indy.media.hu független média központ

Stiglitz ott volt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nagy washingtoni csevegésén. Bár az új gazdasági világrend az ő elméletének megvalósulását jelenti, ahelyett, hogy a miniszterek és a központi bankok vezetőinek találkozóján elnökölt volna, a rendőrkordonon kívül maradt. A Világbank két éve rúgta ki Stiglitzet és nem csak úgy csendesen nyugdíjba ment: kiközösítették, mivel nem értett egyet a Világbank-stílusú globalizációval.

Washingtonban interjút készítettünk vele arról, hogy működik belülről az IMF és a Világbank, valamint a bank 51%-os tulajdonosa, az USA Kincstár.

Megszereztünk pár ‘bizalmas’ és ‘korlátozott’ jelzésekkel ellátott dokumentumot olyan forrasokból, amit most nem nevezünk meg (nem Stiglitz).

Stiglitz segített lefordítani az egy ‘országsegítő stratégia’-t.
Minden szegényebb ország számára van egy ilyen, amit a Világbank szerint az adott ország alapos vizsgálata után készítenek el. De a beavatott Stiglitz szerint a banki ‘vizsgálat’ nem sokkal több, mint ötcsillagos szállodák helyszini szemügyrevétele. Azzal végződik, hogy tartanak egy találkozót a könyörgő pénzügyminiszterrel, akinek egy ‘szerkezetváltási megállapodást’ nyújtanak át, hogy ‘önként’ írja alá. Minden egyes nemzetgazdaságot elemeznek, majd a Világbank ugyanazt a négylépéses programot írja elő minden miniszternek.

Az első lépés a privatizáció. Stiglitz szerint sok politikus az állami iparvállalatok helyett inkább az energia- és vízszolgaltató cégeket szemeli ki, miközben a Világbank kritikáját használja arra, hogy csitítsa a helyi kritikus hangokat. És az USA-kormány tud erről, legalábbis minden idők legnagyobb privatizációja esetében, ami 1995-ben Oroszországban volt, tudott. Az USA Kincstár nézőpontja ez volt: " Ez nagyszerű, azt akartuk, hogy Jelcint újraválasszák. NEM ÉRDEKEL, hogy a választás korrupt volt" ’

Stiglitzet nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni,
mint egy összeesküvésekről handabandázó őrültet. Ez az ember benne volt a játékban, mint a Clinton-kormány tagja, az elnök gazdasági tanácsadóinak egyike. Az háborította fel legjobban, hogy az USA által támogatott oligarchák kifosztották Oroszország iparát, aminek következtében a nemzeti termék csaknem felére csökkent.

A privatizáció után következik a második lépés, a tőkepiac liberalizálása. Elvileg ez biztosítja, hogy a tőkebefektétesek ki és beáramoljanak az országba. Sajnos gyakran inkább kifelé áramlanak, mint Indoneziában és Braziliában. Stiglitz ezt a ‘forró pénz’ körforgásának hívja. A tőke pénz- és ingatlanspekuláció céljából jön be és a baj legkisebb jelére odébbáll. A nemzet tartalékai napok alatt kimerülhetnek.
És amikor ez megtörténik, a spekulánsok visszacsábítása érdekében az IMF megemelteti a kamatlábakat 30, 50 vagy 80%-ra.
‘Az eredmény megjósolható volt’ - állítja Stiglitz. A magasabb kamatlábak leépítik a tulajdon értékét, káros hatással vannak az ipari termelésre és kiürítik a nemzeti kincstárat.

Ezen a ponton az IMF a harmadik lépés megtétele felé taszigálja a csapdába került országot. Ez pedig a piaci árrenszer bevezetése - pompás elnevezés az élelmiszerek, a víz és a lakossági gázárak emelésére. Ez előre látható módon a három-és-feledik lépéshez vezet, aminek Stiglitz az ‘IMF-zendülés’ nevet adta.
Az IMF elleni lázadas fájdalmasan előre látható.
Amikor az ország a padlóra került, az IMF az utolsó csepp vért is kiszívja belőle. Addig fűtik a katlant, amíg az egész felrobban, mint amikor az IMF 1998-ban Indonéziában felszámolta az élelmiszer és az üzemanyagok állami támogatasát a szegények számára, lázadások törtek ki az országban. Más példák is vannak - a tavalyi Bolíviai zendülés a vízárak miatt és idén (2001-ben) februárban a lakossági gázáremelés után, amit a Világbank írt elő. Szinte biztos, hogy a felkelésre számítottak.
És tényleg - amiről Stiglitz nem tudott, az az, hogy a Newsnight megszerezte a Világbank számos belső dokumentumát. Az egyikben a tavalyi Eucador-i esettel
kapcsolatosan a Bank több alkalommal hideg pontossággal állította, hogy a tervek várhatóan társadalmi nyugtalanságot, zavargást okoznak. Ez nem meglepő. A titkos jelentés megjegyzi, hogy a tervek, amelyek azt célozták, hogy az USA dollár legyen Eucador valutája, a lakosság 51%-át a szegénységi szint alá taszították.
Az IMF-zendülések (ez alatt békés demonstrációkat értek,
amiket golyókkal, tankokkal és könnygázzal oszlattak szét)
újabb tőke-menekülést és államcsődöket okoztak. Ennek a gazdasági gyújtogatásnak azonban van egy jó oldala - a külföldiek számára, akik bagóért megszerezhetik a megmaradt vagyont.
Ez a séma: rengeteg vesztes, de néhányan nyilvánvalóan nyernek: a nyugati bankok és az amerikai Államkincstár.

Most érkeztünk el a negyedik lépéshez, ami a szabadkereskedelem. Ez azt jelenti, hogy a WTO és a Világbank szabályai szerint szabad kereskedni, ami Stiglitz-et az ópiumháborúkra emlékezteti: ‘Az is a "piacok megnyitásáról" szólt. Mint ahogy a XIX. században, Amerika és Európa ma is lebontatja a kereskedelmi akadályokat Ázsia, Latin-Amerika és Afrika felé, köben pedig védi a saját piacait a Harmadik Világ mezőgazdasági termékeitől. Az Ópiumháborúkban a Nyugat katonai blokádot használt, ma a Világbank pénzügyi blokádot rendel el, ami ugyanolyan hatékony és néha ugyanolyan halálos.

Stiglitznek csupán két gondja van az IMF/Világbank féle tervekkel. Egyrészt hogy titokban készítik el őket egy abszolutisztikus ideológia szerint, soha nem lehet megvitatni vagy ellentmondani, igy aláássák a demokráciát.
Másrészt, e tervek nem működnek. Az IMF szerkezeti átalakitásai következtében Afrika jövedelme 23%-kal csökkent.

- Volt olyan ország, amely elkerülte ezt a végzetet?
- Igen, Bostwana - Mondja Stiglitz
- Milyen trükkel?
- Hazazavarták az IMF-et

Stiglitz radikális földreformot javasol: a helyi oligarchák által kivetett 50%-os termény-járulék megtámadását.
Miért nem hallgat erre a tanácsra a Világbank és az IMF?
‘A földtulajdon-rendszer megváltoztatása az az elitek hatalmának változását jelentené, és ez nincs napirenden.’
Végül az vezetett az állásának feladásához, hogy a Bank és az amerikai Államkincstár nem volt képes változtatni a módszerein, mikor szembesült a válságokkal, kudarcokkal és a szenvedéssel, melyeket a fenti négylépéses módszer okozott.

‘Ez egy kicsit olyan, mint a középkorban - mikor a páciens meghalt, azt mondták, hogy túl hamar hagyták abba a érvágást, még maradt benne egy kicsi vér.’ - mondja a közgazdasz.

Talán ideje lenne eltávolítani a vérszívókat.

forrás:
http://www.observer.co.uk/business/story/0,6903,480069,00.html
Gregory Palast
Sunday April 29, 2001
The Observer