Felszabadulás, felszabadító A megszállás, ill. domináns
nagyhatalom hagyományos elnevezése. Ahogyan a szovjetek
„felszabadítottak” bennünket a fasizmus alól, úgy a rendszerváltás
után Amerika is „felszabadítóként” jelenik meg a mainstream
közbeszédben, ti. aki „felszabadította Kelet-Európát a kommunizmus
alól”. 2001 szeptembere után azonban már nem csupán a kommunizmus,
hanem a fasizmus alól is az Egyesült Államok szabadította föl
Európát. (A régi, még a Szovjetunióra alkalmazott szóhasználattal
élve: „Ha Amerika nem lett volna, Európa mindmáig Hitler igáját
nyögné.”) Ezért természetesen, miként korábban a SZU-nak, most
Amerikának tartozunk örökké nem múló hálával, már csak azért is, mert
ő volt az, aki valóban cselekedett, míg a nyugat-európai országok
„cinikus tétlenséggel szemlélték az eseményeket”. Amerika
ugyanígy Afganisztánt és Irakot is „felszabadította a zsarnokság
alól”. Ezen országok felszabadítása a „demokrácia
győzelme”, ill. a „mindannyiunk közös győzelme”.
Hozzászólások
Csak emiatt
Ezt az időnként vastagon hungarofób, magyarellenes oldalt, csak Fam közhelyszótára miatt érdemes olvasni.
Nekem Ti vagytok a nácik jelmondattal!
azért a kettő nem ugyanaz? pl. amikor az SZU „szabadított” fel minket akkor ha azt mondtad Sztálin egy köcsög akkor minimum fejlövés, most Bush ellen még tünteni is lehet… Szóval ez csúsztatás. Pl. lehet választani simán lehetünk (újra) komcsik, amerikának nem tetszene de nem akadályozná meg úgyhogy pl. ránk uszítja a hadsereget (1956)… stb… Szóval ez így hülyeség ahogy van.
„Bush ellen még tünteni is lehet…”
Nem igaz: akadályozza a forgalmat. A buzifelvonulas viszont nem akadalyozza…
2. A SZU nem tett annyi kart az orszagban, mint az utobbi 20 evben az amerikaiak (taszarrol kivoonultak az oroszok, es biz az amerikai vonult be …es valahol csak tarolni kellett az olajat; erre volt jo a magyar repter: egy puskaloves nelkul elfoglaltak es tonkretettek az oktatast/gazdasagot [persze nem kellett nagyon aktivan, rohadt az magatol is])
nem ugyanaz
simán lehetünk „komcsik” … nem uszítja ránk a hadsereget:
Guatemala 1954
Kuba - blokád 1961 óta
Dominika 1965
Chile 1973
Grenada 1983
Nicaragua elaknásítása
Ebből a nagyrésze még csak „komcsi” sem volt, és mindez csak egy földrész.
A többiről csak egy: vietnami háború, 1964-1975
Bizony ez úgy hülyeség, ahogy van.
nem ugyanaz
ja de fehéroroszországnak semmi baja.
és akkor sem ugyanaz. annál 1000x jobb. Olyan mintha azt mondanád Gyurcsány=Hitler.
hmmm
No és ha korrigáljuk egy picit?
Gyurcsány = Hitler (génmanipulált szóján és kereskedelmi tévéken felnevelve) ?
;)
hmmm
még akkor sem.
ha lesz koncentrációs tábor akkor igen. addig nem.
hmmm
Van. A hajléktalanok az utcákra vannak koncentrálva. Igaz, ők csak a jogaikkal élnek, mert mindenkinek joga van a híd alatt aludni. Nem is értem, hogy sokan miért nem élnek ezzel a jogukkal…
Változnak maguk a rendszerek is. Kényszer volt hajdanán a munka, aztán lett hősi tett, mára meg egyfajta kegy.
A szabadság is olyan mint az egyenlőség. Vannak akik még egyenlőbbek.
Itt meg vannak, akiknek többet szabad.
hmmm
na jó ez csúsztatás
hmmm
Tralósnak ez volta a programjában. Ez tény.