Értem én a viccet

Válasz az "Én a szocializmusra szavaznék" című írásra


Tessék megnézni az Állam és forradalmat, Lenin idézi is, a marxista szocializmus olyan átmeneti társadalom, amelyben igenis közösségi tulajdonban vannak a termelőeszközök, és állami funkciókra csupán azért van szükség - de nem államra! - mert az új társadalmi rendet meg is kell védeni. Az állam "elhalása" pusztán annyit tesz, hogy az állam bizonyos funkcióit gyakorló proletárszervek ezeket a funkciókat szükségtelennek fogják ítélni egy idő után és nem azt, hogy átveszik az állam feletti irányítást, vagy egy a polgári államhoz hasonló államszervezetet hoznak létre.

Jó humor, de veszélyes, mert azt az illúziót kelti, hogy csak jó törvényeket kell hozni és akkor leszen szocializmus…

Ha azonban figyelmesebben olvassuk a szöveget (http://www.hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=41844) kiderül, hogy annyira nem is viccel a szerző: a szocializmus "olyan társadalom, amelyben a termelőeszközök még nincsenek igazán közösségi tulajdonban, mert még nem halt el az állam". Ez az egyik legközismertebb leninista dogma, amely Engels egyik vulgarizmusából táplálkozik.

Tessék megnézni az Állam és forradalmat, Lenin idézi is, a marxista szocializmus olyan átmeneti társadalom, amelyben igenis közösségi tulajdonban vannak a termelőeszközök, és állami (azaz "politikai", azaz "elnyomó") funkciókra csupán azért van szükség - de nem államra! - mert az új társadalmi rendet meg is kell védeni. Minden új uralkodó osztály ezt tette ebben még semmi különös nincsen. De az állam "elhalása" pusztán annyit tesz, hogy az állam bizonyos funkcióit gyakorló proletárszervek ezeket a funkciókat szükségtelennek fogják ítélni egy idő után és nem azt, hogy átveszik az állam feletti irányítást vagy egy a polgári államhoz hasonló államszervezetet hoznak létre. Tessék belenézni a Polgárháború Franciaországban című írásba Marxnak (Marx-Engels Művei 17. kötet), és kiderül, hogy az államot szétzúzzák az alulról szerveződő kommünhálózatok, bürokrácia nincs (a termelést a termelők maguk igazgatják), elkülönült erőszakszervezet nincs (megszűnik a polgári erőszakmonopólium, lakossági milíciák vannak) vagyis "állam" már nincs…

A "van pénz meg árutermelés a szocializmusban is" az államszocializmus öröksége ezekbe az ideológiai ballasztokba tán már ma nem kéne kapaszkodni…

A szocializmusban demokrácia legfeljebb meg úgy van ahogy a görögök értették (többség uralma a kisebbség felett), de ez megint félrevezető, mert utána ez jön: "csak a demokrácia biztosítja a hatalommal való visszaélés leszorítását és előzi meg a hibás döntéseket". Ez már megint államszagú, hiszen a hatalommal való visszaélés az államszocialista bürokráciák attribútuma volt. Ha egy munkástanács vagy kommün vagy termelőkollektíva "hibás döntést hoz", akkor majd ők maguk felülvizsgálják, ha úgy tartja kedvük, mert nincs elkülönült politikai hatalom.

Ami a tandíjat, kórházi napidíjat, vizitdíjat illeti: egy normális bérharccal többet lehetne elérni, mint egy ilyen szavazási komédiával. Arról ne rendezzünk népszavazást, hogy vasból vagy rézből legyenek a kórházajtókon a kilincsek? Hirdessétek az igét feleim: 3 kibaszott nagy érvénytelen!

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

kisszerűség bigyó: ezeket az embereket tudom, hoty mind ismerem csak nem jövök rá, hogy melyik írja melyiket :) tényleg nem… :) ügyik vagytok :)

kilóg a lónak, az a nemes része!

Pedig te mindent ismersz, csodálkozom, hogy nem jöttél eddig rá, talán nézz körül saját „házad” tájékán!

mind ilyenek. zsíros hajú, önérzetes, „én ismerem a világot a legjobban”-tekintetű lufik.

A Dani értelmes gyerek lenne csakhát...

…nem kéne neki olyan emberek társaságában lenni akik azon versenyeznek hogy kihányt nagyobbat TB-mentők tüntetésen.

ez a vázsonyi ugyanolyan vállalhatatlan mint a csaja. sampon kellene a hajára, oszt abbahagyná ezeket a pubertás lázadásait.

csak nem?

Mármint a benneálló ellenálló feminista csajszira gondolsz?

ha már maradt akkor korrekció!

Lenin nem azt idézi, hogy a marxista szocializmus olyan, hoty…
hanem az engelsi vulgarizmust (az állam elhal)

az eredeti oldalsó hozzászólásomban ez még helyesen van…

A konzekvencia

Jól fölépített, logikus, megalapozott szöveg, még ha opportunista (@ by Takács Ferenc, Bp.) bourgeois lelkem nem is mindent lát hasonlóképp. A következtetés világos és tiszta.
Lassan itt az ideje a protestvoks mozgalom állandósításának, tábora szélesítésének a polgári rendszer szavazósdiinak delegitimálására. Önkormányzati, országgyűlési, EP-választásokra egyaránt (és erre a burzsuj, hatalomtechnikai bohóckodásra is): protestvoks! Érvénytelen szavazás a (választási) rendszer megváltoztatásának követelésével!

tyűű, de érdekes

marx megmondta, aki nem nézi a mokkát és csíkos zokniban van, az nem is lehet igazi anarhista, vagy mi

átmenet

Rendszerváltás a posztszocialistából a kapitalistába

19 Jul 2007 12:47

vaktyúk

Rendszerváltás a posztszocialistából a kapitalistába
.
Gazdasági, erkölcsi és politikai válság közepette születik az új. Ez az új egy igazságtalan ország, mocskos beszédből, hazugságokkal fedetten vagy valami másra is van esély?
A megvalósult szocializmus Magyarországon az 1947 választásoktól kezdve a pártgarnitúra által titkos politikával irányított rendszer volt, amely
saját népe egy részét irtotta, majd gulyáskommunizmussá vagy fridzsider szocializmussá nemesült.
Ez a korszak 1989 –ben lezárult .

Új korszak kezdődött a posztszocializmus időszaka .
A baloldal (vagy az ezt a címkét kisajátítók,vagy a kettő együtt) a korábbi politikai gyakorlattal élt tovább és a szociálliberális díszlet mögött folyt a közvagyon szétosztása, az ország kiszolgáltatása a hazai meggazdagodottaknak és a külföldi tőkének .Az ország gazdaságának a lerombolása, az eladósodás, a tőkehaszon kiszivattyúzása, a külföldieknek nyújtott adókedvezmények vezettek ahhoz, hogy nagy sietségünkben elsőkből utolsók lettünk. Közben a választások alkalmával mindig ment a csőbehúzás. Így az a párt , ill. koalíció annak ellenére , hogy az érdekeltségi köre a - maga potensebb tőkepozíciójával - magasan többet kapart és nyert mint, a másik oldal, elérte , hogy széles tömegek visszahívják vagy megerősítsék a pozíciójában.
A jobboldal (sok tekintetben kényszerjobboldal, amelynek eredeti ,alapvető célja az volt, hogy szerette volna elérni a korábbi rendszer felszámolását,) nem tudott egységesülni, megosztott maradt. Nem tudott igazi , az egész országot megmozgató célokat kitűzni. A legerősebb pártjának nem sikerült markáns identitást kialakítani, időben leleplezni a csalárdságokat és koherens rendszerváltó programmal előállni. A hazaszeretet, a nemzeti eszme általuk mozgósított jelképrendszere, azokat akik ezt más szimbolumokkal, más nyelvezettel élik meg, kirekesztette. Nem tudott és nem tud más, még a rokon pártokkal sem egymást erősítő szövetségi politikát folytatni. Ennek természetesen nemcsak a Fidesz politikai hiányosságai az okai. Az MDF-be pl. a rendszerváltás kezdetétől beépültek a volt állampárt rejtett képviselői.
A Fidesz most tulajdonképpen még mindig a korábbi szocialista rendszer felszámolását akarja elérni , vagy a posztszocialista országunkat a jelenlegi átmeneti helyzetében a szélsőséges neoliberális kurzustól megvédő programot tud reálisan elősegíteni?
Az ország lakóinak jelentős része közönnyel és beletörődéssel viszonyult a helyzethez vagy szídta a politikusokat, mások pedig önzően kiélték magukat a zűrzavarban.
Mivel egyik oldal sem tudta legyűrni a másikat. Patthelyzet alakult ki.

Mivel a jelenleg (és valószínű, hogy hosszabb távon sem) a pártok nem megkerülhetők és az európai országok irányításában fő hatalmi tényezők ezeket tisztázni kellene.
A változó irányító politikája a hatalmi helyzet gyorsabban változó részét jelenti.

A hatalom milyensége, minősége tartósan az alkotmányban és a törvényekben van rögzítve. Magyarországon, bár ez nincs deklarálva, az elmúlt 17 évben megváltoztak a tulajdonviszonyok és a hatalmi viszonyok.
Egy folyamat zajlik, annak a korábbi lépcsőit és a jelenlegi fázisát kellene jól megérteni, ha a jövőnkkel kezdeni akarunk valamit.
A tulajdonviszonyok változásával a hatalmi viszonyok is változtak, ezt az alkotmányunk koránt sem rögzíti , egész másról szól deklaráltan, mint amelyek a valós viszonyok.
A posztszocialista országokban korábban minden állami tulajdonban volt, és a különböző országok változó mértékben adták el a közvagyont. Nálunk volt a legvadabb a kiárusítása eddig is és a külföldi tőke becsalogatására is a legnagyobb kedvezményeket a szomszédjaink közül mi ígérjük manapság is. Az SZDSZ vezetése a közvagyon teljes kiárusítását tervezi. Ez azoknak, akiknek a befektetéshez tőkéjük van óriási üzlet és ha hozzájutnak , onnantól kezdve nekünk, az országnak beleszólásra már nagyon kevés lehetősége van.
Még létezik valamennyi köztulajdon, és azt védeni kellene. Ez a tulajdon az előző kor definíciója szerinti „magyar dolgozóké” és ennek teljes eladására senki nem adott felhatalmazást.
A törvényeket kikerülve átszervezik az országos vagyonkezelőt, hogy még szabadabb legyen a kezük. A közvagyon önkormányzatok általi hatékony kezelését pedig megakadályozzák azzal , hogy az önkormányzati törvényt majd csak 2010-ben tárgyalják. Ez jó arra is, hogy az uniós támogatásokat lenyúlják.
A népszavazási kérdések nem a lényeget fogják meg. Az alkotmány nemcsak szószerinti, hanem szellemi tartalmával és az ennek ellentmondó gyakorlattal kellene foglakozni mindenkinek. Az ország jövőjét közösen kellene tervezni.