indy.media.hu független média központ

a vita folytatása

A TÉMA CENZÚRÁZÁSA A KOSSUTHON:

Úgy látszik, hogy a civil forradalom ezen a ponton már az elithatalmat olyan érzékenyen érinti, hogy nyers erővel, nyílt cenzúrával próbálják akadályozni terjedését. A mi időnk című műsorban (Kossuth) vajon mi másért nem lehetett ma élőben beszélni a témáról? Annak ellenére, hogy több előzetesben is beharangozták. Pár órával a műsor előtt szóltak, hogy végül nem lesz élő, helyette egy régebbi adás ismétlése megy. Nyilván közben leszólt valaki a Pártözpontból. Vajon mi a politikai cenzúra, ha ez nem az? Pedig ha a népképviselet hitelessége nem közszolgálati téma, akkor semmi. Az indyn azért még lehet és ezek szerint kell is beszélni róla. Azt akár a javaslat első sikerének, illetve szükségessége bizonyítékának is tekinthetjük, hogy a hatalom tart tőle és megpróbálja cenzúrával útját állni.

Másik frissítés:
mferi és Vázsonyi Dani külön cikkben megfogalmazott kritikájára adott részletes válaszom (a civil pesszimizmus és a neomarxista forradalom-ideológia kritikája) beküldöttben olvasható:
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=36307

Bevezető helyett:

Kiterjedt vitát és két válaszcikket kiváltó "Reformdiktatúra vagy civil forradalom" című írásomban némileg elvonatkoztattam a globális összefüggésektől és a magyarországi politikai helyzet értékelésére koncentráltam, ami az aktualitás (március 15) miatt szükségesnek tűnt. Ugyanakkor nem elkerülhető, hogy a hazai helyzetet globális összefüggéseibe helyezve értékeljük és a képviseleti rendszer nálunk különösen élesen jelentkező általános válságának pozitív megoldási lehetősége megmutatkozzon. Különös helyzet és különös lehetőség, hogy a globálnyugati demokráciák nálunk drámaibban jelentkező általános válsága egyben lehetővé tesz egy úttörő civil megoldást, a civil kontrollt intézményesítő néptribunátus bevezetését.

*

A parlamentet átvilágító és civill kontroll alá helyező néptribunátus mint a civil forradalom intézménye

A francia elnökválasztási kampány szocialista jelöltje nemrég felvetette, hogy sorshúzással választott esküdtszéknek kellene ellenőriznie a képviselőket a részvételi demokrácia helyreállítása érdekében. Jellemző, hogy milyen egységes felháborodással fogadta Ségolène Royal javaslatát a francia politikai osztály, pedig a javaslatban az esküdtek jogköre sokkal szerényebb volt mint a régi római néptribunoké és körülbelül olyan formális lett volna mint a napóleoni időkben bevezetett néptribunátusé. Azonban az ötletet továbbfejlesztve nem nehéz eljutni a képviselőket valóban ellenőrizni képes civil kontroll intézményesítéséig, a régi római néptribunátus tényleges újjászervezésével. Ebben nincs semmi extravagáns, épp ellenkezőleg: évszázadokon át, tulajdonképpen az első köztársasági államforma létrejöttétől kezdve mindmáig ez volt a civil kontroll egyetlen igazán hatékony intézménye és a népképviseleti elv valódi érvényesülésének egyetlen működőképes intézményi garanciája Európában.

A néptribunátus intézményét lényegénél fogva nem hozhatja létre az a parlament, illetve államigazgatás, melynek civil ellenőrzését kell garantálnia, hanem csakis ezektől teljesen függetlenül hozható létre és függetlenségének későbbi működése során is a legszigorúbb intézményi garanciákat kell biztosítani. Mivel a hagyományos hatalmi ágak összefonódási lehetőségeit is civil ellenőrzés alatt kell tartania, ezért nem elég csupán a három klasszikus hatalmi ágtól függetlenül bevezetni. Kialakítása olyan különleges népszavazással lehetséges, mely nem történhet a ma éppen az ellenzék népszavazási kezdeményezéseit illetően pártpolitikai elkötelezettséggel vádolt államigazgatási szervek és a kormánytól függő funkcionáriusok által. Egy valóban hatékony civil kontrollt biztosító néptribunátus felépítése csakis bázisdemokratikus lehet, vagyis helyi és regionális testületek által választott országos testület vezetésével kell megszervezni magát a néptribunátus intézményi garanciáit megteremtő népszavazást is. Igen fontos, hogy a néptribunoknak legfeljebb fele lehessen ismert civil jogvédő és minél többen legyenek egyszerű közemberek, mint az esküdtek esetében is. Mandátumuk pedig rövid, pl éves legyen és legfeljebb egyszer, illetve egyéves kihagyással megújítható.

A néptribunátus legsürgetőbb feladata ma a képviselők minden korábbi szavazására, vagyongyarapodására és egész kapcsolati rendszerére kiterjedő beható vizsgálat, melynek célja annak minden gyanút kizáró megállapítása, hogy az adott képviselő mindenkor valóban választói érdekeit képviselte-e, avagy idegen érdekeket (globális, elit-, illetve maffiaérdekeket) szolgált bármelyik szavazáskor. Ebben az esetben ugyanis minimálisan ki kell zárni nemcsak a parlamenti szavazásokból, hanem minősített esetben a következő választásokon sem jelöltetheti magát. Az átvilágítás befejezéséig célszerű minden országgyűlési képviselőt minden fórumon pártképviselő úrnak, illetve asszonynak szólítani, mivel civil garanciák híján csupán ebben lehetünk biztosak. Amennyiben az átvilágítás bűncselekményre, a hazaárulás ismérveit kimerítő cselekedetre derít fényt, a néptribunátusnak hivatalból kezdeményeznie kell az adott képviselővel szembeni eljárást.

Egyedül a néptribunátus következetes és radikális eljárása adhatja vissza a politikába és a képviseleti rendszerbe vetett közbizalmat. Amennyiben az átvilágítás akár a képviselők tizedénél komoly gyanút igazol feddhetetlenségükkel kapcsolatban, új választások kiírása szükséges, népszavazással meghatározandó módon (pl. a program ismertetésén túlmenő mindenfajta politikai reklám betiltásával, valamint a pártlisták eltörlésével, illetve tizedére-huszadára csökkentésével, hogy csak közvetlenül választott képviselők, valamint kisebb pártok legfontosabb jelöltjei juthassanak be a parlamentbe).

A néptribunátus működése az átvilágítás után a parlamentben és azon kívül is folytatódik, a régi római vétójog és a néptribunoknak kijáró különleges mentelmi jog megújításával. A néptribunok bármikor, bármilyen témában kezdeményezhetnek parlamenti vizsgálatot, melyben a kormánypártokkal és az ellenzékkel egyenjogú félként vesznek részt. A néptribunátus konszenzusos vagy kétharmados szavazatával a népszavazási kezdeményezéshez szükséges aláírásoknak pl. fele vagy negyede is elegendő lehet, gyorsított eljárással (mondjuk ez esetben az alkotmánybíróság csupán konszenzusos döntéssel támaszthatna alkotmányossági aggályt).

Alapvető kérdés, hogy a néptribunátus létrehozása és működése nem vethető alá az alkotmánybíróság vagy bármilyen államigazgatási szerv kompetenciájának, mivel ezzel éppen szükséges függetlenségét veszítené el. A demokratikus garanciát bármilyen jakobinus jellegű diktatorikus elhajlással vagy visszaéléssel szemben egyszerűen az jelenti, hogy a néptribunátus önmagában csupán vétójoggal és eljáráskezdeményezési jogkörrel rendelkezik: saját maga nemhogy ítéletvégrehajtásra nem jogosult, de a végső ítéletet sem hozhatja meg (illetve csupán egyes képviselők szavazati jogát iletően és csupán a különleges átvilágítási folyamat keretén belül).

A legnehezebb kérdések talán a néptribunátus alkotmányos kereteivel kapcsolatban merülhetnek fel. Amennyiben a mai magyar alkotmány kizárja azt, hogy népszavazással módosítani lehessen, vagyis a népfelség elvét feltűnően korlátozva az országgyűlés, illetve az államigazgatás (alkotmánybíróság, stb.) kompetenciájába helyezi az alkotmánymódosítást -ezáltal pedig magát az alkotmányosságot is- nyilvánvaló, hogy a népfelség elvét korlátozó elitista alkotmánynak nem lehet alárendelni a népfelségi civil kontrollt képviselő néptribunátust.

Önmagában botrányos fejlemény és megalapozott gyanúra ad okot, hogy a parlament nem népszavazással zárta ki az alkotmánymódosításból a népfelséget. Ha az elit nem törekedett volna saját hatalmát minden népfelségi civil kontroll alól kivonva bebiztosítani a népszavazásos alkotmánymódosítást kizáró (ezáltal felettébb kétes legitimitású) alkotmánymódosítással, akkor most egyszerűen népszavazással lehetne alkotmányos keretet, illetve garanciákat adni a néptribunátus működésére. Mivel a jelenlegi alkotmány kizárja ennek lehetőségét, ezáltal kizárja azt, hogy saját keretén belül alkotmányosan intézményesíthessük a népfelségi civil kontrollt. Így két eset lehetséges: vagy a jelenlegi feltételek szerint módosított alkotmány ismét lehetővé teszi népszavazásos módosítását (amivel a képviselők részben tisztázhatnák magukat az elitizmusukat illető gyanúval kapcsolatban), vagy forradalmi intézményként jön létre a néptribunátus. A forradalom természetesen egyáltalán nem erőszakos úton történő változtatást jelent, csupán azt, hogy a néptribunátus helyreállítja az elitista alkotmány által durván korlátozott népfelséget, mint a parlamentnek alárendelt alkotmányos rendszert mintegy kívülről civill kontroll alá helyező testület. Forradalmi jellege annyiban formális lenne, hogy egy durván népfelségkorlátozó alkotmány demokratikus kiegyensúlyozását és módosítását szolgálná, vagyis annak a társadalmi szerződésnek a megújítása és megerősítése lenne, mely magának az alkotmánynak is népfelségi jogforrása és végső alapja.

Ezt a jogi megoldást ráadásul a jelenlegi alkotmány tételesen nem tiltja, mivel egyáltalán nem ismeri. Természetesen kívánatos lehet egy olyan teljességgel népfelségi alkotmány kialakítása, melyben a néptribunátus (és maga a népfelség) nem kerülhetne szembe az alkotmánnyal, de –ezt ismételten ki kell emelni- a jelenlegi alkotmány nem a nép hibájából, hanem az alkotmánymódosítás jogi lehetőségeivel népfelségkorlátozó módon visszaélő rendszer hibájából nem teszi lehetővé ma a legegyszerűbb alkotmányos megoldást. Senki sem gondolhatja azonban komolyan, hogy fontosabb elitparlamentarista betűjének alárendelni az alkotmány népfelségi szellemét mint helyreállítani mára kétessé vált hitelét és megteremteni annak intézményi feltételeit, hogy ismét minden állampolgár bízhasson köztársasága alkotmányában. Ehhez szükséges a civil kontroll intézményesítésével helyreállítani a módosított alkotmányban parlamentárisan korlátozott népfelséget, mégpedig a néptribunátus bevezetésével.

Ugyan miért derogálna ennek a jöttment politikai "elitnek" a néptribunátus, ha a rabszolgatartó római patríciusoknak nem derogált, hogy a plebejusok közül kikerülő néptribunokat náluk is nagyobb törvényi védelem illette meg – személyük és tevékenységük "szent és sérthetetlen" (sacrosancti) volt.

A néptribunátus alkotmányosságának kérdése pedig legalább annyira alkotmányfilozófiai kérdés mint amennyire alkotmányjogi, ugyanis a globalizáció korában a hatalmi ágak klasszikus szétválasztására épülő alkotmányjog mindenhol népfelségi hitelét vesztette (lényegében már 1968-ban) és mára egyre súlyosabb válságokhoz vezet. A megoldás nyilván a klasszikus modell újragondolásával és radikális reformjával, illetve forradalmi megújításával lehetséges. Hogy az utóbbiak közül melyik valósul meg, azt csupán a jövő, mégpedig a nagyon közeli jövő mutathatja meg.

***

A NYUGATI DEMOKRÁCIÁK GLOBÁLIS VÁLSÁGÁNAK DIAGNÓZISA

A "globális kapitalizmus" problémája és a kapitalizmus definíciója

Az, hogy valaki sokat olvas Marxot még nem jelenti azt, hogy jól olvassa (a mennyiség alkalmasint rossz minsőgébe "csap át"). A marxisták jelentős része úgy beszél a kapitalizmusról mint valami örök, kvázi az emberi természetben gyökerező társadalomalakító elvről (ahogyan a kapitalizmus ideológiája szugerálja), miközben Marx pontosan azért írta le történetileg "kapitalista termelési módként", mert szent meggyőződése volt, hogy a proletariátus létrehozásával és a nemzetközi tőkekoncentrációval (vagyis a globalizációval) a kapitalizmus saját magát pusztítja el történetileg. Nemcsak mert saját természeti és társadalmi létfeltételeit éli fel, hanem egész dialektikájából adódóan. Ahogyan létrejött –történetileg- ugyanúgy meg is szűnik a marxi felfogás szerint. (Vö. pl.: http://www.marxists.org/glossary/terms/c/a.htm#capitalism)

Azonban a kapitalizmus egyik fő trükkje, hogy nem definiálja magát, elveit és normáit, mert akkor tetten lehetne érni, hogy nem valósítja meg saját elvárásait és meg lehetne dönteni, illetve látni lehetne, hogy magától megdől. A magát nem definiáló kapitalizmus tulajdonképpen egyfajta anarchikus gazdasági rendszerinerciaként működik, mely a hatalmi manipuláció ideális terepe. Értékszempontból pedig strukturális elvtelensége nihilizmusként nyilvánul meg.

Marx kapitális könyvet írt a tőkéről, de ő sem definiálta a kapitalizmust, ami szintén mutatja, hogy gigászi erőfeszítése ellenére nem tett mást, mint végigvitte a kapitalizmus logikáját - megalkotta a legkapitalistább ideológiát, vagy legalábbis annak alapjait. Világ polgárai egyesüljetek… A kommunizmus mindenkit mobilizált, hogy egy világkapitalizmus szolgálatába állva mindenki annak polgárává egyesüljön. Ezzel a globalizáció fő társadalmi ideológiájává vált.

Ugyanakkor Marx korának alapvetően szabadpiaci törvények szerint működő klasszikus kapitalizmusát írta le, melyben ugyan már megjelent a korporatizáció, de még jócskán a szabad vállalkozás és a szabadpiac dominált, sőt: a korlátlan korporációt, illetve a részvénytársaságok felelősségének korlátozását még szigorú törvények tiltották a XIX. század végéig! (Ld. The Corporation című filmben a részvénytársaságok létrejöttének története.)

A szabadpiac legradikálisabb antitézise végül nem a kommunista államkapitalizmus lett és nem az számolta fel (ahogy a kommunisták elképzelték), hanem a globális multi-monopóliumok, melyek mára eleve lehetetlenné tesznek minden szabad versenyt, így a Marx által leírt klasszikus szabadversenyes kapitalizmus lényegét tagadták és szüntették meg. Marx még nem a "washingtoni konszenzus" (Világbank, WTO, Nato, etc.) által irányított globális gazdaságot írta le, hanem a szabadpiac és a szabad verseny mítoszára épülő kapitalista termelési módot, melyben ugyan már megjelent a marketing, de még csak kezdeti, naiv formában. A globális marketinggazdaságban viszont már a marketingdiktatúra határozza meg a piaci folyamatokat. (Próbáljon meg valaki ma szabadon versenyezni pl. a médiapiacon vagy bárhol a multimarketinggel.) A döntő mozzanat, hogy a marketing lényegénél fogva a szabad piaci fejlődéssel ellentétes, azt tudatosan manipuláló tevékenység, illetve ideológia.

Definiáljuk hát végre a kapitalizmust, hogy kipukkadhasson ez a fenenagyra felfújt globális lufi. A KAPITALIZMUS PIACDIKTATÚRA, melynek megjelenésekor fokozatosan a piac törvényei uralják el az egész gazdaságot, azonban (történelmi-dialektikusan) létrehozza saját megsemmisülésének feltételeként a marketinget, vagyis a szabadpiaccal gyökeresen ellentétes olyan irányított piacmanipulációt, mely egyre globálisabbá válva fokozatosan felszámolja a szabad versenyt és totális piacdiktatúrává válik, melyben egy globálisnak nevezett multi-monopóliumokra épülő hatalmi struktúra gazdasági diktatúrája irányítja a világpiac folyamatait. A kapitalizmus nevű piacdiktatúra kezdeti stádiumában tehát még a piac diktál, de a végén már a diktatúra dominálja a piacot is (mint multimarketing).

A globális piacdiaktatúra mint totalitarizmus

Politikailag a piacdiktatúra három meghatározó formában jelentkezett, melyből kettő látványosan megbukott a XX. században: a kommunista és a fasiszta államkapitalizmus. Azért buktak meg, mert két világháborúban és az azt követő "hidegháborúként" folytatott harmadik világháborúban legyőzte őket a harmadik totalitartista rendszer, a nyugati demokráciának, illetve globalizációnak (vagy –tévesen- globális kapitalizmusnak) nevezett totális rendszer. Ez a társadalmi-gazdasági rendszer nem csupán piacdiktatúraként totális, hanem egyre több és egyre egyértelműbb jele van annak, hogy a magánszférára is kiterjeszti totális kontrollját (elsősorban a mobil- és internethasználat révén, - a multiprivatizált iwiwen és internetes társkeresőkön keresztül például már a magánéleti kapcsolatok egészének feltérképezésére is kiterjed). Márpedig a magánélet átfogó kontrollja és az egyén tudatának tömeges manipulációja a totalitarizmus biztos ismérve.

1984 totalitarista víziója, a tévéshowként is megjelenő Big Brother, a PC újbeszéd, vagy a Szép új világ euforizáló szóma-adagolása (különféle "nyugtatók", pl. Prozac tömegessé tételével) végül a globálnyugati társadalomban valósult meg, ahogyan egyébként eleve ennek világtapasztalata szolgált modellül a szerző számára. Ne feledjük a többnyire agyonhallgatott tényt: George Orwell a brit gyarmatrendőrség tisztjeként kezdte pályafutását és soha nem járt a Szovjetunióban, így világtapasztalata, melyből totalitarizmus-modelljét extrapolálta kizárólag a nyugati világra terjedt ki.

A "kapitalista" ökoholokauszt elleni fellépés és a civil forradalom

A globális (valójában totális) piacdiktatúra mára jutott végső stádiumába, melyben a földi élet egészét fenyegeti. Nemcsak egy nép vagy egy társadalmi osztály kiirtására tör (mint a fasizmus vagy a kommunizmus), hanem az egész földi életre, ezért mindkét elvetélt totalitarizmusnál totálisabb és veszélyesebb a harmadik. A globális civil forradalom éppen ezáltal válik szükségessé. A mai ökokrízis pontosan a weimari helyzetnek felel meg, melyben a szellemi elit legfőbb kötelessége, hogy felhívja a figyelmet a végveszélyre és egységesen fellépjen a lényege szerint világemésztő globális fogyasztói modell ellen és a mundocid (világirtó) globális hatalommal szemben.

A náci genocídium és holokauszt csupán alesete és korai "naiv" megnyilvánulása volt a mai globális (öko)holokausztnak avagy mundocidiumnak. Ha az szörnyű és embertelen pusztítás volt, ez még inkább az. Alapelve pedig a piacdiktatúra totális elve, mely szerint minden a maximális profittermelést szolgálja egyfajta totális gyárban, melyben az emberi élet is csupán nyersanyaggá válva "hasznosulhat". A nácizmus nem valami kapitalizmustól idegen elvet vitt végig legvégső következményéig, hanem a kapitalizmus alapelvét, mely szerint az ember a legprofitábilisabb nyersanyag. A különbség csupán az, hogy a nácizmus naivul és kevésbé hatékonyan alkalmazta ezt az elvet, amennyiben csak bizonyos embereknek és elsősorban a testét dolgozta fel, míg a totálglobális nyugati rendszer minden földi ember egész lényének, sőt: az egész élő- és élettelen természetnek lehető "legköltséghatékonyabb feldolgozására", illetve maximális profittá alakítására törekszik.

Ez a totalitarizmus nem annyira gonosz, mint inkább ostoba. Nem annyira összeesküvés irányítja, mint inkább egy öncélúsága által teljesen ember-telenül (és egyre automatizáltabban) működő inercia – globális tehetetlenségi nyomaték. Azonban ezáltal nem kevésbé veszélyes vagy kevésbé elítélendő mint a másik két totalitarizmus, a fasizmus és a kommunizmus. Épp ellenkezőleg, azok naiv kegyetlensége a végeredményt tekintve sokkal "emberibbé" és "esendőbbé", illetve megdönthetőbbé tette őket. (A nácik felelőssége a koncentrációs táborok üzemeltetésében sokkal látványosabb volt, mint pl a számukra mindvégig lyukkártyás logisztikát biztosító IBM vagy a vasútvonalakat alkalmasint nem bombázó szövetségesek felelőssége.)

A globális piacdiktatúra megdöntése

Ezt a globál-totalitarista rendszert mindannyiunk és a demokrácia érdekében a lehető leghamarabb meg kell döntenünk. Kérdés: milyen eszközökkel.

Lesznek akik minden eszközt megengedhetőnek tartanak majd, ahogy egykor az Action Directe és más forradalmi ideológiával fellépő terrorista szervezetek. Azonban ha a globális terror eszközeivel harcolunk a globális terror ellen, akkor lényegében már vesztettünk és a globális terror győzött. Ugyanakkor a Gandhi-féle passzív rezisztencia is kevésnek bizonyult a világgyarmatosítás legyőzésére, ennél bizonyára radikálisabb fellépés szükséges. A Greenpeace ilyen szempontból egy járható út irányvonalát mutatja, de csupán a természeti környezet védelmének nagyon korlátozott területén, melyet ki kellene terjeszteni a gazdasági és társadalmi élet minden területére, illetve az erőszakszervek elleni bázisdemokratikus tiltakozásra is.

A globális piacdiktatúra rendszerének megdöntéséért akár erőszakos eszközöket igenlő módokon fellépni nem illegális, sőt alkotmányos kötelessége minden demokrácia minden egyes polgárának, hiszen ez a világdiktatúra elvben (alkotmányos formában) egyáltalán nem létezik, sőt: lényegénél fogva ellentétes az egyes országok alkotmányainak népszuverenitási alapelvével. Amennyiben bebizonyosodik, hogy egy adott ország képviselőinek jelentős része, akár túlnyomó (és elnyomó) többsége valójában egy alkotmány- és demokráciaidegen rendszert képvisel, annak ügynökeként tevékenykedik, ez minden országban hazaárulásnak számít.

A globális civil forradalom lényege, hogy nem általában vagy elméletben kell megdönteni a globális piacdiktatúrát (úgy nem is lehet, amit bőven bizonyítottak a balos világforradalmak illúziói), hanem abban az országban, illetve régióban és településen ahol élünk.*

JEGYZET:
*Ehhez egyfajta ökotestvériségként újjászülető humanizmus és civil patriotizmus szükséges, mely véletlenül sem összetévesztendő a nacionalizmussal, mivel a földhöz és alapvetően a földi élet egészéhez kötődik, pozitívan. Nem más etnikumokkal szemben, hanem velük együtt határozza meg magát. A kulturális, etnikai és regionális identitásban pontosan az a nem csupán biológiai diverzitás nyilvánul meg, melyet a globalizáció úgymond "integrálni", végső soron pedig felszámolni próbál – a természetes organizáció diverzitása, mely feletti uralomra tör mindenfajta globálközpontosító imperializmus, a kisebb nacionalizmusoktól az internacionalista ideológiával szerveződő birodalmakig.

Kapcsolódó cikkek