Valóban Lehet Más a Politika?

Negyvennégy darab életerős fát és hét csemetét áldozna fel a XI. kerületi LMP azért, hogy az Etele térig meghosszabbíthassák az 1-es villamos nyomvonalát. A párt helyi polgármester-jelöltje szerint szakmai szempontból félmegoldás a főváros nemrég elfogadott terve, ami alapján a Lágymányosi híd budai oldalán csak a Fehérvári útig vezetnék el a villamost.

A főváros több kerületében torpedóztak már meg beruházásokat környezetvédők, hogy megmentsék az építkezések útjába került fákat. Kitartó demonstrációk voltak a belvárosi Gresham Szálló építésénél, és a VI. kerületi Nagymező utcai mélygarázsépítés bejelentésénél, de a terézvárosi polgármester az ellene szerveződött legelszántabb civil mozgalmat is annak köszönheti, hogy fűrészeseket akart küldeni a Hunyadi térre. A magát zöld pártként meghatározó LMP a XI. kerületben mégis fák kivágásért kampányol. Összesen ötvenegy fa található azon a nyomvonalon, amelyen az 1-es villamos elvezethető lenne az Etele téri vasúti, metró- és autóbuszcsomópontig.

Gajárszki Áron, az LMP újbudai polgármester-jelöltje azt mondta, pártja szerint szakmailag támogathatatlan az a beruházási terv, amelyet néhány hete fogadott el a fővárosi közgyűlés. A közgyűlés – bár eredetileg csak a Budafoki útig tartó, hosszabbításról, azaz egy még rövidebb változatról volt szó – a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslatára támogatta, hogy az 1-es villamos vonalát, amely eddig csak a Lágymányosi híd pesti hídfőéig közlekedett, a Fehérvári útig hosszabbítsák meg.

Az LMP szerint a populista újbudai városvezetés azonban nem merte felvállalni a megépítéssel járó konfliktusokat, ezért egy felszín alatti vonalszakaszra tett ígéretet. Az ilyen típusú építészeti megoldás azonban megtöbbszörözné a költségeket, és szinte biztos, hogy belátható időn belül nem lenne rá keret.
Gajárszki biztosra veszi, hogy a fák kivágása komoly ellenérzéseket szülhet a lakókban, mivel a környéken az Egér út megépülése óta érzékelhetően megnőtt a levegő szennyezettsége és a forgalmi zajterhelés.

A villamosközlekedés beindítása egyébként épp ezek csökkenését is eredményezné – állítja a polgármester-jelölt, aki szerint egy felelős városvezetőnek mernie kel vállalni a kezdetben népszerűtlenebb beruházások körültekintő kivitelezését, ha a lakosság életminőségének a javítása a cél.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

bekaphatja az LMP és minden

bekaphatja az LMP és minden más idióta, aki az Etele út közepén a fák helyett villamost vezetne!
Egész Kelenföldnek a fák, bokrok, a sok zöld ad egyedi arculatot a sok budapesti lakótelep között. nem akarunk Angyalföld lenni!
mellesleg jó lenne reggel 4-kor arra ébredni minden nap, hogy az ablak alatt csattog el a villamos, hát egy lószerszámot az ezt felvetők valagába!
inkább tessék végre befejezni azt a kurva metrót!

nem akarok beleszólni

meg szerintem is lószerszám, de
egy villamos sokkal halkabb, mint akármi más, ami ugyanannyi utast visz el, márpedig mindig pont ugyanannyi utast kell elvinni. és kényelmesebb is. és nem büdösít be.

haha

ha ennek híre megy kelenföldön, mérhetetlenre fog esni az LMP 12-14%-os támogatottsága arrafelé :)

ötössmetrau

„…ezért egy felszín alatti vonalszakaszra tett ígéretet.”

Tényleg milyen

rossz és pocsék lenne Kelenföldön felszállni a vilingerre és dugómentesen, kiszámíthatóan eljutni a Népligetbe (ééés még azon is túúúúl). Bár erre lenne alternatívaként a 103-as busznak külön buszsávot létrehozni, hogy ne ragadjon bent a sokszor félórás dugókban, de sebaj. Egyébiránt gébdemszkájerté is kampányolt még ‘90-ben az 1-es villamossal. A dolog szépséghibája, hogy a messzire elérő keze Kelenföldig nem ért el.

Remélem még sok hasznosra lelnek a másnaklehetők az SzDSz archívumában :)

Ki beszélt rejtésről?

Én ugyan nem! Pontosan azt a fajta végleges törlést kértem, amelyet Pálos Trend nevű fórumtárs is kapott. Az nem rejtett lett, hanem nemlett.

kommenteket, ha kell,

kommenteket, ha kell, általában törlünk (a rejtett komment ott marad és csak külön zavar), cikkeket általában nem törlünk, nem vagyunk mi cenzúra. csak szerkesztés. mindenki azt olvas, amit akar, persze, ha a kedvenc szubkultúrájának faszságait akarja olvasni, érthetetlen, miért nem kattint inkább oda, de ebbe se szólunk bele. csak a főoldalon legyen az, ami ide passzol, az már úgy jó.
na jó, az automatikus viagrabombák százasával - az más. de az rég volt.

A villamos továbbvezetése

A villamos továbbvezetése mindenképp támogatandó. Max 102 új fát kell telepíteni. A sötétzöldek meg menjenek le vidékre, ahol a cigók komplett erdőket irtanak ki telente, derékmagasságba elvágva a fákat.

tanulmányút

Nem a sötétzöldeknek kellene lemenni ezt megnézni, hanem a szarváltó „elit”nek, amelynek a neoliberális idiotizmus hű követésével el nem évülő szerepe van abban, hogy az alacsony képzettségű rétegek semmiféle munkahelyet nem találnak.
Azt sem ártana megtudni, kik azok a nem éppen zöld, magasabb képzettségű rétegek, akik a tömeges fakivágások megrendelői. Ráadásul még villamosvonalat sem vezetnek arrafelé.

Az "elit"

onnan ismerszik meg, hogy TGM (et al.) idézetekkel felfegyverkezetten vág neki bármilyen kihívásnak/hivatkozik rá, mint nemnegatív példára.

Az értelmiség meg onnan, hogy nem.