indy.media.hu független média központ

[Külső kép: felvonulás a "Génpiszka-mentes Európáért" Bécsben, ápr. 5-én
Belső kép: a tüntetést szervezők átadják a Génpiszka-mentes Európáért szóló bécsi nyilatkozatot az osztrák környezetvédelmi miniszternek, Dimasznak és Fishcer-Boelnek.]

2006. április 5-6-án az Európai Bizottság és az osztrák soros elnökség nagyszabású konferenciát rendezett Bécsben a „Genetikailag módosított, hagyományos és organikus növények koegzisztenciája (együtt-termesztése) – A választás szabadsága” címmel.

Az esemény előzményei több évre tekintenek vissza. 2003-ban, amikor génmódosított élőlényekre vonatkozó új Európai Uniós jogszabályok elfogadása nyomán felmerült látóhatáron az 1998 óta tartó de facto moratórium feloldásának lehetősége, automatikusan jött az a kérdés is, hogy mi lesz, ha ezek a növények köztermesztésbe kerülve, kereszteződnek a hagyományos fajtákkal, és ezzel veszteséget, versenyhátrányt okoznak a konvencionális, de még inkább a biotermelőknek? A probléma az uniós szakzsargonban a koegzisztencia nevet kapta. Ezzel a névvel illetik mindazokat az intézkedéseket, amelyek kiküszöbölhetik a kereszteződésből – avagy genetikai szennyezésből – fakadó, elsősorban gazdasági károkat. Hamar kiderült azonban, hogy ez alaposan feladja a leckét az intézményrendszernek, hiszen ha alaposabban belegondolunk a dologba, nem kell zsenialitás ahhoz, hogy belássuk: a koegzisztencia elvileg lehetetlen. Ha a génmódosított növények megjelennek egy területen, az idegen gének ott előbb-utóbb ellenőrizhetetlen módon el fognak terjedni – ennek lehetőségét a szerte a világban napvilágra került, többnyire emberi mulasztásból fakadó, szaporodó génszennyezési esetek (pl. legújabban a Bt10 kukorica) is jól mutatják.

A Bizottság végül oly módon vágta el a gordiuszi csomót, hogy 2003 júliusában egy nem-kötelező ajánlást tett közzé, amellyel egyrészt nemzeti hatáskörbe rendelte a kérdés szabályozását, másrészt felsorolta mindazokat a lehetséges intézkedéseket, amelyeket a koegzisztencia körébe tartozhatnak. Ezek nagyjából négy fő csoportba oszthatók:
- a génmódosított növény termelőinek regisztrációs és tájékoztatási kötelezettsége;
- a génmódosított és hagyományos (illetve organikus) növények között izolációs távolságok betartása;
- termelési óvintézkedések (munkagépek tisztítása, elkülönített tárolás stb.);
- felelősségbiztosítás és kártérítés.

Ennek nyomán több európai országban – így hazánkban is – jogalkotási munka indult, és mára 4 tagállam: Dánia, Németország, Portugália és Ausztria (itt tartományi szinten oldották meg a kérdést) rendelkezik elfogadott szabályozással, számos más pedig az előkészítettség különböző fokain áll. Azonban hiába a nemzeti szintű szabályozás, mivel a génmódosított növények kérdésköre általában uniós hatáskör – a szabályozás alapelve, hogy egy engedélyezett génmódosított fajta éppolyan termék, mint bármi más, amelyek szabad áramlása a közös belső piacon nem akadályozható – a Bizottság fenntartja magának a végső szót a koegzisztencia törvények (vagy rendeletek) jóváhagyása tekintetében, az ún. notifikációs eljárás keretében.

Itt tart a hazai szabályozás is, amelynek előkészítése még 2004 végén kezdődött, egy többoldalú munkacsoport felállításával. A felelős Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium nem önálló jogszabály megalkotása, hanem a géntechnológiai törvény (1998/XXVII) módosítása és egy új fejezettel való kiegészítése mellett döntött. A tervezet központi eleme egy kétlépcsős engedélyezési folyamat: amennyiben valaki génmódosított növényt akar termeszteni (amely már engedélyt kellett, hogy kapjon az európai eljárási rendszerben, tehát ettől független folyamatról van szó), annak először is tanfolyamot kell végeznie és erről bizonyítványt szereznie, majd ún. termesztési engedélyért kell folyamodnia a hatósághoz. Ez – a szakhatósággal való konzultáció nyomán – előzetes engedélyt ad ki, amelyben lefekteti a betartandó izolációs távolságot (kukorica esetében ez 400 m, amelytől a hatóság kétszeres mértékig eltérhet), de ez még nem jogosítja fel a gazdát a termelés megkezdésére. Előbb minden, az izolációs távolságon belül fekvő földtulajdonos és –használó hozzájárulását is be kell szereznie (a hazai birtokviszonyokat figyelembe véve az FVM becslése szerint egy átlagos méretűnek számító 6 hektáros terület esetében ez 57 szomszéddal való egyeztetést jelent) – amennyiben ez nem sikerül, az engedély nem adható ki.

A kiadott engedélyek nyilvánosan (interneten) is elérhetőek lesznek, és egy vetési szezonra szólnak. A törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet lefekteti a termesztés során betartandó előírásokat, amelyeket a hatóság ellenőrizhet, és ha szabálytalanságot talál bírságolhat és más intézkedéseket is előírhat. Végül, a felelősség kérdésében a tervezet a polgári jog ún. veszélyes üzemre vonatkozó rendelkezéseire hivatkozik. Bár az előkészítés folyamán többen javasolták egy önálló kártérítési alap létrehozását, ettől a minisztériumok sajnos elzárkóztak, jogi problémákra hivatkozva.

A tervezetet tavaly november elején fogadta el a kormány, és ez után kezdődött meg a notifikációs eljárás, amelynek során valamennyi tagállam kérdéseket tehetett fel a dokumentummal kapcsolatban, illetve az EU Bizottság is véleményt adott. Ez a határidő lejártával, idén február közepén érkezett meg és mintegy 8 oldalon, 10 pontban „szedi ízekre” a magyar tervezetet. Ha azonban alaposan elolvassuk a rendkívüli technikai-jogi szőrszálhasogatásról tanúskodó levelet, kiderülhet, hogy voltaképpen csak 3 ponton szükséges valóban a módosítás – és ezek közül is kettő eléggé apróságnak tekinthető, pl. az engedély kiadási határidejének leszállítása 120-ról 90 napra – a többi ellenvetéssel szemben jól megalapozott érveléssel és indoklással megvédhető a hazai álláspont. Az FVM-ben folytatott eddig megbeszélések alapján a tárca is erre készül – a válasz megfogalmazásának végső határideje az EU eljárásrend szerint május 15. Írásos tervezetet azonban sajnos mindeddig nem kaptunk kézhez, így még kérdéses, hogy Magyarország milyen álláspontot képvisel, milyen taktikát követ e kérdésben Brüsszellel szemben!

Magyar szempontból ilyen körülmények között került sor a bécsi konferenciára, amely, ha egy szóval kéne jellemeznem, csak azt mondhatnám: különös volt. Miután először ismertté vált a konferencia szervezésének terve – kb. januárban – sokáig nagy titkolódzás övezett mindent: nem volt nyilvános a program, az előadók névsora, és úgy látszott, igen megválogatják, hogy ki fognak beengedni. Úgy tűnt, hogy a Bizottság mintegy „lenyúlta” az osztrákok ötletét, és igyekszik a közismerten génmódosítás-ellenes bécsi kormány ellenében, a saját érdekeinek megfelelően alakítani a rendezvényt. Március elején a Bizottság jelentést tett közzé a koegzisztencia szabályozásának helyzetéről, amelyben leszögezték, hogy a gyakorlati tapasztalatok hiánya miatt egyelőre nem aktuális az egységes európai szabályozás, a tagállamoknak maximális rugalmasságot kell biztosítani, ugyanakkor a koegzisztencia nem jelentheti egyik termelés forma kizárását sem. Mindemellett a további lépéseket a konferencia eredményeitől tették függővé. Ehhez képest, az utolsó pillanatban jóval könnyebbé vált a regisztráció, mint előzőleg, aminek köszönhetően sok civil ismerőst – Greenpeace-seket, FoE-seket, GENET-eseket – üdvözölhettem a teremben. A külsőségek látványosak – és minden valószínűség szerint rettenetesen költségesek – voltak: hatalmas konferenciaközpont, becslésem szerint mintegy 6-700 résztvevő, csúcstechnika, 3 kivetítő, oda-vissza szinkrontolmácsolás 5 nyelven, lazacos büféebédek, gálavacsora a bécsi városházán. Csak az nem volt világos – és a végére sem vált azzá, hogy mi volt mindennek a célja? Nem készült semmilyen záródokumentum, nyilatkozat (nem is volt tervben ilyen), az esemény leginkább arra volt jó, hogy a génmódosított növények kérdésében uralkodó európai megosztottságot demonstrálja.

Ez már rögtön a nyitó plenárison megmutatkozott, amely ékesen bizonyította a Bizottságon belül fennálló nézetkülönbségeket: Fischer-Boell mezőgazdasági biztos kifejtette, hogy a koegzisztencia kizárólag gazdasági kérdés, míg Dimasz környezetvédelmi biztos szerint a környezet védelmét is szolgálnia kell. A következő előadó, Wilhelm Graefe zu Baringdorf, az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának elnöke pedig egyenesen amellett tört pálcát, hogy szükség lenne egységes, európai szabályozás kidolgozására – a Parlament bevonásával. Amint a kérdések feltételére és vitára került sor, fel is forrósodott a hangulat, a levezető elnök alig tudta leállítani a hozzászólók hadát. A délutáni szekcióülésen, amelyen részt vettem, főleg a spanyol mezőgazdasági minisztérium képviselője generált vitát, aki illusztrált előadásban mutatta ki, hogy a génmódosított kukorica termesztése mennyire kedvez a spanyol gazdáknak, és a koegzisztencia előírások betartásával (20 m-es védőtávolság mellett!) minden tökéletesen rendben van. A hallgatóságból azonban többen is cáfolták állításait – részben a Greenpeace, amely a közelmúltban készített jelentést a spanyol helyzetről, részben pedig helyi biogazdálkodók. Más spanyol farmerek ugyanakkor a génmódosított növények termesztése mellett szóltak.

Az is egyértelművé vált a két nap folyamán, hogy a koegzisztenciával kapcsolatos problémák közül, a jelölési küszöbértékek mellett, a méhészek tisztázatlan helyzete a legjelentősebb – többször feltett kérdéseikre végül a záró plenárison kaptak nagy nehezen választ, mely szerint senki nem tudja, hogy ők hogyan védekezhetnének a méz és egyéb termékeik genetikai szennyezése ellen, és csak a szokásos mantra hangzott el újra: „több tapasztalatra van szükség”. Csak az a nagy kérdés, hogy addig mi lesz? Erre semmilyen téren nem adott választ a rendezvény. A végső összefoglaló sem kínált kiutat, csak a Bizottság unásig ismert kliséit ismételgette újra: a hagyományos gazdálkodók folytatni kell, hogy tudják az eddigi termelést, de a génmódosított növények termelőinek is meg kell adni a lehetőséget, biztosítani kell a választás szabadságát stb. stb., de arról, hogy mindez egyszerre hogyan lesz lehetséges, nem esett szó.

Ami a hazai részvételt illeti, az FVM végül meglehetősen nagy, nyolcfős delegációt állított össze, amelyből csak hárman voltak a minisztérium munkatársai, a többi 5 különféle szakmai szervezeteket (illetve a társhatóság KvVM-et) képviselte. Bedő Zoltánnak, a martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatójának jutott az a megtiszteltetés, hogy a délutáni szekcióban bemutassa a magyar koegzisztencia tervezetet, persze az FVM felkészítése mellett. Sem előzetesen, sem így utólag nem derült ki, hogy miért éppen rá esett a választás (hisz korábban nem vett részt az előkészítésben): az még csak hagyján, hogy előadását egy az egyben felolvasta, de az már kifejezetten kínos volt, hogy hallgatói kérdésre teljesen félreértelmezett választ adott a MON810 kódnevű kukoricára kimondott hazai átmeneti tilalom indoklására vonatkozóan, más kérdésekre meg egyáltalán nem is válaszolt. Előadása második részében ugyanis idézett egy általuk végzett felmérést a hazai gazdálkodók körében, amely szerint a gazdák 73%-a hosszabb távon vetne génmódosított növényeket, sőt, 62%-a családjával is megetetné. A bibi csak az, hogy ez a vizsgálat (a nálam lévő példányon sajnos nincs évszám), évekkel ezelőtt, talán a 90-es évek végén készült, amikor még sokkal kevesebbet lehetett hallani a témáról. Bár az erre vonatkozó kérdésre adott válaszában Bedő prof mindenre kitért, a mintaszámtól kezdve annak összetételéig, csak az évszám nem hangzott el…

Ami a moratórium indoklását illeti, Bedő prof szerint erre az intézkedésre azért volt szükség, mert Magyarországon a kukoricamoly (amely ellen védettek a szóban forgó fajták) nem jelentős kártevő, illetve meg kell védeni a kukorica-vetőmagtermesztést az átkereszteződéstől. Bár mindkét állítás igaz, egyik sem szerepelt az átmeneti tilalom indoklásában (nem is szerepelhettek, hiszen az uniós szabályok szerint csak környezeti- illetve egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos új tudományos ismeretekre hivatkozva lehet ilyen intézkedést hozni) – ehelyett a Pannon Ökorégióban elvégzett és még elvégzendő környezeti hatásvizsgálatokkal támasztotta alá a minisztérium lépését. Eléggé egyértelműen kiviláglott, hogy a professzor nem készült többel, mint amennyi a papírjára (Powerpoint-jára) fel volt írva.

Nagy kérdés, hogy mit szeretett volna mindezzel elérni az őt felkérő és az anyagot előkészítő minisztérium, a hazai törvénytervezet még zajló notifikációs eljárásának fényében: talán húzódoztak az egyértelmű állásfoglalástól, nem kívánták lapjaikat kijátszani a Bizottságnak szóló válasz elküldése előtt? Az előadás „elmaszatolt”, kissé ködös konklúziója ugyanis azt a benyomást keltette, hogy a magyar kormányzat nem kívánja megvédeni saját tervezetét, nincsenek érvei amellett, hogy miért javasolja épp ezt a szabályozást. Egy határozott kiállás a magyar érdekek mellett talán gyümölcsözőbb lett volna…

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

• Bécsi nyilatkozat a génpiszka-mentes Európáért
• Képek és további info a bécsi tüntetésről és a konferenciáról