
Tisztelt Barátaim!
Fél évvel ezelőtt indult polgári mozgalmunk a „Ne základnám“ kezdte el nyilvánosan kritizálnia az amerikai rakétavédelmi állomás terveit országunkban. Elutasítottuk a kormány titkos egyezkedését , mint méltatlan és törvényellenes, színfalak mögötti üzérkedést. Idézném az első petíciónkból, amit akkoriban megállapítottunk:
• a támaszpont az USA- t ugyan védeni fogja a ballisztikus rakéták ellen, de a Cseh Köztársaságot nem, sőt ellenkezőleg, más államok nukleáris támadásának valószínűségét növelné.
• a támaszpont létrejöttével az országunk az Egyesült Államok globális politikájának eszközévé válna, anélkül, hogy arra bárminemű befolyást gyakorolhatna és annak a garanciája nélkül, hogy kritikus szituáció esetén a mi állampolgáraink érdekeit is figyelembe venné.
• ezért a támaszpont létesítésének tervét elutasítjuk
• se a kormánynak, se a parlmentnek nem áll hatamában egy olyan döntést hozni, mint a radarállomás elfogadása, mert a választások előtti kampányban bármiféle radarállomásról szóló diskurzus rögtön el lett nyomva, és a parlamenti, politikai pártok többsége ezt a kérdést ignorálta a programjában.
Ezért követeljük a népszavazást a támaszpont létesítéséről, amely követelésnek köreinkben még mindig nagy tábora van.
Ezen az állásponton máig nincs mit változtatnunk. Éppen ellenkezőleg, a probléma fejlődése a kezdeti értékelésünket csak igazolja, felerősíti, és új ismeretek, érvek felkutatására sarkall.
Fellépésünket abban a fél évben a teljes politikai többség és a nagyobb médiumok bagatelizálták, azt állítva, hogy csakis bizonyos felderítő, tájékozódást szologáló tapogatózás van folyamatban, és hogy a támaszpont kérdése nincs napirenden. Sőt a most hatalmon levő koalícó egy pártjának elnöke még a múlt hónapban is ezt állította.
Az idő lerántotta a leplet az ügyről. Egyszercsak itt van ez a gyanusan összetartó koalíciós kormány nagyon gyenge politikai mandátummal, és szinte rögtön, még aznap éjjel, megérkezik az Egyseült Államok kérése a támaszpont kiépítéséről. A kormány rögtön boldogan el is fogadja majd mindjárt másnap Topolánek, Vondra, Schwarzenberg úr, és Parkanová asszony közzé is teszi ezt az örömteli hírt. A Nemzetbiztonsági Hivatal felhatalmazza a kormányt az egyezkedésre, ún. tájékoztató kampányt jelentenek be.
Egyszerre felháborító és nevetséges ügyek kerülnek a felszínre. A Nemzetvédelmi Minisztérium kiad egy már előkészített propaganda füzetet, ahol kronológikusan rendszerezve közrebocsátják az utóbbi öt év egyezkedéseit a támaszpontról az Egyesült Államok és Csehország között. Persze nem teljes, hiányzik páldául, hogy maga a volt védelmi miniszter, Tvrdik, ajánlotta fel az Egyesült Államoknak, a támaszpont megépítésének lehetőségét. A kiadványból nem kevesebb következik, mint az, hogy: a politikusok többsége tudatosan azt hazudta nekünk, hogy nem történik semmi. Hazudott és hazudott. Egy titkos tárgyaláson a kormány jóváhagyásával egyezkedtek a támaszpont megvalósításáról, felmérve a lehetséges helyszíneket.
Ebből csak egy tanulság származik. Ezeknek az embereknek még akkor sem hihetünk, ha végre valamit meg akarnak magyarázni nekünk.
Múlt pénteken a közép-csehországi regionális tanácsban azon területek polgármesterei gyűltek össze (a Brdy katonai terület közelében lévő községek és városok) akiket az Egyesült Államok a felkínáltak közül kiválasztott a támaszponthoz. Bendla szerint azért, hogy a polgármesterek a lehető legtöbb objektív információhoz jussanak. De hogy ki volt az, aki a tájékoztatót tartotta? Vondra és az Egyesült Államok nagykövete, Graber- a támaszpont legfőbb támogatói hazánkban. Vajon milyen objektív, széleskörű információt kaphattak a polgármesterek a támaszpont rizikóiról?
Az EU-ba lépésről tartott népszavazás előtt, a kormány felvilágosító kampányakor az ellenzéki ODS követelte, hogy a kommunikációs eszközök felét bocsássa az ellenzék rendelkezésére. Jó ötletnek tartjuk, és kérjük a kormányt, hogy tegye lehetővé, hogy az ODS a támaszponttal kapcsolatban megvalósítsa ezt. Az információs eszközök felét olyan szervezetek kapják meg, akik kritizálják a projektet, mint például a mi kezdeményezésünk.
A népszavazás ügyében a napokban nyilatkozott Washingtonból a volt köztársasági elnök, Vaclav Havel is. Idézem véleményét: "Nemzetközi szerződéseket kötni és a nemzetvédelem a kormány és a parlament feladata, ezért választottuk meg őket. A népre hárítani a döntés meghozatalát, a felelősség alól való kibújás lenne." Idézet vége.
Itt az ideje, hogy eszünkbe jusson, Havelnek jól jött a nép, amikor a lelátó alatt csörgette a kulcsokat, és kiabálta, hogy "Havelt a várba!". De most amikor, a nép dönteni akar, egyedül és nyíltan, mert a parlamenti választásokon ebben megakadályozták, akkor hirtelen túl veszélyesnek ítéli őket, mert az emberek körülbelül 70 százaléka nem akarja a támaszpontot.
Havel következő mondatai is inspirálóak lehetnek, már-már utasítások, idézem: „ne hagyjuk másra ezt a problémát ne üljünk otthon, várva, hogy mi történik- túl kell lépnünk kicsiségünkön és felelősséget kell éreznünk a világ helyzetéért " Mi pont erre törekszünk. Felelősséget érzünk a világ helyzetéért. Nem ülünk otthon, és nem várunk. Nem hagyjuk másokra a problémákat. Csak egy dologban különbözünk alapvetően Haveltől, hogy mi is ez a probléma. Azt mondjuk, hogy az amerikai radarállomás egyoldalú projekt, számunkra és Európa számára hátrányos. és hogy a föld legnagyobb problámája a világméretű fegyverkezés, amit Mr. Bush szorgalmaz, akinek olyan feltétlen híve ex-köztársasági elnökünk. Vaclav Havel, szerzője a 30 évvel ezelőtt született híres írásnak a gyengék erejéről, most pálfordulással az amerikai felsőbbrendű hatalom hívője lett.
Az utóbbi hónapok eseményei segítenek jobban megérteni az amerikai radarállomás terveinek célját. A legfőbb ürügy a hitvány és lator államok miatt szükséges hivatalos védekezés. Se Iránnak, se Észak-Koreának nincs olyan rakétája, amelyik képes lenne elérni az Egyesült Államokat, és a következő 10 évben sincs erre esély. Ha tényleg készülnek tömegpusztító fegyver elkészítésére, akkor az főként kétségbeesett erőfeszítés, hogy legyen valamilyen elrettentésre alkalmas eszközük, arra az esetre, ha az Egyesült Államok, vagy valamelyik szövetségese támadást indítana, amivel szüntelenül fenyegetőzik. Egyébként az Iránból és Észak-Koreából jövő fenyegetettség veszélyét pár nappal ezelőtt Parkanová - a nemzetvédelmi minisztérium tagja -, is elutasította, így most, a saját minisztériumának a kiadványát kérdőjelezte meg.
A terroristák elleni védelem ürügye sem állja meg a helyét. Idézhetném szakemberek véleményét, miszerint a terroristák asszimetrikus módon harcolnak, a lehető legegyszerűbb eszközökkel. Ballisztikus rakéták és nukleáris fegyverek beszerzése, a rakéta kilövése egy adott célpontra nem áll módjukban, se repertoárjukban. Egy ilyen költséges projekt eltitkolása teljesen abszurd. Ezek a fegyverek egy ország számára állnak rendelkezésre, és ez így is marad.A tömegpusztító fegyver, amely ma egy kofferbe is elfér, hogy el lehessen juttatni oda, ahol nagy kárt okozhatnak sokkal egyszerűbb módszer: levélbomba, utasszálító repülőgépek, kamion, vagy diplomata posta. Ezek ellen meg a radarokkal semmire sem megyünk.
A követeléseink a támaszponttal kapcsolatban tehát a következők:
1. Külföldi katonák állomásoztatásáról az országban csak népszavazás dönthet.
2. Az ún. "információs kampányban” egyenlő helyet kell kapnia a támogatóknak és az ellenzőknek. Nem fogadunk el olyan információs kampányt, amely csak a támaszpont előnyeiről fog beszélni, tehát amely nem informál, hanem manipulál.
3. Felszólítjuk a Cseh Köztársaság kormányát kezdeményezzen tárgyalást a támaszpontról az európai partnereinkel, és az EU-val. Új amerikai katonák állomásoztatása Európában messzemenő következményekkel járna nemcsak számunkra, de egész Európára nézve is.
4. Követeljük, hogy a ČSSD (cseh szociáldemokrata párt – a szerk.), hogy foglaljon egyértelműen állást a támaszponttal kapcsolatban.
5. Felszólítjuk a zöld pártokat, hogy változtassák meg a nevüket, mert a zöldek világszerte a fegyverkezés ellen harcolnak, nem mellette. Vagy a tisztességes zöldek végre mondjanak ellent a támaszpontnak és ne támogassák azt a kormányt, amely szorgalmazza támaszpontok kiépítését.
Végül, hadd fejezzük ki egyet nem értésünket a támaszpont létesítésével, és elhatározásunkat, hogy kitartunk ebben az ellenállásban:
Ne základnám, ne základnám, ne základnám, ne základnám, …
Ing. Jan Tamáš
a "Ne základnám" mozgalom szóvivője
Prága, 29.1.2007
Ne základnám = lefordíthatatlan szójáték: a "támaszpontot nem!" és a "nem alkuszom!" szavak összekapcsolásából. (kb: Álláspont: nincs támaszpont!)
Fordította: Dér Asia
Copyleft: Indymedia Magyarország
(Forrás megjelölésével szabadon használható.)
szerk: suaj
Hozzászólások
sic itur ad castration
Én ehhő a támaszpontizmushó nem konyítván, abbéli meggyőző hiedelmemet adnám itten elő, hogy mind a hatmilliárdpluszakárhány embörilletőt fő kő fegyverelni vízipisztojással, a többi fetyvergyártást mög abbahagyiglan, csomó péz marad a szomálokat pacalpörkőtte mög villányi s bordói borokka ellátmányolni, s ebbű kifojólagosan, hotyha kitörend a világbéke, eliten glóbtrottőr világpógáraink talán nem a Balance szamaraként nézik az új bornyú valagát világkapunak, na most akkó asztráltestöm kasztrál s mögszíp egy csubakkakubai castrotzibart, még szép, ahogy Robert Wyatt énekel eccál tolószékbe, az n-ediken.
sic itur ad castration
LOL LOL LOL
Tanult deák uramnak javallom, h ora et deflora, mielőtt sic itur!
A legelső hozzászólások itt.
Azért nem másoltam be a szokásainkkal ellentétben, mert a nagyon sok hozzászólás km hosszú lett volna és gördítgetésekkel telt volna hátralévő életünk.
Itt találhatóak, érdemes csemegézni:
http://www.hungary.indymedia.org/cikk.shtml?AA_SL_Session=69c010ce055869…
olaszoknál is pörgés
http://www.altravicenza.it/
Olaszföldön is megy a demózgatás, épp egy amerikai támaszpontot akarnak megnövelni, de nagyon.
Tüntetés: február 17.
Az InfoRádió a hétfői többezres tüntetésről
A tervezett amerikai radarállomás ellen tüntettek
2007. január 30., kedd 11:04
InfoRádió / Protics János (Pozsony)
Több ezer ember tüntetett hétfő este Prágában az ellen, hogy amerikai radarállomás épüljön Csehországban. A tüntetést és a felvonulást a városi hatóságok az esetleges közlekedési gondokra való hivatkozással nem engedélyezték, ám a szervezők végül is a helyszínen megegyeztek a rendőrökkel, hogy a felvonulást mégis megtartják. A rendőrség nagy számban vonult ki, incidensekre nem került sor.
A háború- és Amerika-ellenes jelszavakat kiabáló, transzparenseket vivő tömeg hétfő este a Vencel térről az Egyesült Államok nagykövetsége elé vonult, s a tüntetés a cseh kormány épülete előtt ért véget.
Jan Tamás, az amerikai támaszpont és radarállomás elleni polgári mozgalom vezetője szerint a hétfői akció csupán a kezdet, s a következő hetekben országszerte tüntetéseket terveznek.
Az Egyesült Államok a közelmúltban, röviddel az új kormány kinevezése után hivatalos diplomáciai jegyzékben kérte fel a cseh kabinetet, hogy engedélyezze egy, az amerikai rakétavédelmi rendszerbe illeszkedő radarállomás építését a Prágától 60 kilométerre délnyugatra fekvő Jince község melletti katonai gyakorlókörzetben.
(…) A cseh politikai vezetés azonban megosztott a kérdésben.
Míg a legnagyobb kormányerő, a Polgári Demokratikus Párt támogatja a radarállomás kiépítését, s a végső döntést a parlamentre bízná, addig a koalíciós Zöldek Pártja, valamint az ellenzéki szociáldemokraták és kommunisták népszavazás kiírását követelik ebben az ügyben.
(…)
Az amerikai rakétavédelmi pajzs másik részét, a rakétaindító támaszpontot Washington Lengyelországban tervezi felépíteni. (…)
teljes cikk, meghallgatható verzióval:
http://www.inforadio.hu/hir/kulfold/hir-101656
***
„A radarállomás felépítését Jince és a többi környező település lakosságának a többsége is elutasítja.”
http://www.hirado.hu/cikk.php?id=180401
A tiltakozók honlapján ott figyel a pesti Békejel
Itt a tiltakozás honlapja http://www.nezakladnam.cz/. Ott figyel rajta a Békejel is.
Angol nyelvű nyilatkozatuk:
http://www.nezakladnam.cz/statement.php
Az egész cuccot egy jó 30 szervezet csinálja, ez a szóvivő srác, Jan Tamas a cseh Humanista Párt elnöke.