A kép forrása: www.index.hu/adasszunet.html
A 2006 őszi erőszakos események utána egyre több helyről hallani a felhívásokat, amelyek a „többség békevágyának” kívánnak hangot adni. A felmérések (http://www.origo.hu/itthon/20061025median.html) azt mutatják, hogy az emberek többsége azt szeretné, ha Gyurcsány és Orbán tárgyalnának, kibékülnének, és szépen vezetnék az országot annak európai rendje s módja szerint.
Érthető álláspont, de önmagában dühítően kevésnek tartom. Persze, én is békét akarok, meg testvéri megértést… De ha ez a pillanat valamit mutat, az az, hogy teljes felújításra szorul a politikai palletta. Az ultrajobboldali gazdaságpolitikát követő baloldal és az emberi jogi és demokratikus értékeiket ezerszer elárult liberálisok; a pillanatnyilag több igazságot bitorló, ám azt töménytelen demagógiával emészthetetlenné higító jobboldal a közéletet egy olyan színjátéká silányították, hogy egészen egyszerűen kollektív piros lapot érdemelnek mindenkitől, aki ad magára, és egy pillanatig is belegondolt abba, hogy ők a mi képviselőink.
Nem egy hónapja lehet tudni, hogy ezek a pártok ilyenné korcsosultak. Évek óta uralkodik Magyarországon a „kisebbik rossz” választásának az elve, ahol emberek milliói, köztük a legjobb szándékú és legnagyobb tudású emberek bevallják, hogy (kisebbik) rosszra szavaznak. Igénytelenek voltatok, hát akkor mi a fenét vártatok? Amikor a kisebbik rosszat választottátok, nem pont ezt a tettlegességig fajult politikai megosztottságot tápláltátok, nem ebból merítettétek erőtöket, és felhatalmazásotokat nem ennek mentén adtátok?
Egy-két félreértés a demokráciával kapcsolatban. Úgy néz ki, hogy itt az történt, hogy a politikát redukálták a „parlamenti politizálásra”, az ezzel kapcsolatos négyéventi választásokra, és aztán minden más ennek kommentálásába fullad. Elterjedtek azon tévhitek, melyek szerint a politika helye csak a parlament (a közügyekről szólo vitákat száműzzük egyetlen bazi nagy házba a főváros közepén?!), és ennek kiegészítéseképpen az a tévhit, miszerint szavazni valamiféle „állampolgári kötelezettség”. Ergo amíg nincs alternatíva, addig kisebbik rosszra szavazni állampolgári kötelezettség.
Pedig ahogy évente egyszer mennyből az angyalból még nem lesz kereszténység, így négyévente egy ikszből nem lesz demokrácia. A demokrácia sokkal több elemből és intézményből áll össze: egyesüléshez való jog (ha nem képviselik kellőképpen érdekeidet, akkor szerveződj!), gyűlekezéshez való jog (adj hangot nézeteidnek!), a különböző képviselőtesületek nyilvános ülésezése (be lehet ülni), mindenféle közérdekű adatokhoz fűződő megismerési jogok, tájékoztatási válaszadási kötelezettségek, fogadóórák, sajtószabadság. Kicsit komplikáltabb mint az ikszelés, de ezek gyakorlásával lehetne csak teljes a történet. Illetve nem egészen teljes, mert lenne mit változtatni az intézményeken is, de ezt most itt tegyük félre.
Nem a politizálást nem kizárni kell az utcáról, vagy a civil életből, a művészetből, hanem a politikát, a közügyekről szóló diskurzust kell megváltoztatni oly módon, hogy ne undorodjanak tőle ennyien!
Itt mintha 89-ben, a rendszerváltáskor a demokráciát befejezettnek tekintenék. 89-ben kisütötték a demokráciát, és jól fel is osztották a jelenlevők között (azóta sincs pl. új párt a parlamentben). Lett egy csomó alapjog, amit elfelejtettünk gyakorolni, és négyévente mindenféle gyermekded hisztériakeltés után szavazunk.
Könnyű ráfogni az aktuális és akut problémát az antiszemita gój motorosokra és szkinhedekre, vagy a nem-túl-demokratikusan szocializált rendőrökre. De nekem nem velük van igazán bajom, hanem azokkal, akik tudom, hogy bölcsebbek, jobbak, méltányosabbak, mint a választott képviselőik, de mégis tűrik és támogatják őket. Arra kérem őket, hogy nyugalomra és békére intésüket nemesítsék valódi felelősségvállalásra a köz ügyei iránt: politizáljanak! Ne köpjenek magukra azzal, hogy engedik, hogy ezer szempontból lejáratott politikusok képviseljék őket. A formát és a tartalmat válassza meg mindenki a saját hite és meggyőződése szerint, csak ne hagyjuk magára az országot, mert magától nem fog semmi megváltozni, megjavulni.
Hozzászólások
Evolution,REVOLUTION,subversion
http://www.hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=27000
Teremtés vagy Fejlődés! a válság IGAZI háttere
1/ az Mta és a kormány evolucios párti:
a jelenlegi fötitkárh. a Pléh Csaba
kutatta évtizedeken keresztül a pszichologiában
(COGNITIVE SCIENCE néven)
lásd a mai kulcsszavakat amire sok pénzt adnak!
tudástárrsadalom,tudásgazdaság stb
a másik nagy evolucionér
a Csányi Vili-a kutyáival és az aranyhalaival!
Ő már csak tudja mi az AGRESSZIÓ
ebböl doktorált mint etologus:
Az evolució általános elmélete
volt az elméleti alapja a rend(S)zer-váltásnak!
És a Csányi tanitvány
Kampis Gyuri az ELTÉ-n aki kivont karddal védi a hadállásokat a a kreacionisták és a teremtés hivők ellen!
Szintén ugyanitt ebben a táborban találhato
a BP-klub alapitója László Ervin aki külföldröl finanszirozta az evolucios irány magyar követöit Ök azok akik 1984 ota egy nemzetközi tudományos hálozatot hoztak létre a az EVOLUCIO(S) IRÁNY népszerüsitésére!
Na ők fleto és a KORMÁNYZATI AGRESSZIÓ
kutatás PARA-digmatikus pszicho-etologiai
megalapozásának TECHNOLOGUSAI
(magyarul hogy lehet megvaditani 10 millio magyart ugy hogy törjön zuzzon és romboljon!)
2/Mig a másik oldalon se kispályások vannak:
a jelenlegi amcsi elnök ideologusai
Discovery Institute-neokonzervativai vannak ott
akik az eleve elrendelésböl és az
isteni alkotásbol indulnak ki .
ID intelligens tervezés meg a TEREMTÉS
a büv szavuk mire is?
A JOISTENRE!
és közben a haarp-al szétb..szák ezt a bolygot!
(a joisten helyett)
van az amcsiknak egy magyar tanitványuk(O.V)
Kálvin után szabadon, szintén
a TEREMTŐ munkáját véli felfedezni nemcsak a természetben hanem a társadalomban is.
Na ITT MÁR A JOISTEN SE TUD IGAZAT teremteni!
És hozzájuk csatlakozik itt Magyarországon is
egy Krisnás csapat(a visnu hivők magyar tábora)
ők is az intelligens tervezést proponálják
több mint 10000 éves kulturára alapozva.
OLVASSATOK,OKULJATOK!
miért verik be az emberek egymás fejét az utcán!
ez NEM a teremtő müve-hanem a tudosok rosszul felfogott antagonisztikus szembenállása
a tudományos FÉLRE értelmezése terén!
ECCE HOMO!IME A TEREMTÉS!
Teremtés vagy Fejlődés! a válság IGAZI háttere
Ezér a hülyeségér te alapossan mögküzdhetté, ezt böcsülöm benned, de mög kő mongyam az agyi helyzetállapotod nem sok reményre joggingosít, csak arra vigyázz, a remény előtted haljjon mög, oszt onnantul nyert ügyben fogol részesűni, én druggolok, hátha neköd sikerülik.
vagy inkább olvass!
az ugy is jottesz a 2-ős látásodnak!
egy pohár viz megy marék föld az annnyi mint 5.
(megfejtés:2x1 meg 2x1 az néha 5)
tudod a szinergetikus hatás.
bár ezt a vd-viccképzőben nem okitják!
baráti üdv
vagy inkább olvass!
Jóvanna, beleöntöttem az egyenes vizet a pohárba, de továbbá is vízíze maratt, lecserétem borra, abba is van víz, de csak annyi, amennyi kő beléje, asztat nyakalom nyalkán a balkonyon, a kéccőkettő mög egyse, de akkó má sokat montam.
Teremtés vagy Fejlődés! a válság IGAZI háttere
kedves ebeledevics ugy látom a sok sör meg a csajok elvették a tisztán látásodat.
ÉRTÉKELEM a humorodat fölveszed a hüylét és ugy tsinálsz mintha 2 ig se tunnál számolni.
Galillei is valahogy igy probálta elmagyarázni az arisztoteliánusoknak a DIALOGO ban hogy a Holdon tul is létezik még VILÁG!
te aki ennyire VILÁG-LÁTOOOTT vagy nem lehetsz ennyire TÖKHÜLYE hogy lealacsonyodol a szeméyleskedés szintjéig .
AKKOR INKÁBB IDD LE MAGAD A SÁRGA FÖLDIG!
ha már nem tucc TISZTA VIZET ÖNTENI a poharadba
itt a link:a válság IGAZI háttere
http://www.hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=32957
GOJ motorosok
A goj motorosok tudtommal nem antiszemiták, és nem tudok antiszemita megnyilvánulásukról sem. Attól mert ez a nevük már cimkézni kell ? (Ha tévednék elnézést, de felmentem a honlapjukra is és nem találtam benne kivetni valót.)
Hmm. Azé politizáljunk, izgi lesz, talán ugyan ide fogunk kilyukadni ezzel a mentalitással. Aki másmilyen mint mi azt jól megbélyegezzük.
GOJ motorosok
A goj jelentése „nem-zsidó”, ha jól tudom. Ha egy társaság „nem-zsidó motorosoknak” nevezi el magát, akkor kivételesen oda lehet szerintem vágni ezt az egyébként szerintem is túl sokat, gyakran visszaélésszerűen használt kis jelzőt, hogy antiszemi.
GOJ motorosok
Uhh. Pont arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a jelzőkkel való vagdalózás nagyon rossz irányba vezet.
De mind1, akkor megközelítem másik oldalról:
Ha már írsz egy cikket igazán vehetnéd a fáradságot, hogy információkat gyüjts azokról dolgokról amiket megemlítesz a cikkedben.