Ungdomshuset: kifoglalva

Zavargások Koppenhágában egy rendőrségi kilakoltatás miatt

forrás: index.hu

2007. március 1., csütörtök 22:02




Egy rendőri elitegység helikopter és több vízágyú támogatásával csütörtök reggel 7 órakor kezdte meg a kilakoltatási akciót. A sajtó által közvetített eseményre fiatalok csoportjai érkeztek, akik közül több tucatnyian összecsaptak a rendőrökkel, miközben a helikopterből a dán terrorellenes alakulat tagjai ereszkedtek az épület tetejére. Ezután rohamrendőrök zárták le a környező utcákat és elvezették a házfoglalókat. Néhány aktivista utcakövekkel dobálta a rendőröket és szemetes konténerekből barikádokat emelt Koppenhága belvárosának több pontján.




Rendőrségi közlés szerint az épületben legkevesebb 35 fiatalt vettek őrizetbe, míg több tucatnyi társukat, akik megpróbálták áttörni a kordont, az utcán fogták le. Az őrizetesek között külföldi állampolgárok is akadnak, de a rendőrség szóvivője ezt illetően nem bocsátkozott részletekbe. Az akció egyetlen komolyabb sérültje is külföldi, német állampolgár – őt kórházba szállították, de sebesülése nem súlyos. A koppenhágai hatóság szóvivője azt nyilatkozta, hogy a rendőrség ura a helyzetnek, és felkészült esetleges újabb zavargásokra.




teljes:



http://index.hu/politika/kulfold/punk070301/

 


gp_K__AP20070301083.jpg

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

hát igen: Nem tűrjük a napfényt!

Helyes, helyes, aztán csak dutyiba velük.