indy.media.hu független média központ

A Független Média Kiadónak /FMK/, az amerikai kiadó Frank Donellnek, rengeteg támogatónak és magának a szerző Joel Andreasnak nem titkolt szándéka, hogy a Háborúfüggőket tankönyvként is használják. Az FMK oldaláról letölthető lesz egy, a tanároknak szóló útmutató, amelyben a Háborúfüggők minden fejezetéhez mintakérdések találhatók.

Nekem is van egy személyes teóriám, ezért lelkesen tudom támogatni a politikai, történelmi témákkal kapcsolatos képregények iskolákban - még ha nem is tankönyvként, de legalább kiegészítő anyagként, vagy ajánlott olvasmányként - való használatát. Mindez azért is fontos lenne, mivel egy történelemtankönyv sem terjedelmében, sem funkciójában nem képes kronologikusan, egy témára koncentrálva ismereteket nyújtani.

Napjainkban a fiatalok, és főleg a középiskolások jelentős többsége nem olvas semmit a leckéken kívül. Talán még azt sem. Ezért nem annak kell lennie az oktatás céljának, hogy minél több, száraz, szikár, dögunalmas szöveget számon kérjen a gyerekektől, akik utálnak olvasni és a középiskola elvégzése után csak még jobban fognak. Fontosabb megértetni velük a társadalmi folyamatokat, összefüggéseket. Jelenünkben a képregényeknél erre nincs hasznosabb eszköz. Természetes nem feltétlenül Pókemberre gondolok, hanem a Maus-ra, vagy a Háborúfüggőkre.

Miért keveredik az USA folyton háborúba?

A 2003-as pénzügyi évben, Amerikában a hadi kiadásokra költötték el az éves költségvetés több mint felét. Az adóhatóság által beszedett pénz nagy része szintén a hadsereg támogatására kellett. Az oktatásra 6,7% jutott. Háborúzni kell, iskolába járni nem, legalábbis az USA vezetése szerint.

Természetesen nem csak az amerikai milícia rombolt keresztül-kasul a világban. Már a magyarok nyilaitól is rettegett Európa, aztán az török áfiumot kortyolta. Nem beszélve a római légiókon át, a spanyol hódítókon keresztül az angol, német, francia, orosz pusztításokig. Akkor vajon miért szemelhette ki magának Joel Andreas pont az amerikai hadsereget? Két oka lehetett erre: az egyik, mert maga is amerikai, a másik pedig, hogy napjainkban az amerikai haderő a legnagyobb, legerősebb és legkegyetlenebb a világon. "Hatalmas hadigépezetet tart fenn, noha valódi ellenfele nincs. Az USA hadi költségvetése (399 milliárd $) magasabb, mint az őt követő 25 országé együttesen! A Föld összes katonai kiadásának több mint egyharmada az Egyesült Államoké".

Egy Kisfiú vezetése mellett, akit nagyon érdekel, hogy miért keveredik az USA folyton háborúba és aki nem érti, miért nincsen pénz WC-papírra az iskolában, végigtanulmányozhatjuk az amerikai háborús hagyományokat.

A kezdetek kezdetén "elrendelt küldetésnek" nevezték a vezetők az indiánok kiirtását, illetve rezervátumokba zárását, földjeik elkobzását. A Mexikó elleni harc az "angolszász demokrácia" kiterjesztése volt. Miután a földrészt megszerezték maguknak, a tengerentúlról álmodoztak. 1898 és 1934 között számtalan alkalommal szállták meg Nicaraguát, Hondurast, a Dominikai Köztársaságot, Haitit, Guatemalát, Panamát, Mexikót, Kolumbiát és rendszerint maradtak is, amíg hűséges diktátort nem találtak.

Az első világháborúban "biztonságossá akarták tenni a világot a demokrácia számára". Amikor az atombombát ejtették a vesztes pozícióban lévő Japánokra, akkor Isten hívták spannak: "Imádkozunk, hogy Isten vezessen bennünket, és a bombát az ő céljai érdekében dobjuk le." - Harry Truman elnök, 1945. A második világégés után kinevezték magukat a "világ csendőrségének" és jól rendet raktak Koreában, Vietnámban, ahol átlagosan minden lakosra 175 kiló bomba esett, Libanonban, Grenadában, Líbiában, Panamában, Irakban. A "háború a drog ellen" zászlaja alatt az amerikai vezetés dollármilliókat érő fegyverzettel támogatja a gyilkosságokat. Nem beszélve az "Igaz Ügy Hadműveletről", ami jelentősen megnövelte a kábítószer kereskedelem és a pénzmosás mértékét. Végül a "Háború a terrorizmus ellen", mely akkor lenne a legeredményesebb, ha Bush fegyvert emelne a saját koponyájához és golyót röpítene bele, bár azt hiszem, nem okozna magának komolyabb sérülést, mivel nem találna el egyetlen létfontosságú szervet sem.

Azokat a harcokat pedig lajstromba sem lehet venni, amiben Washington, a Pentagon és a CIA a színfalak mögött vett részt /Izrael, apartheid rezsim, Közép-Amerikai diktátorok, gerilla- és zsoldoshadseregek támogatása /.

Szép és kedves történelmi múlt. Rendkívül hangzatos jelszavakba csomagolva. Számomra egyre inkább úgy tűnik, mintha a politikai tradíciók /ti.: szétcsapták az egész világot/, a pszichiátriai osztályokról elszabadult őrültek, akik pozíciókba, mondjuk elnöki hivatalba kerültek, és gazdasági érdekek együttesen alakították volna így az amerikai históriát.

A világban nincs meglepetés. Mivel osztható és véges minden testi objektum az anyabolygónkon, tehát testek határolnak testeket, így szükséges, hogy valamilyen ciklikusságot fedezzünk fel magunk körül. Miután az amerikai katonák, mint jóságos megmentők, megjelentek majd’ mindenhol és szépen lelőnek néhány millió embert, elmennek. Ott hagyták azonban maguk után a jóságos üzletembereket, akik puszta humanitáriusságból, kedvességből, szeretetből, centekért dolgoztatnak és zsákmányolják ki az embereket. Olajcégek, élelmiszer vállaltok (gyümölcs, kávé, kakaó, cukor), gyárak, szinte mindenki, aki szeret fillérekért munkáltatni, hogy minél nagyobb profitot termeljen, benne van az üzletben. Az talán belátható, ha egy vállalatigazgatónak van tizennyolcezer alkalmazottja szerte a világon, nem fogja érdekelni sem Mari néni a takarító, sem Józsi portás.

Ha pedig már annyira kizsigerelték szerencsétleneket, hogy azok meg merik pedzegetni, hogy ugyan húzzanak már vissza oda, ahonnan jöttek, akkor sincs semmi baj, visszajönnek a katonák. Szép körkörös folyamat ez, igazodva a természet rendjéhez.

Akkor milyen is maga a könyv?

Mint az már említettem ideális tananyag. Rendkívül sok információ, évszám, név, mégis olvasmányos, érdekes, érthető, köszönhetően a képregény formának. Nincs nagyon hely mellébeszélésre, iszonyatos elánnal jönnek az emberre a tények.

Nem csak háborúk unalmas felsorolása, nem csak cégnevek dobálása. Andreas megpróbálja hitelesen ábrázolni, milyen is lehet egy háborús nemzetben élni, mely súlyos milliárdokat költ katonai célokra, miközben alapvető igényekre nincs keret (ingyenes terhességgondozásra, lakóházak építésére, drogelvonókra, iskolákra). Amellett, hogy egyre sanyarúbb körülmények között kell élnie a dolgozóknak, még a szabadságjogaikat is lelkesen nyirbálják, mondván: mivel háború van, meg kell figyelnünk mindenkit. Mintha "mindenki" tehetne róla, hogy háború van.

Érzékletesen ábrázolja az emberek manipulálását. Egyrészt már csecsemőkoruk óta bizonyos "férfias játékokra" készítik fel az embereket, játékfegyverekkel, akciófilmekkel, katonai számítógépes játékokkal. Az elért célt mi sem mutatja jobban, hogy az amerikai katonák és családjuk gyakran döbbenten értesülnek arról, mikor elkezdik hazahordani a hullazsákokat, hogy bizony a háborúba meg lehet halni. Nem teljesen arról van szó, hogy golyóálló Rambóként, célkereszttel a monitoron leszednek mindenkit, és ha ők kapnak találatot, akkor legfeljebb az "energy" csökken, de azt úgyis lehet szerezni a pálya közepén.

Másrészről vázolja a média hazudozásait, amit felülről irányítanak. "Ha háborúról van szó, a média az objektivitásnak még a látszatát is feladja". Teljes képernyővel kiállnak például Bush mellett a legnagyobb amerikai hírközlő csatornák (ABC, Fox, NBC, CNN). És aki bírálni meri az USA kormányzatát, azt rögtön hazaárulónak kiáltják ki.

Mit tehetünk?

Az csak rajtunk múlik. Természetesen nem elegendő, hogy megvásároljuk és elolvassuk a Háborúfüggőket. Az azonban megnyugtató, hogy legalább megjelennek ilyen és ehhez hasonló témájú könyvek egy olyan országban, ahol jellemző az "engem nem érdekel, úgysem tehetek semmit" mentalitás. És miért nem? Akkor ki tehet? Talán lassan-lassan elege lesz az embereknek az állandó passzivitásból, és akkor ez a könyv rengeteg segítséget nyújthat. Ha pedig nem unják meg a semmittevést, akkor úgyis mindegy.

Joel Andreas: Háborúfüggők
Független Média Kiadó, Budapest, 2005.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

• A képek Tamási Antal munkái
• A szerző a SocialDisease.tk munkatársa
• www.fuggetlenmedia.hu