Navigáció
jön! jön!
- 2011-04-07 19:30
- 2011-04-21 19:30
- 2011-03-31 19:30
- 2011-04-29 19:30
Belépés
Legvitatottabb cikkek
Friss hozzászólások
- éntelen (nem ellenőrzött)
- Pash Cutter
- yyeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeah (nem ellenőrzött)
- Eötvös utca 10 (nem ellenőrzött)
- éntelen (nem ellenőrzött)
- éntelen (nem ellenőrzött)
- agapé
- Cenzné (nem ellenőrzött)
- Uio (nem ellenőrzött)
az imc hálózat
Egy valódi kommunista csoport és programja
Bárhová nézünk, azt látjuk, hogy a kapitalizmus képtelen megoldani az egyre súlyosabb problémákat, illetve folyamatosan újratermeli azokat. Ennek az embertelen állapotnak a megszüntetésért harcol az Internacionalista Kommunista Csoport (IKCs vagy ICG). A különféle burzsoá befogásokkal szemben a leghatározottabban síkra száll a kapitalizmus szétzúzásáért és egy kommunista társadalom felépítéséért.
Abból az alkalomból, hogy a Barikád kiadó magyarul kiadta és építő megjegyzéseivel ellátta a csoport programorientációs téziseit, röviden ismertetjük a csoportot és téziseit, néhol kritikával illetjük őket, a Barikád megjegyzéseivel együtt. Szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy e szöveg írói lényegében egyetértenek mind az IKCs, mind a Barikád álláspontjával és magukat egy oldalon (az osztályharcban a kizsákmányoltak oldalán) állóknak tekintik velük.*
Az
IKCS 1978-ben jött létre, pontosabban ekkor vált le az ICC-ből (Nemzetközi
Kommunista Áramlat). Ellentétben
egyes magát kommunistának nevező csoporttal, az IKCs nem küzd semmilyen a
kapitalizmuson belüli reformért. A nacionalizmussal a proletár
internacionalizmust szegezi szembe, és nem támogatja a nemzeti függetlenségi
mozgalmakat. A szervezet célja az osztálynélküli társadalom létrehozása,
amelyben nem létezik kizsákmányolás, pénz, állam, elidegenedett tevékenység,
bérmunka. Erről bővebben a téziseikben olvashatunk.
A csoport központi
folyóiratot ad ki számos nyelven, nem utolsósorban magyarul. Feladatának
tekinti, hogy feldolgozza a proletár harcok történetét és levonja a gyakorlati
következetéseket, hogy segítse a jelenlegi és jövőbeli harcunkat. Részletesen ismertetik pl a ‘97-es albániai
proletárlázadást (ahol az ország területének kb. a felén teljesen szétverték az államot) vagy az
iraki munkástanácsok történetét, amit
burzsoá sajtó elhallgat. A következőben néhány tézist veszünk szemügyre vagy azért, mert különösen fontosnak tartjuk őket hangsúlyozni, vagy azért, mert problémásak.
Mint minden kommunista csoportnál, az IKCs-nál is központi helyen áll a
tulajdon és a munka tagadása (ebből
is látszik, hogy a bolsevikok nem kommunisták: nem tagadták az állami tulajdont
és a bérmunkát). Ez az egyik döntő választóvonal köztünk és a reformisták között.
„A munka az emberi tevékenység, az élet, a
kielégültség és minden emberi élvezet élő tagadása. A munka elidegeníti az
embert saját magától, saját termékétől, saját tevékenységétől - és az egész emberi
nemtől. A munka nem más, mint az osztálytársadalmak keretei közé szorított
emberi tevékenység és az uralkodó osztályok azon szükségletének
konkretizációja, hogy a többi osztály kizsákmányolása és elnyomása által
elsajátítsák a többletterméket. A kapitalizmus, megszabadítva (elválasztva) a
kizsákmányoltakat az életük fenntartásához és újratermeléséhez szükséges
eszközöktől, és elpusztítva a termelés régebbi formáit, az egész Földre
rákényszerítette a bérmunkát, általánossá téve ezzel a munka szabadságát.
Ezáltal az embert mindenhol munkás-létre redukálta és kínszenvedésre ítélte (a
francia "travail" a latin "traepalium" szóból származik,
ami kínzóeszközt jelent.)
A munka során a proletariátust világszerte
megfosztják saját termékétől, elidegenedik saját magától; külsődlegessé válik
önnön maga számára, tagadja saját lényegét, életét, élvezeteit, vagyis idegen
saját tevékenységének termékétől.
Amellett, hogy a proletár verejtékét, vérét,
életét pazarolja el egy olyan tevékenységben, amelynek abszurditása csak
értelmetlenségéhez mérhető, az is lehetetlenné válik számára, hogy a többi
emberhez közvetlenül, mint emberi lényekhez viszonyuljon, és így el van
szakítva saját nembeli életétől, az emberi fajtól.
Csak a munka, a rákényszerített tevékenység
elleni harcban, a kényszerítők elleni küzdelemben, és ennek a harcnak az
általánossá tételével, az egész társadalom következetes megkérdőjelezésével
születhetnek emberként újjá a proletárok és tehetik meg az első lépéseket a kommunista
társadalom felé, ahol az emberek tevékenysége teljességgel emberivé válik
az emberi lények számára.”
Leszögezik,
hogy az úgynevezett „létező szocializmus” teljesen kapitalista és teljesen
ellenforradalmi:
„Az ellenforradalom erejének alapja ma az, hogy
kiaknázta az 1917-23-as nagy nemzetközi forradalmi hullám minden gyengeségét,
ami azáltal vált lehetővé, hogy politikailag és szervezetileg sikerült
megsemmisíteni azokat a kommunista frakciókat, amelyek hozzáfogtak az említett
időszak mérlegének megvonásához.
A forradalmi proletariátus hulláján az
ellenforradalom megteremtette a "munkásállam egyetlen országban"
mítoszát (a "szocializmus egy országban" mítosza nem más, mint ennek
egy jobboldali változata), amely arra szolgált, hogy proletárok millióit használják
fel ágyútöltelékként a tőkés háborúban. Ez az úgynevezett
"munkásállam", akárcsak mindazok, amelyek ugyanígy vagy hasonlóképpen
minősítik önmagukat (Kelet-Európa, Kuba, Kína, Angola, Vietnam, Algéria,
Mozambik, Nicaragua…) nem mások, mint tőkés államok, melyek ideológiája nyíltan
visszaél néhány marxista kifejezéssel, hogy jobban leplezzék ezen államok
burzsoá jellegét. Az egész földkerekség kapitalista. A kommunista
forradalom vagy világméretű lesz, vagy semmilyen.”
Mindenféle
reformistával és pacifistával szemben kimondják, hogy
„A proletariátus az osztálynélküli társadalom
hordozója, amely társadalomban nem létezik az osztálytársadalmaktól
elválaszthatatlan erőszak. A társadalmi forma, amelyből a proletariátus
kiemelkedik, a burzsoá terroron alapul; függetlenül attól, hogy ez mennyire
nyílt vagy álcázott, a burzsoázia ennek segítségével gyakorolja diktatúráját.
Az ellenforradalom kannibalizmusa, az állami és "fél-állami"
fehérterror, arra kényszeríti (és determinálja) a proletariátust, hogy a forradalmi
erőszak eszközeivel, a vörösterrorral válaszoljon erre a terrorra.
Ennek az erőszaknak - amely spontán módon ezen
terrorista társadalom talajából ered - a megszervezése, és az
alkalmazására vonatkozó döntések meghozatala, fontos elemeit képezik az
általános vérengzés megakadályozásának, lerövidítik és csökkentik az új
társadalom születésének fájdalmait. Ezért a kommunisták nemcsak hogy nem
ellenzik ezt a fajta erőszakot, hanem az élére állnak azért, hogy irányítsák.
”
Rámutatnak, hogy az
összes reformista mozgalom a társadalmat csak részlegesen tagadja, nem jutván
el a problémák gyökeréhez. A tüneteket akarják kezelni, nehogy hozzá kelljen
nyúlni a szent magántulajdonhoz, a polgári társadalom alapjához:
Ahogy a "nőkérdésre" a burzsoázia
válasza a feminizmus, a "faji problémákra" az antirasszizmus, az
emberi élet feltételeinek pusztítására a környezetvédő mozgalom, ugyanúgy
létezik a család, az iskola kérdésére adott burzsoá válaszok komplex összessége
is. Megemlíthetjük például az alternatív család, az életmód közösségek, a
"szabad szerelem", a mindennapi élet forradalmasításának, és a
"szabad" vagy alternatív iskoláknak, stb. az ideológiáját. Mint ahogy
más esetekben, itt sem egyszerűen csak a proletárharc részlegessé tételéről van
szó, hanem a harc reformista programok és ideológiák összességén alapuló
hatékony felszámolásáról, amely programok és ideológiák közös jellemzője, hogy
a bérmunka fenntartásához szükséges életet akarják megreformálni és
újratermelni.
A következő
mondatokkal alapvetően egyetértünk, de csak akkor, ha azokat lényegében úgy
értelmezik, ahogy mi. Magyarul komoly terminológiai problémák merültek fel.
„Nyilvánvaló, hogy a felkelési folyamat során (és
azt megelőzően) a proletariátus a saját kezébe fogja venni a termelési
eszközöket (gyárakat, kommunikációs központokat, bányákat, földeket…).
Mindezen tevékenység központi célja a felkelés általános nemzetközi győzelme
kell hogy legyen, és határozottan el kell utasítania minden olyan illúziót,
hogy a társadalmat működtetni lehetne a szervezett ellenforradalom elpusztítása
nélkül. Ehhez elengedhetetlenül szükség van a proletariátus centralizációjára,
a lehető legtökéletesebb megszerveződésére, vagyis a proletariátus párttá való
szerveződésére. Csak a kommunista párt, szilárdan összeforrva történelmi
programjával, képes olyan centralizált és centralizáló tevékenységet
kifejteni, ami meg tudja gátolni a lokalista szétszóródást, az önigazgató
illúziókat, a demokratikus föderalizmust és a független termelési egységek
közötti cserét (ami a társadalmi munkával szemben álló magánmunka, és így a
kereskedelem újjászerveződésének forrása). Csak a kommunista párt és annak
centralizáló tevékenysége képes megadni minden proletár számára az egységes
vezetést, és csak az biztosítja az erők maximális mértékű összpontosítását az
ellenforradalom társadalmi, gazdasági és politikai megsemmisítésére.”
Nem mondják meg, hogy mi az a
kommunista párt, hogyan szerveződik, ki dönti el, hogy ki léphet be. Nem írnak
arról sem, mi az a centralizáció. Több helyen kiemelik, hogy organikus
centralizációról van szó, de nem tudjuk meg, miben különbözik ez pl. a Leninék
által erőltetett hierarchikus (és teljesen ellenforradalmi) centralizációtól.
Lényegében az egész szerveződési mód kérdése meglehetősen elnagyolt, különös
tekintettel az állam kérdésére. Az
IKCs Nem fejti ki, hogy pontosan mit ért állam alatt. Megkülönböztet burzsoá és
proletár-államot: „a proletariátus
rákényszeríti a világra saját osztályuralmát: a proletár világállamot”. A 44-45-ös
ponthoz írt megjegyzésében azonban a Barikád kiadó vitába száll
testvércsoportjával:
„A
proletárállamról írottakkal kapcsolatban látható, hogy az IKCS hibás módon
ragaszkodik a Kommunista Kiáltvány azon tarthatatlan kijelentéséhez,
amely az államról, mint „az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus”-ról
beszél. Ez a fajta kritikátlan ismételgetése azoknak a téziseknek, amelyek már
akkoriban sem állták meg a helyüket, nem segíti elő a kommunista program
tisztázását, sőt a történelmi tapasztalatok fényében azt is kijelenthetjük,
hogy ez igencsak veszélyes fegyvert ad az ellenforradalom kezébe.”
Ebben
mi is egyetértünk: a proletárállam és hasonló kifejezéseket kerülni kell, mint
oximoronokat. Végeredményben sem az IKCs, sem a barikád nem definiálja
tisztességesen az államot, így nem tudjuk meg, pontosan miről is beszélnek. A
barikád legalább tesz rá egy kísérletet:
"a társadalomból származó, de fölébe helyezkedő, tőle mindjobban
elidegenülő hatalom az állam.” (MEM 21. 150.o) A tőkés rendszert megsemmisítő
proletárdiktatúra gyakorlása esetében a proletariátusnak nem kell egy, az
illuzórikus közösségiségre alapozott elkülönült szervet létrehoznia […] a
proletariátus […] nem hív életre új állami struktúrákat."
Ezekben a sorokban a barikád az állam
fontos jellemzőire utal, pl. hogy elkülönült (azaz diszjunkt) a
társadalomtól, pontosabban a termelőktől. Egyfajta munkamegosztás (szerepek
lerögzítése) lép fel, meg van mondva, ki tartozik az államba, az államon belül
ki egyszerű polgár, ill. kinek van ezen felül valami speciális funkciója, helye
a struktúrában.
További alapvető kérdés lenne, hogy hierarchikus-e
az az állam (proletárállam), amiről a tézisek ír. Erről egyáltalán nem ír sem
az IKCs szöveg, sem a Barikád, pedig ez utóbbi nyíltan anarchistának vallja
magát, amit ebben a szövegben nem említ (csak utal rá, amikor az életmód- és
más „idézőjeles” anarchistákat említve azt írja, hogy „A valódi anarchizmusnak
ehhez semmi köze”). Az IKCs az anarchizmusnak csak a "hivatalos"
formáját említi, nem vesztegeti a szót azokra a munkás- és paraszt-tömegekre,
akik magukat anarchistaként definiálva harcoltak. Ez annak a jele,
hogy igazából még nem léptek túl az I. internacionáléban lezajlott (Marx és Bakunyin
közti konfliktusként ábrázolt) szakadáson.
Az embernek az az
érzése, hogy mintha csak hagyománytiszteletből használnák a párt, ill. állam
szavakat.
Problémánk
adódott azzal is, hogy igazából nem mondják meg, ki a proletár, ill. mi az a
proletariátus, bár hasznos dolgokat írnak erről:
„A demokrácia fejlődése gondoskodik a
kapitalizmuson belüli ellentmondások leegyszerűsödésének és elmélyülésének
elleplezéséről; ennek érdekében mossa el folyamatosan a demokrácia az osztályhatárokat.
Erre szolgálnak azok a sajátos ideológiai formák, melyek a legteljesebb
zűrzavart idézik elő e tekintetben, és különösen azok, melyek formális és jogi
alapokon a társadalmat - a két, egymással kibékíthetetlen ellentétben álló
osztály helyett - megszámlálhatatlan, többé-kevésbé homályos és rugalmas
kategóriára osztják fel.
Így például, a társadalom egyik pólusán,
ál-bérmunkás jogi státusok egész sora igyekszik álcázni teljes állami
struktúrák burzsoá jellegét. A hadsereg és a rendőrség tisztjei, magas
beosztású közigazgatási hivatalnokok vagy vállalati tisztségviselők, mindenféle
bürokraták stb., az "alkalmazotti" státus álcája alatt meghúzódva soroltatnak
be semleges, osztályokhoz látszólag nem tartozó kategóriákba, vagy ami még
abszurdabb, a "munkásrétegek" közé.
A társadalom másik pólusán ugyanez történik:
ál-tulajdonosi jogi formák sokasága - "parasztok" szövetkezetei,
földosztások, kisiparosi tevékenységek - leplezi el óriási proletártömegek
valóságos létét, akiket a tőke magához köt, hogy értéktöbbletet termeljenek (de
akiknek bérmunkás-jellegét elfedi jogi státusuk). Ez a mechanizmus, mint oly
sok más jelensége is a burzsoá társadalomnak, azt célozza, hogy egymással
szemben állóknak és különérdekűeknek mutassa be a proletariátus különböző
csoportjait: városiak-vidékiek, foglalkoztatottak-munkanélküliek, férfiak-nők,
"munkások" és "alkalmazottak", kétkezi dolgozók-értelmiségiek
… ”
Ha a magas beosztású tisztek és
hivatalnokok nem proletárok, pontosan milyen beosztástól lefelé számít valaki
proletárnak? Ahhoz képest, hogy Marx számos kritikusa ezen a kérdésen szokott
lovagolni (pl. Szerdahelyi a sosem létezett szocializmus c. könyvében), nem igazán
szedték össze magukat, hogy egy rendes meghatározást írjanak. Sőt, az
alábbiakban úgy tűnik, az IKCs még önmagával is ellentmondásba keveredett:
1. Azt állítják hogy két osztály létezik, egyik a proletariátus: „A
kapitalizmust minden korábbi termelési módtól megkülönbözteti […] az
osztályellentmondások leegyszerűsödése és elmélyülése: a társadalom két nagy,
ellenséges táborra oszlik, két osztályra, melyek közvetlenül szembeállnak
egymással - a burzsoáziára és a proletariátusra.”
2. Később arra jutnak, hogy csak akkor létezik a proletariátus, ha önmagát
megszervezve harcol: „A párt megerősítése nélkül - akár csak embrionális
formában - nem létezik a proletariátus ("a munkásosztály vagy forradalmi,
vagy nem létezik") „
Azzal, hogy a világon csak két ellentétes
osztály létezik, nem tudunk teljes mértékben egyet érteni. A kispolgárság (pl.
a saját magukat is erősen kizsákmányoló kisvállalkozók) valamilyen formában
létezik, mint harcoló osztály és nem lehet egyszerűen csak hozzárendelni egyik
részét a proletariátushoz vagy burzsoáziához. Úgy tűnik, hogy osztályprogramjuk
is van, még ha ez alapvetően reakciós is. Máshol ezt írják:
"Ilyen
módon a kapitalizmus megteremt egy olyan forradalmi osztályt,
amely ugyanakkor kizsákmányolt osztály is; ez a történelemben
korábban nem fordult elő. A múltban egyetlen saját társadalmi programmal
fellépő forradalmi osztály sem volt egyszersmind kizsákmányolt osztály is."
Ez teljességgel érthetetlen számunkra. Pl. a husziták (táboriták) is
vagyonközösséget akartak, ez kizsákmányolt parasztok saját társadalmi
programja! A tézissel ellentétben inkább azt gondolnánk, hogy egy létező
társadalmi osztálynak megsemmisülése pillanatáig van valamiféle társadalmi
programja.
Mindezen (főképp értelmezésbeli) problémák ellenére úgy véljük, hogy a lényeges dolgokban egyetértünk és a gyakorlatban (egy forradalom során) problémák nélkül együtt tudnánk működni mind az IKCs-vel, mind a Barikád kollektívával.
Hozzászólások
miért
én csak azt ne értem hogy mért került az anarchizmus mappába egy kommunista csoport írása? meg azt se értem hogy mért degradálják az anarchizmust meg az indymedia-t? örüljenek hogy egyáltalán felkerültek…
Fogalmi tisztázatlanságok
A cikkben foglaltakkal szemben két alapvető kifogásom van.
„Mint minden kommunista csoportnál, az IKCs-nál is központi helyen áll a tulajdon és a munka tagadása ”
A tulajdon a természet társadalmi elsajátítása - mint ilyen az ember attributuma, csak az emberiséggel együtt szüntethető meg. Amit a kommunisták valójában meg akarnak szüntetni, az a magántulajdon, a természet elsajátítása idegen munka leigázása által.
A munka a természet szükségletkielégítésre alkalmatlan dolgainak szükségletkielégítésre alkalmassá alakítására irányuló céltudatos tevékenység, a tervezés, a szervezés, az átalakítás, az ellenörzés és a szabályozás egysége - mint ilyen az ember attributuma, csak az emberiséggel együtt szüntethető meg. Amit a kommunisták valójában meg akarnak szüntetni, az a munka megosztása, a munkaidő és a szabadidő elválása. Céljuk a munka elsőrendű szükségletté változtatása.
„Leszögezik, hogy az úgynevezett „létező szocializmus” teljesen kapitalista és teljesen ellenforradalmi”
A legegyszerűbb ilyen sommás itélettel megspórolni az alapos, oknyomozó történelmi elemzést. Ez aligha jellemző a marxista kommunizmusra.
A többi ezekből következik.
Dr. Nagy András
pártonkívüli marxista
A kommunizmus állami monopolkapitalizmus és mindenképp diktatúrává fajul, az eleve torz marxi és engelsi eszmék hibásak.
szelíd észrevétel
Ám ha a kapitalizmus ( állami, monopol, stb) alapelvei eleve torzak és hibásak, akkor mégis csak a kommunizmus a megoldás, vagyis Marxnak és Engelsnek volt igaza. Netán Brechtnek, aki egyik versében úgy fogalmaz, hogy a kommunizmus egyfajta tükör az „őt” szemlélő számára-, vagyis Marx, Engels és Lenin tanait a buta butaságnak, a gazember gazemberségnek, az igaz ember pedig igazságnak látja…
szelíd észrevétel
Részben igaz a dolog, de vannk olyan gondolatai, amelyek értékesek és nem elvetendőek, részemrő úgy gondolom , hogy nem is kevék…
A kommunizmus állami monopolkapitalizmus és mindenképp diktatúrává fajul, az eleve torz marxi és engelsi eszmék hibásak.
alkotás <=> tulajdon
Ide hoztam a választ két fentebbi kérdésre, mert már nagyon kilógott jobbra az ablakból.
>”Az állatok is tulajdonukká teszik az
>életterüket, és ekként védik.”
>
>Nem. Az állatok nem tulajdonolnak,
>hanem max. birtokolnak.
A fogalmi különbség nem lényegi. Rokonértelmű szavak, amelyek némelyikét bizonyos kontextusban nem használjuk. Az állításom szempontjából ez lényegtelen. Az alkotói szabadság akkor létezik, ha az alkotás kellékeivel rendelkezik az alkotó, és ennek legautentikusabb formája ha birtokolja azokat, kvázi tulajdonában állnak. Talán más módon is a kellékekhez juthat az alkotó, de ha nincs megfelelő garancia, hogy a megfelelő időben rendelkezésre állnak, akkor az alkotás, és vele az alkotói késztetés semmivé válik.
Azt hiszem inkább neked kéne megmutatni esetleg valami (akár elvi) példán, hogy van lehetőség az alkotásra a birtoklás, vagy tulajdon mellőzésével, ha ezt állítod, és még egy eszmét is erre akarsz alapozni. Valóban, számomra e vitatott összefüggés inkább tűnik természeti törvénynek, jólehet éppen amiatt, mert a történelem ezt igazolta. Ez nyilván nem egy tudományos szintű bizonyosság, de nem látom, hogy bármi is cáfolná.
saya-jin
Az alkotás alatt elsősorban az ember olyan magasabb rendű tevékenységét értem, amellyel új dolgokat hozz létre. A bérmunka ennek általában csak egy apró része, és a bérmunkás ilyen értelemben az alkotó kisegítője, ugyanakkor az alkotás nélkülözhetetlen része a bérmunka is, mivel az emberi (főleg technikai) alkotások nagyobb része már réges-régen csak csoportos tevékenységben hozható létre. Talán szerencsésebb lenne alkotói közösségekről beszélni, de ez nyilvánvalóan cinikusan hangzana számos alacsonyan kvalifikált munkakör megjelölésére, ráadásul nyilván nem az elnevezés okoz gondokat például az emberek önbecsülése számára. És éppen azért, mert az emberi alkotások döntő többségéhez kevés tervezőre, és sok-sok kisegítőre van szükség, gyakorlatilag lehetetlen, hogy mindenki önnálló, vagy vezető alkotó tevékenységet végezhessen. Természetesen igazad van abban, hogy az alkotói tevékenység, maga is árúvá válván, függetleníthető a tulajdontól, és a tulajdonlás önmaga is árú, és mindentől függetlenítheti magát. De ezen valós, vagy fiktív árúcserék nem érintik azt, hogy az alkotás és a tulajdon egymást feltételezik. A kapitalizmus gazdasági értelemben ennek esszenciája, a tőke mindenekfelettiségének hamis igéje erre épít.
A kapitalizmus elvetéséhez nem elegendő az emberi gazdasági tevékenység egyik évezredes alaptulajdonságát felrúgni, mivel úgy az emberi gazdasági tevékenység válik lehetetlenné. Mint korábban mondtam, csak az olyan konstruktív javaslatokat lehet komolyan venni, amelyeket akár egy átlagember is fontolóra tud venni. Sajnos a világmegváltó, és egyben világfelforgató javaslatok nagyon távol állnak ettől, és nem az átlagember felfogó képességében kell keresni a hibát, hanem a rosszul megfogalmazott elméletekben.
Kritika
Úgy gondoltam, hogy sokkal jobban megéri, ha pontról pontra végigmegyek az egyik cikkeden (Gondolatok a demokráciáról c.), és ezen keresztül talán lehetőség van arra, hogy elvont problémák helyett konkrétan a társadalmi harccal foglalkozzunk… Nemsokára felteszem ide az indyre, amint kész vagyok vele…
Kritika
Jajha, jobb mint az egészet egyszerre venni. Majd mondd itt a cikked címét. :)
alkotás <=> tulajdon
1. Az ember folyamatosan anyagcserét folytat a környezetével, így minden pillanatban „új dolgokat hoz létre”. Minden megnyilvánulása az emberi cselekvésnek erre irányul, éppen ezért problémás a bármilyen módon is kiemelni a társadalom szervezésének kérdésében egy-egy szeparált részt, mint pl. az „alkotást”. Amit végképp nem szabad elfelejteni, hogy a termelés célja egyáltalán nem mellőzhető. Jól hangzana, ha azt mondhatnánk, hogy a fokozódó munkamegosztás azzal, hogy hatélonyabbá teszi folyamatosan a termék-tömegek létrehozását, azzal az emberiség, a tömegek jólétét fokozza, esetleg csak a zabolátlan tőkések orozzák el ezt a munkások elől. De a valóság teljesen mást mutat: Minnél jobban szétosztott a termelés maga, annál inkább megkívánja a termelő belső megosztottságát, illetve a társadalmi különbségek növekedését. Azok a struktúrák, melyek a polgári társadalom létrehozott, közvetlenül azon alapulnak, hogy minnél nagyobb nem-alkotó tömegek dolgozzanak, hiszen abszolút értékben így nő a profit mennyisége. Mindazonáltal azokat a szakmákat is, amelyeket valaha is összetettebbnek ismertünk, ma egyre fokozottabb specializálódás kisér, tehát igazából a tőke egalitárius abban az értelemben, hogy neki aztán édes mindegy, mi is a konkrét tevékenység, csak annak racionalizálására törekszik. Olvastam a homepageden, hogy informatikus vagy, tehát hozok egy példát, ami talán közel áll ehhez: Az szoftverfejlesztés területén régebben, mondjuk 1980 elején a szoftverek összetettsége olyan volt, hogy gyakran elegendőnek bizonyult egy két fejlesztő, akiknek a munkája a szoftver készítésének teljes körét bejárta. Mára több százan dolgoznak az ilyen cégeknél, és arcba vágóan redukálódott a munkájuk hatóköre (pipeline működés elvén :) ) Az „alkotásból” egyre inkább segédmunka lesz, és ma már nem léteznek individuális alkotók, a projectek szereplői pedig a tőke által megszervezett csoportok, nem pedig közösségek. Közösség ugyanis anélkül, hogy az emberi élet minden területére ki ne terjedne, nem létezik. Bár még mindig jól fizető szakma, de már kiveszik belőle a kreativitás, mintahogy minden munkából egyáltalán (Nem mintha valaha is az emberi tevékenységekhez közelálló lett volna). A tőke értéktöbblet termelésének megértéséhez fel kell végre fogni, hogy az emberi munkán alapszik, és a tőkésosztály, mint uralkodóosztály csakis úgy sajátíthatja el, ha a termelési eszközöket a magántulajdon intézményén keresztül birtokolja.
Tévedsz. Átlag-emberek nincsenek. A forradalmi elmélet ugyanannak az osztálynak a szülötje, mint mondjuk a 2004es proletárlázadás Szlovákiában, mint a legutóbbi bangladesh-i általános sztrájkhullám, és még sorolhatnánk. Természetesen még nem mindig találkozik a forradalmi cselekvés, és elmélet, és éppen a Kommunista Világpárt feladata, hogy minden proletárlázadást elméleti kritika alá vonja, hogy aztán ezekkel a tapasztalatokkal mutasson rá a forradalmi mozgalom következő lépéseire. Az „átlag-embered” a kapitalista valóságának rabja, tudatilag tehát annak a társadalomnak még a foglya, amely folyamatosan elnyomorítja őt. Számára a saját valósága azért tűnik fel elvont elméletnek, mert az elidegenült struktúráktól kapta már az anyatejet is. De ugyanaz a valóság még saját struktúráit is folyamatosan lerombolja, éppen ezáltal hozza létre a tőkés osztály a leggyűlöltebb ellenségét, a proletariátust. A kapitalizmus immanens ellentmondásai (bérmunka-tőke, termelési hatékonyság-állandó túltermelés, elidegenülés-technikai innováció stb.) ébresztik rá időről időre a munkásosztály tagjait saját létükre. Ezek a proletár millitánsoknak nem az a dolga, hogy jobban emészthető ideológiákat gyártsanak a munkásosztály számára, hanem folyamatosan fejlesszék ennek az osztálynak az elméleti és gyakorlati tapasztalatait, amely a munkások tömeges proletarizálódásában fontos szerepet játszik.