter ott volt a koncerteken, és a szerdai Népszabadság-cikkét a témának szentelte. A lap szellemének megfelelően természetesen sirató, és nem lázító az írás (Ujnak fekszik a forma, ő siratta el Sotárt, a világszinvonalú Leukémia együttest, vagy az „utolsó polgári rockzenekart”, a Mood-ot is). Bakács Tibor Settenkedő már belengette a korábbi napokban a befoglalás lehetőségét. Kérdés, hogy a többség hallott-e már életében foglalt házakról, az eddigi squatokról, mint az Úttörő Áruház (2004. november), vagy bármiről ami politikai aktivizmus egy közös cél érdekében. Szervezkedés.



(suaj)



***



„Budapest kulturális vonzerejét nagy mértékben az alulról indított kezdeményezések tartják fenn úgy-ahogy, mint például a West Balkán, a Szimpla, a Cinetrip, a Fecske, a Trafó, a Corvin-tető, a Mu Színház, a Kulti és a gyorsan szaporodó, még gyorsabban eltűnő romkocsmák. A kormányzati, önkormányzati kezdeményezésre létrejött kulturális intézmények, mint például a Millenáris, közismerten nem „felhasználóbarátok”, a diktatúra idejét idéző merevségük, gyárszerűségük, túlburjánzó bürokráciájuk, áraik, személyzetük barátságtalansága miatt sem a fellépők, sem közönségük nem érezhetik otthon magát bennük.”



(idézet a Najmányi-cikkből - lásd lent!)



***


INDEX.HU:


Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ne felejtsétek el, hogy a kultit üzemeltető Centrifuga kft tulajdonosa egy ingatlanforgalmazó cég, akik azért szerezték emg a kultit, hogy később lebontsák (csak az önkormányzat keresztülhúzta számításaikat). Tehát aki a kultiért kiáll, az egy kapitalista ingatlannepper céget támogat.

Kultiplex

Megdöbbenve olvasom, hogy mi lett az Indy-ből. Ez színvonal gyerekek? A Kultiplex-ért egy könnyet sem hullatnék, gazdasági vállalkozás volt sok politikai céllal, szóval a legalja manipulatív fajta. Illik is Bakatshoz. Aki már 15 évvel ezelőtt is tudta az eszét, érti miről beszélek. Normális szórakozás számomra, amikor értékek vannak a környezetben, pozitív, emberi értékek, nem pedig örök farizeus relativizálás, látszat-liberalizmus, anarchia és olcsó külsőségek: drog, üvöltő triviális zaj és okádó gyerekek. A politika (SZADESZ-es társaság) bűne is, hogy ez a hely létezhetett eddig, mert politikai érdeke úgy kívánta. Nem kell aggódni, lesz majd egy másik, ott lehet tovább hányni.

Kultiplex

engem igazán érdekelne, hogy milyen politikai manipuláció folyt a kultiban. én voltam ott párszor, és egy időben a tilost is hallgattam, de nem vettem észre, hogy poltikailag manipulálva lennék. persze, hiszen ez a manipuláció lényege, ha észrevettem volna, máris nem lennék manipulálva.
akkor venné a fáradságot valaki, hogy fölvilágosítson?
jobb későn, mint soha.

Amit tudni kell a

Amit tudni kell a kultiplexrol.
Kezdetben valoban szinvonalas szorakozohely volt ,ahova barki ,barmikor ,barmilyen oltozekben belephetett.
Akkoriban a Sziget kft uzemeltette ,na persze nem attol volt szinvonalas, hanem a fellepo zenekaroktol es a kozonsegtol.Mint minden szorakozohelynek a Kultinak is volt egy aranykora ami 2004-ben vegleA hanyatlasnak indult.
A kasszabol szoren-szalan eltunt 20 millio forint.
a villanyszamlat sem fizettek, ami mar miilios nagysagrendu volt.
kellett valaki aki szepen elsimitja a fentebb emlitett problemakat. Es jott.
A problemamegoldo.
A munkaert cserebe nem is kert sokat csak a Kultiplex mukodteteset.
A sziget ment , a centrifuga jott.
Apropo centrifuga ,talalo nev, a mosogep megis jobb lenne a tarsasag tevekenysegi koret illetoen.
A cel a kulti tonkretetele volt, vesztesegesse tenni ,hogy az egyeb forrasbol szarmazo penz megtisztuljon.
Mar majdnem sikerult is ,azonban az uzemeltetok balszerencsejere ismet beindult, es most mar zart ajtok mogott folyik az italmeres. Se a squattolashoz se a squaterekhez az egvilagon semmi kozuk nincs.
Tobbet nem mondhatok, aki nem hiszi jarjon utana.

quiz - mi lesz a tv helyén

Tőzsdepalota, MTV-székház

Az Alpár Ignác tervei szerint 1907-re felépült tőzsdepalotában jelenleg a Magyar Televízió Működik.

A Szabadság tér helyén korábban a Hild János tervei alapján 1786-ban épült, hírhedt „Újépület” (Neugebäude) állt. A kaszárnya, majd börtön az osztrák önkényuralom szimbóluma lett, és a kiegyezés után nem találtak számára új funkciót, ezért 1897-98 között lebontották. A Pálóczy Antal rendezési terve szerint kialakított, 4,3 hektáros tér két szemközti, meghatározó épülete, az Osztrák-Magyar (ma Nemzeti) Bank és a Tőzsdepalota (jelenleg a Magyar Televízió székháza). Mindkét épület Alpár Ignác tervei szerint épült.

Az első pesti tőzsdét 1854-ben alapították, a Lloyd- palotában, a Roosevelt tér déli végén. 1893-ban új palota építéséről határoztak, melyhez megvették a Szabadság téri telket. A kivitelezés 1902-ben indult, és teljesen 1907-re fejeződött be, a kereskedés azonban már 1905. október 30-án megindult. A palota Európa legnagyobb ilyen épülete volt: 145 méter hosszú, 41-61 méter széles. A kupolaterem 15 méter átmérőjű 18,5 méter magas. A hatalmas kapuzatot két, oroszlános, neoreneszánsz torony és timpanon ékesíti, ezen Merkur és Hephaisztosz, a kereskedelem és az ipar istenei ülnek.

A tőzsde 1948. május 25-i megszűntetéséig működött itt. Helyére a Lenin Intézet, majd a Technika Háza, a tudományos egyesületek székháza került. A Magyar Televízió 1955-től költözött be, majd az 1960-as években az egész épületet megkapta. Az épületet 2006-ban a Kincstár eladta egy kanadai érdekeltségnek, így az MTV új székházba költözik.

Én kész vagyok tenni. Ha elkezdik dózerolni szóljatok, elrohanok pár kiló sóért, és ha végeztek, behintem a helyét.

értjük mi a viccet, de ....

na, ne tessék ezzel viccelődni, mert Bakáts széjjelrúgja a feneked, már egy gitárt leamortizált!

kulti-tanulsag

az. kabszerkozpont..Talan a Studio, a Dokk,a Flort es a hozza hasonlo tobbi sznob hely, ahol mar a tinicsajoknak is gagyi a fuves cigi, es feher porfelhot hapcikaznak baromi buszken. Na az am a Kulturalis kozpont…
De ma ez az ut. evidens:hulyiteni ill. hulyenek, butanak kell lennunk. legalabbis „valakiknek” ez a celja,es baromi jol csinaljak.
igenytelen zenet a tahoknak, baromsagot a fejbe tomni, aztan szepen megvezetni… -majd mosolygosan Ramszavazol(annelkul hogy tudnad: atvertelek.
ami pedig tenyleg adna valami kulturanak nevezheto dolgot, ami elgondolkodtat, megmozgatja a poros agyunkat, -eleve gondolkodasra kesztet es kiszakit abbol a hulye rozsaszin -matrix-buborekbol, az elet valos oldalat mutatva,-azt el kell tuntetni, mert az maga a gonosz, a demoni kisertes, es egyebkent is az rossz - es egyeb Baromsagok.

hanynom kell amikor ujabb es ujabb jelet adjak annak, hogy az okos kussoljon,a tudas tunjon el, es maradjunk hulyek…

en nem torok meg

azt még

hozzá, hogy egy kultúrkocsa nem a sör árával szelektál a közönségében, mint jééka (vagy nándi?) mondja, hanem a fellépőkkel, és a dekorcióval. mindenki tud éjjelnappaliban sört venni. aztán van akit érdekel egy bobakrome, pop iván, sumolight, balaton, csókolom, santa diver, stb koncert, van akit nem. hasonló a hasonlónak örül. ahogy a prolikocsmákból sem „kiszorítják” a gazdagokat, úgy a kultiból sem üldözek el senkit, mindenki odajár, ami neki való.
én kibaszott szegény vagyok, a villanyszámla is necces, oszt valahogy mégis megtalálom a köreimnek szánt helyeket. és nem inni megyek oda, hanem találkozni emberekkel, meg zenét hallgatni. HÁHH! GONDOLTAD VOLNA?

azt még

hát ja csak hogy a helység azért nyílt hogy FOGYASSSSSSSSSZ!