Zengő, Zengő, Zengő

Példa nélküli helyzet: nem csatát, hanem háborút nyertek a zöldek. Az érzés furcsa, lassan kóstolgatja az ember. Mégiscsak egy hálószaggató aranygólt lőttünk a cinikus technokrata hadigépezetnek. Felszabadultan hejehujázni azonban nincs gyomrunk: a Tubes is a mi hegyünk, és ott se lesz szebb az a monstrum. Frissítve: 15:53

Tegnap bejelentette a Gyurcsány Flerenc, hogy aki bújt, aki nem: a Pécs melletti Nagy Tubes tetőre megy a lokátor. Valami döntés már nagyon várható volt: közelegnek a választások. A Tubes mint befutó már kevésbé, a Népszabadságban ajánlotta egy nyugalmazott bérgyilkos (vicc volt: alezredesként jegyzi írásait), de többször nem merült föl, a Zengő-bizottság nem vizsgálta, maximum onnan lehetett sejteni, hogy egy közvélemény-kutató cég az elmúlt hetekben kérdezősködött Baranyában a lokátorról, a pártpreferenciákba is belekérdeztek, mert ezek anélkül a vécére se tudnak kimenni, hogy ne érdekelné őket, ez most narancs vagy vörös, szóval ott a Tubest is kérdezték. Úgy látszik, így dőlnek el választások előtt a nagy kérdések.
A bejelentés után meglepő fordulatok jöttek. Juhász Ferenc az Estében elmondta, hogy ugyan már, az új helyszín csak pár forinttal drágább, azt összedobják a kantinban, úgyis húzza a zsebét a sok apró, e miatt ne fájjon a választók feje. (Hol van a zöldekre vert több milliárdos pluszköltség?) Aztán PRsányi Miklós előadta, hogy ő végig minden szinten életét és vérét áldozta a Zengőért, sőt, odaláncolta magát a kormányülés ajtajához, amikor azok a poroszlókat vezérelték a hegy ellen, nála nagyobb Zengő-védő nincs és nem is lehet. Ekkor azért felrémlett, hogy milyen kutya nehéz volt szegény civileknek szólásra bírniuk az egykori Bős-Nagymarosi gátőrt, hogy milyen gyáván, óvatosan hümmögte a langyos „hát igen, de” –jeit. Ha maholnap Juhász Ferenc meg az egész vezérkar hüppögve mondja el, hogy tulajdonképpen ők végig minden erejükön azon voltak, hogy megmeneküljön a Zengő, nem fogok meglepődni. Hát persze, fiúk, hogy Ti is. Csak az a kutya Orbán kavarta ezt a córeszt, csak ő ugrasztott minket össze, minket, régi barátokat.
Mert az már nem volt meglepő, hogy az egészért az Orbán-kormány a hibás. De mielőtt megsajnálnánk őket, a fiúk rögtön elvették a kedvünket az együttérzéstől: a Fidesz szerint lám luxusbaloldalnak négy évébe telt a kérdés megoldása, és különben is, kampányfogás.
Igaz, hogy kampányfogás, igaz, hogy az Orbán (is) a hibás, úgyhogy ne is foglalkozzunk tovább velük, van ennél jobb dolgunk is, bármennyire is bosszantó, hogy ezek a hisztis rágcsálók töltik meg a híreket.

A Zengő-koalíció helyzete nem lehetett könnyű. Egyrészt elfociztak idáig egy meglehetősen reménytelennek tetsző ügyet, egy olyan szövetséggel szemben, ami, hát, hogy is mondjam, meglehetősen ambiciózus érdekvédőknek való ellenfél. A fél civil társadalom szeme rajtuk, presztizsügyről van szó, mindkét fél számára, ráadásul egyesek minimum a NATO környezetvédelmi szervvé való átalakítását és a világbéke megteremtését várták tőlük a Zengő kapcsán. Hogy érjék el, minden lokátorból csúszdát és biciklitárolót készítsenek. Ez bár rokonszenves gondolat, de több baj van vele: ha az elejétől fogva antimilitarista színekben szervezkednek az ellenállók, akkor ma már rég állna a lokátor. Ha pedig menet közben, az első pontszerző akciók után veszik föl ezt a vonalat, rögtön és biztosan nevetségesé és hiteltelenné váltak volna. „Hát maguk azt sem tudják, mit akarnak?” –kérdezhették volna, és már állna a lokátor.
A Zengős koalíció jó ideje sajtóközleményekben és a Greenfon visszhangzó álláspontja szerint „ha nem védett területre teszik azt a szart, akkor nem ágálnak tovább.” Hát ez nem is volt olyan kis kérés, tekintve, hogy rendszeresen a Zengővel szomszédos huplit, a Hármashegyet méregették a katonák, ami dettó olyan védett, dettó olyan értékes, szügyig áll a bazsarózsában, csak nincs olyan jó brandé alakítható neve, mint a Zengőnek. A zöldeket kiverhette a jeges veríték a gondolatra, hogy mehetnek egy heggyel arrébb, és próbálhatják elmagyarázni a tíz szótagokban gondolkodó sajtónak, hogy ők nem minden ellen tiltakoznak ab óvó, hanem csak következetesek. Így vélhetőleg megkönnyebbülten bólinthattak rá a jelenleg legkevésbé rossznak számító Tubesre. Szerencséjük nem volt érdemtelen: a kormány nagyon fél a balhétól, és bár a Blikk meg a Metró nem hozta le a „ne védett területre” típusú bonyolult üzeneteket, csak a bazsarózsát, a minisztériumi sajtófigyelők azért fönnakadtak rajta, így odafenn sikerült olyan helyet találniuk, ahol a már elcseszett területen belül tudnak garázdálkodni. A döntéssel mindenki nyert: a katonák elmondhatták, hogy a NATO el lesz ragadtatva, ők pedig onnan is belátnak még a farzsebünkbe is, jó lesz a Tubes is, basszuk meg a Zengőnket. A zöldek elmondhatták, hogy Szent Györgyként fognak állni a kerítés túloldalán, és ha egyetlen csepp malter átcsöppen a virágokra, Juhász Ferenc öltönyével fogják letörölni. A hálás szerb légierő pedig a megtestesült nemzetbizonytalansággá vált ellenőrizetlen légtérben örömest viszi Míg-21-eseivel sétarepülésre a zengős civileket: „Még egy kört a nagyi háza fölött, kedves Milo! Aztán nézzük meg a Mátyás-templomot is!”

Aztán mennek haza, a macedón titkosszolgálattól kapott Jaguáral.

De mégsem tud olyan nyugodt szívvel jófejkedni az egyszeri indys publicista. Nem tudni, mekkora lesz az a szar a Tubesen, de amit a Zengőre akartak, az egy tizenhat emeletes panelháznak felelt volna meg. Hát az egyféleképpen nem lehet iszonyúan ronda: ha elássák, jó mélyre. És ha előtte lebomló anyagokból készítik el. Szóval az csak ott fog valahol meredni, egy android falloszaként a táj fölé, tökéletesen szimbolizálva korunk és társadalmunk gondolkodását. Nyugodtan mondhatom, együtt érzek mindenkivel, aki azt nap mint nap látni fogja: kedves vidéki búvóhelyemmel szemben álló hegyre most építettek egy kötélpályát, ahol az unatkozó pesti juppik csúszkálhatnak lefelé, egészen undorító. Asszem nyitok egy céllövöldét az aljában. De ezt most csak zárójelben mondom.

A lényeg: örülni van minek, és a kudarcok, lepattanások elviselésében oly gyakorlott mozgalomnak végre módja van a sikereket is feldolgozni. Még csak nem is a Zengő az egyetlen. Folytatása következik!

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

nem hír

Ennek az írásnak a stílusa méltatlan ahhoz az ügyhöz, amely mellett kiáll. Mire alapozom ezt az állítá-somat?
1. A cikk szerzője a Népszabadságban író alezredest b é r g y i l k o s n a k nevezi.
2. A politikusokat h i s z t i s r á g c s á l ó k n a k nevezi.
3. A cikkíró szerint a tervezett radar egy s z a r.
4. A katonák az elcseszett területen nem a dolgukat végzik, hanem g a r á z d á l k o d n a k.
5. Kinyilatkoztatja, hogy a másik oldal azt gondolja: a környezetvédők b a s s z á k meg a Zengő-jüket.
Ezen bunkóságok után szinte üdítőleg hat az a megállapítás, miszerint a tervezett radar torony a n d r o i d f a l l o s z a k é n t fog meredni a táj fölé.
A cikkből sugárzik a másik oldal gyűlölete. Tele van csúsztatásokkal. Folyamatosan gúnyolódik. A saját véleménye magasztos, szent és sérthetetlen. A másik oldal szemét és jellemtelen emberek gyülekezete.
Az élet ennél sokkal bonyolultabb. Mindkét oldalon vannak ilyenek is, meg olyanok is. A cikk írója kiváló példaként szolgál ennek demonstrálására. Ellenpéldaként tessék elolvasni a Védegylet hozzászólását.
Az emberi személyiségfejlődésnek egy fontos állomása az, amikor valaki felismeri:
„A s t í l u s m a g a a z e m b e r.”
Remélem a cikk írója eljut egyszer ehhez az állomáshoz.

szerintetek a zoldek nyertek?

inkabb az, hogy igy kell majd meg 1 radar a bakonyba, tobb penz

Szeretünk Laci!!!!

Örülök, hogy T. Lacika újabb milliárdos beruházást hozott a városba. Csak, hogy világos legyen: alig van olyan pontja Pécsnek, ahonnan ne látszana a Tubes. A média manipulált képei nem mutatták úgy a hegyet, hogy érzékelni lehessen milyen tájseb lesz az az ocskavas.
Nincs kétségünk afelől, hogy Lacika elboltolta Ferivel a Kulturális Fővárost a lokátorért. Köszönjük Laci! Inkább építsétek fel a Gellérthegyen vagy a Rózsadombon, és legyen Budapest a Kulturális Főváros.
Itt nem a védett virágokról szól a történet, hanem személyes ambíciókról. Ne legyünk vakok ez nem elsősorban környezetvédelmi ügy. Manipulálnak, rettegésben akarnak tartani, délszláv és arab bombázással fenyegetnek. Paks védelmére hivatkoznak, miközben Paks igazi kockázata a saját döntésükben, az üzemidő hosszabbításában van.
Még egyszer: KÖSZÖNJÜK LACI, HOGY ILYEN SOKAT TESZEL A VÁROSÉRT!!
Kikérem magamnak, hogy ezek baloldalinak nevezzék magukat!

toller

Nem tudom, melyik adón láttam amit nyilatkozott, de a szervilitás akadémiáján lehetne tanítani azt a pár mondatot. Milyen jó, h. ekkora beruházás jön, mennyi munkahely lesz, nem, egyáltalán nem leszt csúnya, hozzájárulhatunk az ország védelméhez.
S pont úgy nézett ki, mint amikor Terry Jones egy patkányarcú barmot játszik a Monty Pytonban.

Azt hiszem ez is fontos

Az azért hangozzék el, hogy mélységes tisztelet és gratuláció minden résztvevőnek, szervezőnek, aktivistának!

Korai az öröm-már jelen van a jövő háboruja:Robothadviselés

radar nélkül is meg tudják oldani!
Nézz bele a 11. 24-i konferencia programjába!

http://www.zmne.hu/tanszekek/ehc/konferencia/robotwarfare5/robot5.html

A (hadi)tudomány ünnepe:
http://www.tudomanyunnep.hu

Robothadviselés

Ma délelőtt 9 órakor kezdődik az a hamisítatlanul XXI. századi konferencia, amely az informatika, a kommunikáció és a hadászat együttműködésének lehetőségeit, illetve annak következményeit vizsgálja, elemzi. A nemzetközi tudóstalálkozó szervezője, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a sokatmondó „Robothadviselés” címet választotta: izgalmas, mint egy sci-fi regény, és félelmetes, mint a napi híradások. Akarva-akartalanul azzal szembesíti a kor emberét, hogy mindaz, amiről pár évtizeddel ezelőtt azt gondoltuk, sosem érjük meg, mára egyszerűen megvalósult.

Gépek szelik szakadatlanul és szinte észrevétlenül a vizeket és az égboltot, hogy aztán elképesztő teljesítményű radarok mégiscsak felderítsék őket. Laikusok számára felfoghatatlan bonyolultságú berendezések majdhogynem akadálytalanul jutnak be a legkülönbözőbb információs terekbe és rendszerekbe, és ezzel felszámolják a védelem lokális érdekeit: úgy tűnik, ma már nemcsak a tudósok, hanem a politikusok számára is nyivánvaló, hogy a védelmi stratégiák kizárólag nemzetközi együttműködésben nyernek értelmet.

A hadviselés szakértőinek persze e globális megközelítésnél sokkal konkrétabb problémákat okoz, feladatokat ad az informatika elmúlt fél évszázados, jószerivel semmihez sem fogható fejlődése. E mai konferencia magyar és angol nyelvű előadásai az informatikai hadszíntérrel, a katonai informatikai rendszerekkel, a robotok harcászati alkalmazásával foglalkoznak. A délutáni szekcióüléseken elsősorban az internetbiztonság, a terrorizmus modern kommunikációja és a robot-navigáció aktuális kérdéseit vitatják meg a résztvevők.

A rendezvény védnöke a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora, Dr. Szabó Miklós akadémikus.

Kedves Mozgalom! Kedves Barátaink!

Úgy érezzük, meg kell osztanunk veletek indokainkat, amiért tudomásul vettük a déli NATO-radar helyszínéül a Tubest.
Első és legfontosabb: kezdetektől azt az álláspontot képviseltük, hogy
a védett területeknek ne essen bántódása. A Tubesen erre határozott
kilátások vannak, megvan arra az esély, hogy ne csak ígérjék, hanem
valóban a jelenleg már lebetonozott területeken belül
garázdálkodjanak. Tény, hogy az utolsó kókadt parlagfű is szebb, mint
egy ilyen lokátor, azonban ennek a szövetségnek, ennek a tiltakozásnak
nem is lehetett célja a radarok létjogosultságának megkérdőjelezése.

Ha az lett volna, csak a kezdetektől lehetett volna. Ha menet közben
vesszük fel ezt az irányt, csak a nevetségesség és a hiteltelenség biztos
veszélyével tehettük volna meg. Ha az elejétől fogva a radarok
létjogosultságát támadjuk, bizonyos, hogy ma a zöld mozgalom, a civil
társadalom szegényebb lenne egy fontos győzelemmel.
A nemzeti parkkal és a területet jól ismerő botanikusokkal konzultálva
nyugodtan állíthatjuk, hogy a lehető legkisebb kockázattal és biztos
károkozássaal járó megoldást fogadhattuk el. Érzésünk szerint ha most a nem
opcióként, hanem biztos döntésként bejelentett Tubes ellen is
tiltakoztunk volna, jóvátehetetlen presztizsveszteség érte volna mind
a „zöldeket,” mind minket. Túl azon, hogy a Zengő esetében fennálló jogi támpontokat nélkülöznünk kellett volna, ha az új helyszín ellen is tiltakozunk. A Tubes esetében felmerülő társadalmi problémákat érezzük, de a kérdést Zengő koalíció eredeti vállalásaival és célkitűzéseivel sajnos nem tartjuk jól összeegyeztethetőnek. Ugyanakkor ere az illetékesek által ígért környezeti hatástanulmány vizsgálat és társadalmi párbeszéd alatt mindenki számára mód nyílik. A Zengő koalíció a beruházás környezetre gyakorolt hatásait a tervezés és az esetleges kivitelezés során végig felügyelni fogja.
És higgyétek el, teljesen őszintén mondjuk: mélyen együtt érzünk
mindenkivel, aki azt a monstrumot nap mint nap látni lesz kénytelen.

Mire jo egy radar?

Ha lesz radar, akkor lesz ertelme is?

„Erich Wolf, az osztrák légierő főparancsnoka ezzel kapcsolatban közölte, hogy idén, január 21-én Ausztria légterén áthaladt egy CIA-gép, amely Frankfurtból szállt fel és a polgári forgalom számára fenntartott légifolyosót használta, ezért csak azt követően keltett gyanút, hogy a kíséretére induló két osztrák harcigép pilótájánának megtagadták a szállítmányra és az uticélra vonatkozó felvilágosítást.”
http://www.bbc.co.uk/hungarian/news/story/2005/11/051124_cia_secret_rout…