
(Képünkön az egyik zengővédő. (Nem a kutya.))
A Zengőt védő civil szervezetek képviselői a Honvédelmi Minisztérium (HM) politikai államtitkáránál Ivancsik Imrénél személyesen kezdeményezték, hogy a Zengő-hegy jelenleg minisztériumi kezelésében található területeinek vagyonkezelői joga a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságához kerüljön át. Ezek a területek változatos úton, kisajátítással, megvásárlással kerültek a hadügy kezelésébe, még a kilencvenes évek végén, az ezredforduló táján.
A beszélgetés kitűnő hangulatban zajlott, kivéve amikor nem, erre majd visszatérünk. A sztorit tudjuk, nem kell átismételni: az elszánt kis hobbitok, tündék szövetsége bármilyen reménytelennek tűnt, visszaverte az orkokat a csodatévő hegyről, akik vérben forgó szemeiket egy másik hegyre, a Tubesre vetették. Ezzel az egyik háború győzelemmel lezárult, ám mivel a Tubesen is sokféle, csodás népek élnek, manók, törpök, nimfák és faunok, és érthető módon ők sem szeretik ha házuk fölé gigantikus android-falloszok magasodnak, az orkoknak, akikben megint csak érthető módon senki sem bízik, nem lett sokkal könnyebb dolguk.
A hobbitok és tündék küldöttei nyílt mosollyal előadták, hogy most, hogy nem barmolhatja el a Zengőt a HM, a legjobb volna, ha (vissza)adnák a Nemzeti Parknak, hiszen úgyis lépten nyomon azt nyilatkozzák mostanában, hogy náluk jobban senki se szereti a természetet.
S valljuk be, ezzel elejét is lehet venni a rosszindulatú feltételezéseknek, hogy pár év múlva ne adj isten odakerül egy picike réslokátorocska, egy honvédségi üdülőcske, vagy egy atomtemetőcske. Helikopterleszállócska. Mcdonaldcocska.
Iváncsik Imre, a minisztérium politikai államtitkára azt mondta, hogy tök jó ötlet, ő személy szerint támogatja, bizonyára negyed-fél év múlva tűzik napirendre a kérdést, a többi terület-visszaadással együtt. Meg még azt is mondta, hogy a dolog nem példa nélküli, egyre több területet adnak vissza az önkormányzatoknak, a minap pl a Hortobágyi Nemzeti Parknak adtak vissza egy nagyobb területet. Ami korábban lőtér volt.
-S a kármentesítést a Nemzeti Park fizette? –kérdezte félig viccnek szánva az egyik tünde.
-Öööööö… rátapinottt a lényegre -mondta az államtitkár.
Ez azért szép: úgy látszik ez van az egyre több visszaadott terület mögött. Nincs pénzük rendben tartani. Hát igen, aki ilyen drága vadászgépeket vesz, annak meg kell húznia a derékszíjat. Reméljük, ha az új tulajdonosok rendbe hozzák ezeket a területeket, nem foglalják vissza a katonák.
De a naccerű hangulat töretlen volt. Olyan drága csészéből kínálták kávéval a hős kis hobbitokat, tűndéket, hogy közülük az egyik nem is mert inni belőle, mert ha eltöri, élete végéig fizethette volna. Amikor a Tubesre terelődött a szó, a csipet csapat elmondta, hogy az ő szövetségük nem szándékozik átváltozni egy Tubes-védő csapattá, ha ott lesz valami, akkor az ettől a csapattól függetlenül fog alakulni, nem lesz ennek se jogutódja, sem folytatása, sem utóda, sem boldog őse, sem ismerőse senkinek, senkinek. (A tündék és a hobbitok szeretik Adyt, amint látjuk.)
Ugyanakkor csak baráti jó tanácsként, hálából a finom kávéért, meg a majdan Nemzeti Parknak adott területért elmondják, hogy ha nattyon korrektül tájékoztatnak, és a már elfoglalt, bőségesen nagy területen belül garázdálkodnak, és semmi suskus nem derül ki, akkor az ott aggódó civilek nagy részét is meg lehet győzni. A katonák elmondták, hogy az ő szívük olyan, mint egy őzikéé, maguk lesznek a közérthető informativitás, a honlapjukon már most is fönn van egy csomó minden, az eddigi tervek meg olyan zöldek, mint egy marslakó. Csak egy kis türelmet kérnek, mert ők se tudnak egyik napról a másikra minden hatástanulmányt megcsinálni. (Azért tornyot építeni igen: lásd a zempléni Kánya-hegyen, linket raktunk be alulra- a szerk.)
Hát nem értik, miért ilyen gyanakvó mindenki?
Az egyik kis hobbit azért értette, és udvariasan köhintett is: azért ha megnézzük, hogyan húztak föl a Zemlénben egy tornyot, akkor meg lehet érteni mindenkit, aki szerint a HM a Zengős sztoriból csak annyit tanult, hogy még gyorsabban, még nagyobb sunyizással kell az ilyen monstrumokat az erdők fölé rakni. (Egyes hobbitok szerint a HM-nek fingja nincs arról, hogy miként kell törvényesen csinálni egy ilyet. És ha kormányok tudták volna, hogy az EU-ba való belépés azzal is jár, hogy a lakosság kicsit jobban odafigyel a viselt dolgaikra, akkor tuti nem lépünk be, de ez csak lépcsőházi morfondírozás.)
Hát erre lett nagy hebegés, habogás, meg hogy azóta minden másként van, legyen a mai nap tabula rasa, meg origó, hát erre mit lehetett mondani, hümmögtek a vendégek. A katonák gyorsan áttértek arra, hogy milyen kár, hogy a Tubesre is betette a lábát a nagy pártok kampányolása, amiben megint egyet értett mindenki.
Aztán még elhangzott, hogy higgyük el, sokat tanultak ők ebből az ügyből, még azt is elolvasták, amit az Indymédián irogattunk, vitatkozgattunk. A hobbitok meg tündék bólogattak, hogy igen, tudjuk, hogy tudják.
Mi még azt is tudjuk, hogy az „Írd és lásd!” jelszót komolyan véve még írják is, de hát nincs ezzel semmi baj, ezúton is üdvözöljük őket, és kívánunk békés, pacifista karácsonyt minden nyájas olvasónknak. Viccen kívűl, hiszen ők is felebarátaink, akik most mintha hajlanának a jóra.
A Zengőt pedig valószínűleg a kampány alatt oda fogják adni a Nemzeti Parknak. Miért nincs évente választás?
Hozzászólások
Jones
Szia Jones!
Megérkeztem.
Megadtam az email címemet, ezen el tudsz érni.
Jones
Kedves Jones!
Utolsó hozzászólásodban nagyon őszinte voltál. Írtál két olyan mondatot, melyeket soha nem fogok elfelejteni:
„Nagyon remélem, ha később visszaolvasom ezeket, másképp fogom látni a dolgokat, hiszen nem a jelenlegi eszemmel, hanem ennél sokkal többel akarok a sírba szállni.”
„Meg különben is, csak a szám jár, ha arról volna szó, az utolsó kulacs vizet is megosztanám ezekkel a szeren-csétlenekkel.”
Remélem ez az igazi arcod, és remélem nem bántad meg, hogy így megnyíltál.
Most az ünnepek alkalmával gyakran eszembe jutnak ezek a mondatok.
Tisztelgek őszinteségedet előtt, és ezekkel a gondolatokkal kívánok neked
Kellemes ünnepeket és sok sikert.
H L
Megnyílni, álnéven? Ez maradt nekünk, neurotikus ezredfordulós net-szegénylegényeknek.
De nem ismerjük egymást véletlenül?
Ennyire szkeptikus vagy?
Most egy időre elutazok. Ha visszaérkeztem jelentkezek.
Gondolom neked módodban áll megnézni az üzenethez megadott e-mail címet.
Suszter!
Tudnál segíteni? Egy légifolyosó-térképet keresek, Magyarországról, persze. köszi:
M.
Suszter!
http://www.hungarocontrol.hu/tma_project.php
Ez van most, ahogyan én tudom a légifolyosó rendszer már egy ideje megszűnt.
Suszter!
Valóban megszűnt.
"A stílus maga az ember"
A szerző stílusa sokat javult. Miket is írt egy korábbi cikkében?
1. A Népszabadságban író alezredest b é r g y i l k o s n a k nevezi.
2. A politikusokat h i s z t i s r á g c s á l ó k n a k nevezi.
3. Szerinte a tervezett radar egy s z a r.
4. A katonák nem a dolgukat végzik, hanem g a r á z d á l k o d n a k.
5. A másik oldal nevében azt mondja:
A környezetvédők b a s s z á k meg a Zengőjüket.
6. a radar torony a n d r o i d f a l l o s z a k é n t fog meredni a táj fölé.
Ez a cikk sokkal jobb, mint az előző.
Kevesebb gyűlölet, kifinomultabb gúnyolódás, még kevesebb csúsztatás.
Gratulálok. Csak így tovább!
"A stílus maga az ember"
Hát, öregeszem….
Az android fallosza dumát most is elsütöttem, nem fiogyeltél oda! :-)
"A stílus maga az ember"
Odafigyeltem és észrevettem.
Ez tulajdonképpen egy szellemes hasonlat.
Már bánom is hogy felvettem az otrombaságaid listájára.
Egyébként én is öregszem…
Valamikor fiatalabb koromban csúnyán elbántam valakivel a te stílusodban.
Az illető ma már nem él.
Én pedig szégyenkezek magam előtt, ha rá gondolok.
Szerintem mások megsértése és megalázása nem teszi jobbá a világot.
(Lehet, hogy ehhez ehhez nem internet, hanem T mobil kell?)