indy.media.hu független média központ

Először is: a filmet nem volt módunkban megnézni, egyetlen mozi játssza, az Uránia, kizárólag iskolai csoportok fogadására alkalmas időpontban, kora délután. De feltételezzük, hogy a két mű nem áll távol egymástól, sebaj.

A kötettel az írói és szerkesztői mind az angol eredetivel, mind a magyar változattal láthatóan nagyon profi munkát végeztek. Szépen megtervezték, nem hemzsegnek benne a nyomdai hubák, (gy.k.: hibák), az egész szerkezete, felépítése nagyon jól át van gondolva, tördelés, minden anyám kínja láthatóan legalább tíz emberen átment, mert a célnak nagyon megfelel.

Mi volt a cél? Minden bizonnyal az, hogy aki bizonytalan az éghajlatváltozás tényét illetőleg, az többé ne kételkedjen, aztán meg az, hogy az egyébként nem túl bonyolult és misztikus folyamatot értse. Aztán meg az, hogy a jelentőségét felfogja, átérezze, és – na ez lesz a legnehezebb- a vészt megismerve ne apokaliptikus fogyasztási őrületbe meneküljön (már úgyis mindegy) és ne gyilkos közönybe (már úgyis mindegy II.) hanem mérje fel, mit tehet szűkebb környezetében.

Azért lehet örülni ennek a könyvnek, mert 98%-os hibátlansággal megy végig a fenti ösvényen. (A két százalékról később.) Hibája van még, de az nem e népnevelői-agitátori funkcióhoz tartozik, arról szintén később.

A világos, elegáns, élettel teli képek jó minőségűek, a szöveg mindenhol pont a szükséges mennyiségben van adagolva, érződik, hogy szerzője nagyon vágja a témát, és hogy a hitelességhez szükséges másik rovat is kipipálható: nagyon átérzi annak jelentőségét, a szívéből beszél.

Lehet hallani, hogy milyen ütemben olvadnak a gleccserek, a jégsapkák, azonban amikor a könyvben majd egy tucat ilyen összehasonlító fénykép van, akkor már sokkal nehezebb láttuk után mellébeszélni. A Kilimandzsáró jégsapkája talán nyolcadára csökkent. Az Adamello gleccsere a Dolomitokból mára eltűnt, tizenöt éve, gyerekként azon még én is másztam. Eltűnt Svájcból a Roseg, a Rohne, a Tschievra gleccser, (legalábbis képek ezek helyéről vannak), a hatalmas Upsala gleccser helyén Argentínában ma egy tó van. Peruban az Oori Kalisból még egy csücsök van, a nagyja szintúgy felolvadt. Amerikában van egy Gleccser Nemzeti Park, ebben tizenöt év múlva egyetlen gleccser sem lesz.

Aztán ott vannak a fák: a tundra fenyői gyökereiket az évszázadok óta fagyott talajba fúrták. A talaj megolvadt, a fenyők dőlnek jobbra balra.

Magyarországon is ismerős: olyan kártevők jelennek meg, melyek korábban a számukra hideg időjárás miatt nem tudtak északabbra terjeszkedni. Nálunk az aknázómoly írtja a gesztenyefákat, de a jelenség globális: számtalan erdőt pusztítanak az eddig ismeretlen kártevők.

A jegesmedvék belefulladnak a tengerbe, mert olyan kevés a jég, hogy 50-60 kilométert is kell úszniuk, míg találnak egy újabb jégtáblát. Nem rossz, mi?

Grönlandon a jéggel borított terület 15 év alatt 30%-al csökkent. Ha mind elolvad, akkor hat méterrel emelkedik meg a tenger szintje.

A 2003-as európai hőhullám 35 ezer ember halálát okozta.

A könyv a tényeket olyan egyértelmű csokorban nyújtja át, hogy aki nem érti meg jelentőségüket, az gyengeelméjű. A jól adagolt tudományos háttérinfók azonban hárítják a sokkoló propaganda vádját. Csak annyiban propagandisztikus, hogy nagyon határozottan tör a meggyőzésre, azonban tolakodás és szájbarágás, az olvasó gyereknek nézése nélkül, ami - amerikai szerzőről van szó - elég szép fegyvertény.

Na, akkor nézzük a hibákat:

A végén, a „Mit tehetek én?” részben kicsit sok, a magyar olvasó számára hasznavehetetlen infó maradt benn. (Pl: ha a lakóhelyem környékén energetikus szakembert keresek, keressem fel ezt-és-ezt az amerikai honlapot, hát, kíváncsi vagyok, mit lépnek a Bosnyák térre.) Persze elég jó magyar kiegészítések vannak, így is szembeötlő: mennyivel több irodalom, szervezet, szolgáltatás van az USA-ban, mint itt. Igaz, a vaj is több a fejükön.

A legbájosabb azonban az egész könyvet átszövő „nekem van a legjobb feleségem, és neki van a legjobb pasija” rovat, aminek aztán az ég világon semmi köze a témához. Tudjuk, Oscar-átadásokon is kötelező kűr köszönetet mondani papának, mamának, feleségnek (szeretőnek tilos), az amerikai politikus mindenhova húzza a kozmetikustól átvett feleségét, és valóban, ha környezetvédő, és könyvet ír a politikus, akkor oda is viszi. Egyébként tényleg csinos asszony, de hogy miért teszi ki a könyv 10 százalékát, hogy miként kirándult az ifjú Gore menyasszonyával, meg hogyan vezette a traktort az apjával a farmjukon, hát erről szívesen lemondtunk volna, és a könyv nyomdaköltségeit is örvendetesen csökkenthette volna egy kemény szerkesztő. Szóval kicsit üti a téma komolyságát, hogy minden fejezetben megcsodálhatjuk: a fiatal Al Gore-é volt az évfolyam legjobb nője, és ő volt az évfolyamból a legkisportoltabb, ráadásul, mint életútjából tudjuk, a legokosabb, legerkölcsösebb is, és milyen gyönyörűen sütik a kolbászt a Coloradó folyó partján a nyolcvanas évek elején.

És a Bush-adminisztrációt is nyírja rendesen, bár nem túl tolakodóan, de azért arról is lehetne írni, őt a demokraták miért nem engedték környezetet védeni, pedig hogy szeretett volna, nyolc éven át.

Mindent összevetve, a könyv tökéletes ajándék olyan felebarátainknak, akik bár értelmesek és nyitottak, de még nem nagyon vágják, miért volna olyan fontos ez az egész zöld nyüzsgés.

Kapcsolódó cikkek