
Pénteken a Budapest Rádió (88.1) Demokrácia Rt című műsorában Répássy Tizenötmillió* Róbertet a műsorvezető, Puzsér Róbert annyira megizzasztotta, hogy zavarában elárulta mit is tart egy képviselő a költségtérítésről. A csúszópénzhez hasonlította ugyanis. Érdemes szó szerint idézni.
(*Jobb azonosítása érdekében célszerű minden képviselő neve mellett feltüntetni költségtérítését, azaz lopásszámát.)
Répássy: A költségtérítés az természetesen nem
törvénytelenség volt.
Puzsér: Csak erkölcstelen. Ezt a kifejezést ismeri?
Répássy: Kedves uram! Én se kérdezem meg, hogy ön
mennyit keres.
Puzsér: Hogy én mennyit keresek?! Egy pillanat! Ön az
én adómból él. Én nem az ön adójából élek!
Répássy: Meg az orvosok is az ön adójából élnek, meg a
pedagógusok is.
Puzsér: De nem olyan fényesen, mint önök. Orvosok,
pedagógusok mikor vesznek fel 15 millió 321 ezer 891
forintot számla nélkül az én adómból?
Répássy: Kérdezzünk meg valakit, aki adott már például
paraszolvenciát, hálapénzt az orvosoknak!
Puzsér: Értem! Tehát a hálapénzhez hasonlítja az ön
költségtérítését. Ez egy jó analógia!
Répássy: Uram, ön azt mondta, hogy ezek, akiket ön
említett mikor vesznek föl 15 millió forintot.
Mindannyian tudjuk, hogy például vannak olyanok a
közszolgálatban, akik még annál több pénzt vesznek
föl, mint amennyi a fizetésük.
Puzsér: És olyan embereket tud a közszolgálatban, akik
számla nélkül vesznek fel pénzt?
Répássy: Igen. A polgármesterek is.
Puzsér: A politikai garnitúra, igen. Az ön kollégái.
Répássy: Köztisztviselőknél is előfordul ez, akiknek
úgynevezett reprezentációs kerete van.
Puzsér: Az arisztokrácia, ugye?! Akikre más szabályok
vonatkoznak egy ilyen polgári társadalomban, amit úgy
szeretünk, és amit úgy védelmezünk kordonbontással.
Hozzászólások
a műsor a neten is hallható
A Demokrácia Rt.-t minden hétköznap lehet hallgatni, amíg el nem némítják, mint elődeit, a ‘Cenzor halott’, és a ‘Szélsőközép’ című műsorokat.
A neten a budapestradio.hu oldalon követhető az adás.
Demokrácia Rt. Minden hétköznap 17:40 - 19:30.
Csak a törvényesség körüli nyálveréshez.
Mert ugye az erkölcs, az egy egyetemes, kortól, helytől, néptől teljességgel független, állandó valami, ugye.
Természetesen nem! A politikusoknak pl. lehet lopni és hazudni a legtöbb esetben következmények nélkül. Mert nekik ez jár!
más-más, de mindig mérlegelés
Más a viktoriánus és más a mai az biztos.
nem az egyének gonoszak, a rendszer ilyen
Ezeket a „férgeket” stb. mi küldtük oda a parlamentbe és mi tűrjük el amit csinálnak. Ugyanekkor valamennyien lecserélhető alkatrészek a globális kapitalizmus hazai lerakatánál, vagyis - egy-két, a helyzeten módosítani nem tudó kivétellel - ugyanazt fogják csinálni, tehát kiszolgálják úgy külföldi, mint magyar gazdáik érdekeit, akik fenntartják a rendszert és az ő kiváltságaikat. Az nyilvánvaló, hogy a fennálló rend nem változtatható meg egyik percről a másikra és az itt levelezők generációja sem fogja megérni a „kánaánt”, de itt-ott meg kell próbálni homokot szórni a gépezetbe. Legyen az egy mélygarázs megfúrása, egy autópálya esetén a környezetvédelmi szabályok betartatásának bírói kikényszerítése (a minisztérium helyett !!!), vagy éppen a versenyt hirdető társadalmi rendszer képmutató „szellemi tulajdon” törvényének figyelmen kívül hagyása (nem ideértve az egyéni haszon céljából történő tömeges hamisítást), amely legális monopóliumot ad egyes cégeknek. Mellesleg európai parlamenti képviselőinknek is volna miről elszámolniuk, mivel meglepő egyetértésben szavazzák meg az összes olyan direktívát, amely a közérdekű szolgáltatások elprivatizálását tűzi ki célul, ahelyett, hogy ellenállnának a senki által nem választott Európai Bizottság nyomásának…
Nagy türelemre lesz szükség, mert az ellenfél rafinált és komoly befolyása van (nála a pénz), továbbá az emberek többségét nem is érdekli az egész, amíg a saját primitív fogyasztói vágyaikat úgy-ahogy ki tudják elégíteni. Ilyen eseteknél persze ezek is felháborodnak, de a következő Győzike, Mónika vagy egyéb show után elfelejtik az egészet. Ezen a tömeges butításon alapul igazán a rendszer, ezt pedig a jelenlegi közoktatás is hatékonyan támogatja. Nemcsak nálunk, másutt is.
nem az egyének gonoszak, a rendszer ilyen
„a senki által nem választott Európai Bizottság nyomásának…”
tényleg nem a senkik, hanem a VALAKIK választották őket. De igazad van, azok nem mi vagyunk.
Hogy is szólt a sóder?
„Ma Magyarországon morális válság van!”
mondta Orbán Viktor…
…majd felvette a számla nélküli max. költségtérítését.
Ennyit arról, hogy mennyire hihető, mikor magyar politikusok moralizálnak.
Hogy is szólt a sóder?
Mi itt a baj ? Ezzel csak saját példájával is igazolta a kijelentését.
ecce homo - választóvíz
Ecce homo!
Ezért is kell a cselekedetek morális megméretése minden esetben.
Ezért kellenek olyan törvények, amelyek igazságosabbak, mint a maiak és az emberek javára válnak.
Van min gondolkodniuk a politikusoknak.
A most folyó események választóvízként is szerepelhetnek.
ecce homo - választóvíz
Van, aki ki akar fogni a választóvizen.
Kóka János most már, vsz. hogy az események az elkészült és készülő jelentések hatására, azt nyilatkozta, hogy mind a székház szétverését, mind a rendőri túlkapásokat el kell ítélni. Azonban azt is mondta, hogy külön kiemelni az egyiket sem lehet.