Közhelyszótár: Bölcs és józan

 

Bölcs és józan A magyar nép gyakori jelzői, leginkább akkor és azoktól, amikor és akik becsapják és megkárosítják. E beszédmód jellegzetes technikai eleme, hogy a konformizmust, a szolgalelkűséget, a tanult tehetetlenséget kvázi nemzeti karakterjegy gyanánt erényként állítja be. A magyar ember azáltal, hogy nem szervezkedik, nem sztrájkol, nem áll ki a jogaiért, nem bojkottálja az extra profit érdekében gyárakat bezáró cég termékeit, nem követeli az idegen tőke megadóztatását, az arányos közteherviselést, nem pereli munkaadóját vagy a hivatalt, ha az jogait vagy érdekeit sérti, nem védi vizeit, földjeit, levegőjét, stb. nem elnyomott vagy kellő öntudat híján levő, hanem éppen ellenkezőleg: „bölcs”, „józanul gondolkodó”, „belátó”, sőt: „felnőtt gondolkodású”. A magyar ember „reálisan látja a dolgokat”, vagyis azért tűr mindent, mert „tisztában van vele, mi az ország érdeke”. Igen régi panel, ehhez hasonló érvelést találunk az 1920-as években is, a titkos választójog megvonásának magyarázataként: a magyar ember azért szavaz nyíltan, mert egyenes jellemétől idegen a titkolódzás. (Ld. még jövő és belátás.)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

fejlődés

Már a szocilizmusban is nagyon fejlődtünk!
Most meg: pláne!

Ha abc sorrendben halad a T.Szerző, akkor lehet esélye a FEJLŐDÉSnek is?!:)

fejlődés

Azt hiszem, kifelejtettem, pedig Gyurcsány révén újra előtérbe került ez az idea, vagy méginkább a Haladás.
Írd meg, mert nekem most nincs energiám erre, több, mint egy éve írtam a közhelyszótárt.
üdv, FAM

FEJLŐDÉS/haladás

Tételek, ötletek a közhely szótárhoz:

1. Csak a technika/technológia fejlődik!
2. Az emberek közötti kapcsolat/viszony, a társadalom NEM fejlődik, csak változik. Miközben az emberi természet még csak nem is változik.
3. Vagyis a hihetetlen mértékben fejlődő technikát az ember ma is, lényegében egy ősember agyával működteti. (Szent-Györgyi Albert írt valami ilyesmit.)

Magyarország esete még rémesebb. Mi a társadalmi „fejlődés” egy olyan fokát (a „boldog” rabszolgák korát) értük el, amit a Huxley 1946-ban még utópiaként írt le , a Szép új Világ c. könyve Előszavában (a magyar kiadásokból máig hiányzik!!!?):

There is, of course, no reason why the new totalitarianisms should resemble the old. Government by clubs and firing sqads, mass imprisonment and mass deportation, is not merely inhumane; it is demonstrably inefficient. A really efficient totalitarian state would be one in which the all-powerful executive of political bosses and their army of managers control a population of slaves who do not have to be coerced, because they love their servitude.

buzdítás

Szia,
írd meg őket, vagy írjátok meg őket. Nem véletlenül írtam a szótár elejére, hogy korrigálható és bővíthető.
A reform az egyébként jönni fog (már ti. nem csak Fletótól, hanem a szótárban is), ui. azt már megírtam, csak hát sajna ábécé sorrendben következnek a címszavak.
üdv, FAM
Ja, bt-vel mi van? hiányolom.

buzdítás

tényleg jó meg a korábbiak jók is és még csak a B betűnél tartunk.

hiába bújom a könyveket

vadda fak iz
…idegen tőke…
 ???

MDF 7%

Az MDF-nek ezzel a szöveggel,úgymint felnőtt politizálás, normálisak vagyunk, nyugalom, szavazzanak nyíltan a kormánypárti képviselők Gy.F.megerősítésére, sikerült elérnie , hogy a közvéleménykutatások szerint már a lakosság 7 %-a szavazna rájuk.
Ezzel a techikával azt is elérték, hogy Gyurcsány Ferenc rendszerváltó modern pártnak , és (potenciális?) szövetségesnek tekinti ezt a pártot. Az MSZP az SZDSZ és az MDF a jövőképes pártok szerinte. Sikerül a jobboldalt is nagyon megosztani és gyengíteni ezzel a technikával , elsősorban a fő riválist a Fideszt.
Szóval Dávid Ibolyáék ezzel a módszerrel és 10-12 éves értelmi szintre jellemző szószerinti törvényértelmezéssel több legyet ütnek egy csapásra. A törvény efféle felfogásának éretteb gondolkodás és a politikai helyzet átlátása esetén abszolút nem lenne helye egy modern rendszerváltó párt esetén , hanem éppen azon kellene munkálkodniuk, hogy a minél demokratikusabb társadalmi szerkezet és jogi környezet kialakítását segítsék a törvényalkotó munkájukkal.

MDF 7%

Emlékeztek még arra hogy 1990-ben, miután megalakult a „szabadon választott” mdf kormány, mi volt az első dolguk? Az utcanévváltoztatás. A parlamentben az első törvény amit elfogadtak az utcanévváltoztatásról szólt. Már akkor is barmok voltak.

MDF 7%

…megbízható barmok

a következő

Javaslom a következő szónak a „reform”-ot. Ez már annyira közhely, hogy globális röhejt vált ki…
Mielőtt valaki megkérdi, hogy miért nem írom meg, közölhetem, hogy ez a szótár a szerző ötlete - meg persze lustaság fél egészség. Különösen ma, ilyen vizitdíjas időkben.
Aztán jöhetne a „nemzetközi közösség”, az „információs szupersztráda”, a „humanitárius bombázás”, a „nemzetközi terrorizmus”, a „demokráciaépítés” és a többi gyöngyszem. A „gonosz tengelyét” (birodalmát stb.) csak azért nem javaslom, mert az már akkora emeletes baromság, hogy szigorúan csak neokon körökben használják…