
Tegnap éjjel érkeztünk meg éjszaka. Rostock utcáin könnyű volt tájékozódni, és megtalálni a tábort. Nem azért, mintha szépen ki lett volna táblázva, hanem mert százméterenként sétált valaki fekete ruhában akit meg lehetett kérdezni.
Letettük az autót, aztán szétnéztünk a kempingben. A kemping bejáratánál őrtorony tetejéről valaki lekiáltott hozzám, hogy kapcsoljam ki a kamerát, aztán egy sorompó jött, és már bent is voltunk. A sötétben keveset lehetett látni. Mindenütt sátrak, és fiatalok csoportokba verődve. Egy sátoron a "Blokade Training" felirat olvasható.
A blokkolás, és a blokádok emelése teljesen elfogadott ellenállási forma, nem úgy mint nálunk, ahol mindenki hisztéria rohamot kap rögtön, ha meghallja ezt a szót. Itt mindenütt plakátokon hirdetik: G8 BLOCKIEREN.
A kemping főutcájáról lefordulva egy átszakított kerítésen bújtunk át. Mögötte sátrak fogadtak minket hosszú sorokban. Tábortűz körül énekelő fiatalok. Valahonnan zene hallatszik, úgyhogy arra vesszük az irányt. Egy vízparthoz érkezünk, talán a tengeröböl partja. Egy nagy teherautón aggregátorról hangtechnikát üzemeltetnek. Egy óriási reflektor egy üveggömböt világít meg, ami mint egy csillag szórja szét a sugarakat, alatta 200 fiatal álldogál és hallgatja a zenét.
Lassan vissza kell indulnom, a többiek sátorhelyet találnak maguknak. Nekem muszály visszamennem, mert Mező Jancsi a kocsiban vár, mi ketten az autóban alszunk.
A foglalt iskola bejáratán transzparens: "Házunkat lerombolhatjátok, de az erőt, ami létrejött, azt nem". A TV2 reggeli "hír"adója és a Kossuth Rádió Reggeli Krónikája már fél hétkor hív, hogy a kődobálókról kérdezgessenek. Nem lep meg, hogy amikor 100.000 ember együtt gondolkodik konferenciákon, amikor éppen egy olyan alternatíva megszületésének vagyunk tanúi, ami az egész társadalom, a gazdaság, a politika viszonylatában változásokat ajánl, ilyenkor a fősodrú média az erőszakos cselekményekről érdeklődik kizárólag. Amikor 100.000 ember határozottan és erőszakmentesen tüntet egy jó ügyért, és persze vannak olyanok is, akik végső elkeseredésükben a kövekhez nyúlnak, akkor talán azt kellene bemutatnia a médiának, hogy mi okozza ezeknek az embereknek az elkeseredését.
Amikor ezek a srácok azt látják, hogy a politikai és gazdasági elit minden kritikát elhárít, lekicsinyel és kinevet, akkor úgy gondolják, hogy erőszakkal kell megdönteni a kritikát elutasító hatalmat.
A társadalmi feszültségnek valahol le kell vezetődnie, ez törvényszerű. Ha az elit bezárkózik, az olyan mintha ráfeszítenék a dugót egy olyan palackra, amiben túlnyomás uralkodik. Ezzel a robbanást kockáztatja a G8.
Az indynek állítólag van valahol itt egy irodája a foglalt suliban, azaz a CC-ben, de oda nem jutottunk be, inkább a közös géptermet ajánlották nekünk, most innen írogatunk.
13 órakor kezdődik egy tüntetés amiről tudósítani fogunk titeket. A tüntetés a "Mozgalom szabadságáért, és az elnyomás ellen" lett meghirdetve.
Figyeljétek folyamatosan az eseményeket itt, az indy.media.hu-n!
Hozzászólások
muszáLY = muszáJ
azért ilyen hibát már csak nem kéne véteni… :-S
tovább...
Számítunk a további első kézből és nem a magyar mainstream médiából származó információkra ! Abból több van, mint elég. Azért óvatosan, vigyázzatok a reaktivált Stasival ! Bokorgyurkát már Prágában előkészítette pár tüntető…
hajrá eon
remélem, hogy képeket vagy video file-t is átküldesz majd, sokan várjuk kíváncsian az elért eredményeket, köszi így tovább!
duma
Tököm tele van Zentai Péterrel (MR berlini tudósító, pontosan ugyanazt a gagyit nyújtja, mint Washingtonból), meg a hozzá hasonló okoskodókból, mint pl.itt fölöttem. Miért, csak a neoliberális globalizáció adott kaját, boltot, ahol vásárolhatsz, hírközlési eszközt, meg közlekedést ? Miért szégyellje magát az, aki enni, szarni, meg közlekedni akar ? Miért, multik nélkül nem lehetne ? A fiatalok már a középkorban is ezer kilométereket mentek, hogy eljussanak egyetemre, világot lássanak, gyakorlatot szerezzenek a céhes mestervizsgára - és már ők is balhéztak !
duma
Velem van a baj, vagy az autóellenes ürgével…
autóval?
mért nem bringával vagy gyalog? milyen globkritek vagytok, ha?
globkrit=környzetvédő???
Az amcsi paleokonok útálják a globalizmust, de magas védővámok mellett korlátlan (belső)kapitalizmust támogatnának! Ők pl. nem környezetvédők, mégis „globkritek”…
globkrit=környzetvédő???
ja akkor ne védjük a környezetet, akkor nyugodtan bele lehet szarni
globkrit=környzetvédő???
attól függ…
blockieren
A blockieren megakadályozást, blokkolást jelent, nem pedig blokádok emelését…. az egy maroknyi félork szórakozása, és egyáltalán nem elfogadott sehol sem.