A Tájékoztató Csoport nem kíván itt világrengető igazságokat kimondani - és mellesleg nem vagyunk se párt, se egyház, se civil szervezet, se földalatti kommunista csoport. Bár dolgozunk rajta, de sajnos még nincs a kezünkben az a tökéletes recept, ami egyetlen kattintásra a képernyődre varázsolja a kánaánt. A Tájékoztató Csoport hosszas kutatásai és kísérletei során bukkant rá a Hallgatói Hálózat nevű szerveződési platformra, amit a jelenlegi magyarországi szituációban hasznosnak tart arra, hogy az említett recept kidolgozásához kipróbálja. A Hallgatói Hálózat az a recept, ami a jelenlegi kontextusunkban leginkább hajaz a részvételi demokráciára.
Az indymedián már korábban bemutatkozott ez a csoport, ebben a szövegben írja a HaHa: „Fontosnak tartom a hálózatot, mert megpróbálunk lehetőséget teremteni személyes részvételre a saját életünkben és az arról hozott döntésekben; megtapasztalhatjuk saját jelentőségünket és rácáfolhatunk arra az ideológiára, amely szerint mindannyian kevesek vagyunk rossz rendszerekkel szembeszállni. Fontosnak tartom a hálózatot, mert végre kapcsolatot teremthetünk azokkal az emberekkel, akik hasonló szituációban és körülmények között élnek, így valójában összetartozunk még akkor is, ha elszigetelten élünk.”
Második jelentősebb gyűlésüket kedden este hatkor tartják a Múzeum körúti ELTE kampuszának főépületében a 34-es teremben - itt a felsőoktatási reformokról, illetve a hallgatói önszerveződésről folyik majd olyan diskurzus, ami igyekszik majd szembemenni a megszokott, kiismert forgatókönyvű pódiumbeszélgetésekkel tekintve, hogy nyitott beszélgetés lesz, ahol senki sincs kiemelve a tömegből. Fontos felhívnunk a figyelmet arra is, hogy annak ellenére, hogy ezt a gyűlést az ELTÉn szervezik, nem csak hogy nem csak hallgatók veszik ki a részüket a szervezésből, de dolgozók, aktivisták is.

Harmadik jelentősebb gyűlésüket szerdán este ötkor tartják a lágymányosi ELTE kampusz gömbaulájában - itt már maga a tényleges önszerveződés kap majd hangsúlyt, a hálózat bemutatása után rögtön kezdetét veszik a kisebb-nagyobb projektek megvitatása, kidolgozása, megszervezése. Nagyobb projekt alatt értik a szervezők a tandíj és a felsőoktatási reform elleni fellépést, kisebb projekt alatt pedig például a 2005-ben már megszervezett anti-karrier expot, a biciklitározók, szelektív kukák elszaporítását a kampuszokon, az alulról szervezett egyetemi közélet megteremtését stb.
Ezt a két jövőbeni gyűlést, és a korábbi II. tabáni forradalmi pikniket leszámítva minden hétfőn héttől lehet bevonódni a vitákba és a szerveződésbe a Tűzraktérben. Ezeken az alkalmakon találkozik a szervezői csoport, ami a lokális, kis projektek beindulásával valószínűleg elveszti majd jelentőségét, a kis projektek, ügyek megjelenésével, és az azokat futtató csoportok, kollektívák gyűléseivel.
A Hallgatói Hálózat tehát nem egy politikai párt, nincsen tagsága, nincsenek választott képviselők, akik azt hazudják neked, amit sörrel és csipsszel a kezedben hallani szeretnél. A Hallgatói Hálózat csak szerveződési platform ahhoz, hogy megtaláld azokat az arcokat, akik ugyanazon paráznak, mint te. Ezen a platformon keresztül meg tudjátok vitatni először magát a problémát, majd utánna a lehetséges megoldásokat. Ebben a hálózatban te dolgozol a változáson, nem az mszp, nem a fidesz, nem az ingatlanközvetítő, nem a nyugdíjpénztár, nem jézus és nem is buddha.
Hozzászólások
beszart az egyetem vezetése a HAHA-tól
A Hallgatói Hálózatot zárta ki az ELTE
* Index
2006. szeptember 19., kedd 17:05
Kedden délután dékáni határozatra bezárta kapuit az ELTE bölcsészkarának két budapesti épülete. A vezetés azzal indokolta a döntést, hogy nem tudják biztosítani az épület védelmét, keddre ugyanis a radikális fellépést is elképzelhetőnek tartó Hallgatói Hálózat gyűlést szervezett volna az egyetemen. Az EHÖK a törvények betartására szólította fel a diákokat.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerosének!Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változatNyomtatható változat
hirdetés
Az egyetem biztonsága érdekében az ELTE Bölcsészettudományi Kar Múzeum körúti (Trefort kerti) és Ajtósi Dürer sori kampuszainak bezárását rendelte el kedden a kar dékánja, Dezső Tamás.
A dékán határozatában a szünet elrendelését „egy az Egyetemen kívüli, azonosítatlan szerveződés által meghirdetett rendezvény okán, a Kar épületeinek védelméve” indokolta. A határozat kedd délután 2 órától éjfélig érvényes. Az egyetem falára kifüggesztett közleményben a vezetőség azzal indokolta az egyetemi épületek bezárását, hogy az épület védelmét biztosítani nem tudják.
A Hallgatói Hálózatot zárták ki
Bár sem a dékáni, sem a rektori hivatalt nem tudtuk elérni, az Indymedia oldalán olvasható a Hallgatói Hálózat (HH) közleménye, amiben közlik, az egyetem nem engedélyezte számukra, hogy kedden este 6 órakor vitafórumot rendezzenek a médiaszak nagy előadójában.
A HH saját definiciója szerint önszervezédesen alapuló, hiearchimentes hálózat, céljuknak a diákok kapcsolattartását, és érdekvédelmét tekinti. Közleményük szerint az ELTE rektora az elmúlt időszakban hat fórumuknak nem adott helyet az egyetem területén.
A 2006 nyarán az ország több egyetemén megalakult HH szimpatizánsai radikálisabb eszközökkel, így az egyetemek elfoglalásával és blokáddal is tiltakoznának a felsőoktatási törvény módosítása ellen.
A keddi gyűlést, amire minden bizonnyal Dezső Tamás dékán „azonosítatlan szerveződésként” utalt, ezért a IX. kerületi Tűzraktár nevű szórakozóhelyen tartják a Tűzoltó utcában. A fórum a felsőoktatás átalakításáról, a tandíjról és a hallgatói önszerveződésről szól majd. A HH szerdán újabb fórumot hirdet meg, amit az ELTE Lágymányosi úti épületében tartanának, és felszólítják az ország diákszervezeteit, szerte az országban szervezzenek gyűléseket.
Az EHÖK elhatárolódik, és a törvények betartására szólít fel
A Hallgatói Hálózat olyan hallgatói megmozdulást hirdetett az egyetem területére, amely nincs összhangban az intézmény szabályzatával, közölte Balás Márk, az egyetem hallgatói önkormányzatának titkára az MTI kérdésére, hozzátéve: a HH erről semmilyen módon nem egyeztetett az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatával (EHÖK).
Az EHÖK, mint az ELTE-s hallgatók egyetlen legitim, azaz választott érdekképviseleti szervezete, elhatárolódik minden olyan megmozdulástól, amely túllép az alkotmányon, a jogszabályokon, illetve az egyetem szabályzatain. Az EHÖK mindamellett hangsúlyozza, ők sem értenek egyet a felsőoktatási törvény változásával.
A bölcsészkar előtt kora délután a diákok nagy számban, kisebb csoportokba verődve álldogálnak, mivel az egyetem kapuit kettőkor bezárták. Egyesek a Kossuth téri demonstrációra igyekeznek, de szerveződés jeleit nem tapasztalta helyszíni tudósítónk.
A diákok nagy része a csütörtöki, a tandíjbevezetés ellen szervezett demonstrációról tud, arra készül.
Érdekelne, hogy a „hahások” mit gondolnak a szept. 21.-i tüntetésről - amit ugyan a HÖOK szervez, de mégis figyelni fog rá a média, ezért jó lenne minél többen részt venni rajta. Ott lesztek?
„a lavinát elindítja” Haha, röhögnöm kell.
Saját magukat teszik nevetségessé.
íme, a tipikus magyar hozzáállás. nyeljünk le mindent, törődjünk bele aztán nyavalyogjunk, h milyen szar az élet. aki esetleg próbálna valamit tenni, azt röhögjük körbe, és gyorsan rántsuk vissza a posványba - mert mi vagyunk a magyarok és nekünk mindig szívnunk kell.
(ezt nem konkrétan tandíj-ügyben írtam, ez a jól megalapozott véleményem hőn szeretett országunkról…)
A politikai elitet nem lehet megdönteni, a kormány igen, és?
És ha a HAHA nem veszi magát komolyan akkor miértelme van?
szebbé tesszük a világot.
ebben az országban mindenki olyan kibaszott komolyan veszi magát, még az is aki mást sem tud, csak demoralizáló célzatú hozzászólásokat írogatni név nélkül. Annál nevetségesebb vagy minél komolyabban veszed magadat.
Mi szeretnénk változtatni ezen a társadalmon jó irányban, és rohadtul nem a hazug politikusokról szól az, amit csinálunk. RÓLUNK SZÓL! Csak rólunk, mert mi csináljuk a politikát. Eddig csak hallgattunk, és néztük, ahogy döntenek a fejünk felett, de rájöttünk, hogy ezen változtatnunk kell. Nem foglalkozunk a pártokkal. Új társadalmat építünk. Változtatunk Magyarországon azzal, hogy mi magunk másként kezdjük élni társadalmi életünket. De nem csak magunk miatt, hogy nekünk jobb legyen, hanem mert ettől jobb lesz az utánunk érkezőknek, a jövő nemzedékeinek is, és ez az a történelmi jelentőség, ami miatt tényleg ott kell lenni a gyűléseken.
Először csak kicsiben csináljuk, magunk között, és ha működik, az egyetemen hozunk létre egy részvételibb demokráciát, ahol nincs annyi korrupció, és a működés átláthatóbb. A saját környezetünkben szebbé tesszük a világot.
sikeres/sikertelen
Ha a HAHA nem eredményez promt világforradalmat (mivel ilyen nincs is) akkor mi van? Semmi, mert ha csak a résztvevők saját élete változott pozitív irányba, akkor már megérte. Az már más kérdés, hogy a jelenlegi résztvevők nem érik be ennyivel, nagyon helyesen. Kiégés, stresszelés, eredmény nulla az igazi csőd.
A másik változata ugyanennek a duplanullának, amikor a „siker” érdekében kompromisszumokat kötnek. Ezt az elején sikerült elkerülni azzal, hogy nem lőtték be magukat médiába, nem akciózzák magukat szét. Elöször az alapokat leteszik, és arra már épülhetnek a projektek. Mivel ez egy nagyon is nyílt hálozat, ezért még nagyobb szükség van arra, hogy az alapelvek jól alá legyenek támasztva, és ne kelljen ezerszer elmagyarázni ugyanazt a hálózatba való bekapcsolódáshoz, ha egyáltalán van mit. Az alapelvek is változhatnak, de akkor valami el lett kúrva, le lett spórolva, vagy akik indították leléptek.
Egy projektötletem már van is, és ebben elég motivált vagyok. Persze előbb nekem is el kell mélyednem, hol tart most a HAHA, ezért legközelebb jövök Én is.
majd ott talalkszunk
Hajrá
De miért higgyem el hogy jobbak vagytok?
Ne higgy!
Mi a az anyád f***áért kéne elhinned hogy jobbak!? Oda kell menni, és meg kell nézni hogy azok e, vagy sem. Minden szervezetről vannak durva mesék +/-, és csak akkor jösz rá mi a valóság, ha megnézed Őket. Ha rosszarcok, akkor az ember feláll, és mondja viszlát. Persze vannak olyan szervezetek, ahol az ember rögtön vágja, hogy ez annyira gáz, hogy nem érdemes cizellálni a képet, odamenni, egyetlen percet is rájuk pazarolni.
véleményed van? akkor mondjad ki! Én is kimondom
Minél jobbak? Nálad? Magunknál? Xy pártoknál? Minél, ember? Fogalmazzad meg a véleményedet, ha van!
Amikor azt mondod, hogy „vagytok”, akkor kikről beszélsz? Azokról, akik összegyűlünk ott egy teremben? Vagy rólam, r2d2-ről? Én jobb vagyok reményeim szerint, mint egy évvel ez előtt, és jövőre is jobb szeretnék lenni mint idén voltam.
Ha úgy gondolod, hogy szar, amit csinálunk, akkor azt mondjad. Ha tetszik az ötlet, akkor meg azt.