(hamár a hülye hasonlatokkal élünk)
hogy egy élősködőkkel és ragadozókkal teli világban miért a ragadozók a „jók” és az élősködők a „rosszak”, amikor, hasonlitóban és hasonlitottban egyaránt, az élősködők alig vesznek igénybe erőforrást, lényegében veszélytelenek, ellenben a ragadozók sokat rabolnak, sőt ölnek is.
Állatok emberhez hasonlítása évezredek óta értelmetlen játszadozás, ami nem vezet sehová. Csak szociáldarwinizmushoz és még durvább dolgokhoz. Láthatod én sem vagyok kivétel: az LMP jelöltjét amott minden filo-, de minimum „neutroszemitizmusom” ellenére”lófejű zsidónak neveztem”. Szóval ez egy veszélyes fegyver, jobb esetben értelmetlen. Nincsenek „ragadozók”, meg „élősködők”.Osztályharcos hülyeség, előbbi lefele, utóbbi fölfele rúgó. A társadalomban mindenkinek megvan a maga helye, és dolga. Ezeket az embereket sem megrugdosni kell, leköpdösni, mint élősködőt, se nem a „ragadozók” kárára pénzzel tömködni, zombiként infúzión tartani. Annál már tényleg jobb megoldás a hajléktalan-burger is! Függetlenül attól, hogy ez a társadalomnak sokba kerül, vagy kevésnek, de meg kell őket tanítani halat fogni. Előbb persze megetetni, nehogy éhen haljanak tanulás közben. Pontosabban az még fontosabb, hogy rávegyük őket, hogy akarjanak is halat fogni! Jelenleg nincsen értelme az életüknek, azt kell nekik adni, az a megoldás. Szállás kell nekik, étel, ellátás, és munka! A hajléktalanokat sajnáló, a társadalmat korholó, de az őket rugdosó mentalitásnak is meg vannak a maga igazságai. Most még élősködők, undorítóak, de csak mi tehetjük őket újra emberekké! Amíg ezt nem teszünk meg, addig mi is felelősek vagyunk! Majd nem kell őket kerülgetni az aluljáróban, ha lehetővé tesszük nekik, hogy egyszerűen ne kelljen ott lakniuk!
Oké, csak azt ne gondold, hogy, akik azt válaszolták a fenti kérdésre, hogy igen kitiltanak őket, de nem elég ennyi, azok ne ezt gondolnák. Ha én szavaztam volna, erre szavaztam volna, és leírtam, hogy a „nem elég” alatt mit értek, tehát mi az „elég”. Hogy ebből mi állami feladat az más kérdés megint, de valami alapvető szállás biztosítása biztosan, hiszen ez nem nehéz feladat. Azért gondolom a többség erre gondolt. Merthogy a drog betiltásánál is magától értetődő, hogy van elvonó…
k, 2010-08-10 18:48 - flatter ottó (nem ellenőrzött)
Az „Igen, de ez önmagában nem elég” természetesen azt jelenti, hogy az így válaszolók még keményebb fellépést igényelnek (az egyik hozzászóló hajléktalan-burgert követelt).
Ez a keménykedés már a jobboldali fordulat jele, az internetező középosztály teljesen megkergült, ledobta az emberi álarcát, mert tudja, hogy a viktorka-korszakban erre nem is lesz szükség, lehet nyíltan cigányozni, zsidózni, magyarkodni.
A koldusoknak és hajléktalanoknak valóban nincs helyük a közterületeken, de ezt az esélyegyenlőség biztosításával és a potyautas, élősködő viselkedés visszaszorításával, vagyis a szociálpolitika racionalizációjával lehet elérni, nem jobbos-konzervatív erőszakkal.
Nem! Az „Igen, de ez önmagában nem elég” természetesen azt jelenti, hogy:
„A koldusoknak és hajléktalanoknak valóban nincs helyük a közterületeken, de ezt az esélyegyenlőség biztosításával és a potyautas, élősködő viselkedés visszaszorításával, vagyis a szociálpolitika racionalizációjával lehet elérni, nem CSAK (mondjuk azt kombinálva) jobbos-konzervatív „erőszakkal”.”
legalább 10 (15? 20?) éves, a barbár nézetek terjedése a fiatal középosztály körében már réges-rég tapasztalható, fidesz-hegemónia ide vagy oda. a coclib kormányok nem emlékszem, h oly sokat tettek volna a koldusokért, vagy általában a szegényekért.
A koldulásról, a vonzóságról, a munkáról és a szabadságról - Afrikából
Tegnapelőtt láttam a Duna TV-n egy Afrikáról szóló filmet, ebben is szerepeltek koldusok. Sok az elhagyott utcagyerek, akik így tartják el magukat.
Emellett van egy afrikai hagyomány is, hogy az ikreknek ajándékot kell adni, mert az szerencsét hoz. Emiatt az ikergyerekeket kicsi koruktól sokan koldulásra fogják. Sőt van, hogy csalnak is. Hasonló kinézetű gyerekeket állítanak párba és ebből próbálnak a felnőttek is megélni.
Egy másik helyszínen, ha jól emlékszem kenyai vagy tanzániai vidéki rádióállomás műsorvezetőnőjéről volt egy riport. Bemutatták a műsoradása közben, mikor nagyon dinamikusan így bátorította az özvegy vagy egyedülálló nőket: Ne féljetek, találtok társat. Csak legyetek tiszták, takarosak és dolgozzatok.(Itt hagyomány, hogy) A munka 90%-át ti végzitek, de meg tudjátok csinálni. Figyeljetek oda a gyerekekre, gondozzátok őket. Ne feledjetek el szabadok lenni, ez az egyetlen kötelességetek - mondta vidáman .
Aztán egy újabb feketeafrikai országból halastavakat mutattak, melyeket mikrohitelből egy család létesített. Úgy látszik jól megy az üzlet, mert a felnőttek és a gyerekek egyaránt nagyon ki voltak öltözködve. A családanya büszkeséggel mondta el, hogy a munkájukból mind 10 gyerekét taníttatja.
A padon
e szent
napon
étel-itallal
eltelve alva,
ahugy
az ember-
fia
átlokalizanytya
magát az
álomba,
a
babgulyásovics
alfarhangja
meglibbenti
a tiszta
szobám firhangját.
Ennyi.
A hasam
most teli.
A csüves
lelkem
senkinek
nem kell.
Testem
dermedészetileg
dider.
Újabb
csapást rám
ki mér?
Ítélkezni
ki mer?
Hozzászólások
Lazán kapcsolódik
Tilos lesz büdösen buszra szállni Eszéken
http://index.hu/bulvar/2010/08/11/tilos_budosen_buszra_szallni_eszeken/
sose értettem
(hamár a hülye hasonlatokkal élünk)
hogy egy élősködőkkel és ragadozókkal teli világban miért a ragadozók a „jók” és az élősködők a „rosszak”, amikor, hasonlitóban és hasonlitottban egyaránt, az élősködők alig vesznek igénybe erőforrást, lényegében veszélytelenek, ellenben a ragadozók sokat rabolnak, sőt ölnek is.
Állatok emberhez
Állatok emberhez hasonlítása évezredek óta értelmetlen játszadozás, ami nem vezet sehová. Csak szociáldarwinizmushoz és még durvább dolgokhoz. Láthatod én sem vagyok kivétel: az LMP jelöltjét amott minden filo-, de minimum „neutroszemitizmusom” ellenére”lófejű zsidónak neveztem”. Szóval ez egy veszélyes fegyver, jobb esetben értelmetlen. Nincsenek „ragadozók”, meg „élősködők”.Osztályharcos hülyeség, előbbi lefele, utóbbi fölfele rúgó. A társadalomban mindenkinek megvan a maga helye, és dolga. Ezeket az embereket sem megrugdosni kell, leköpdösni, mint élősködőt, se nem a „ragadozók” kárára pénzzel tömködni, zombiként infúzión tartani. Annál már tényleg jobb megoldás a hajléktalan-burger is! Függetlenül attól, hogy ez a társadalomnak sokba kerül, vagy kevésnek, de meg kell őket tanítani halat fogni. Előbb persze megetetni, nehogy éhen haljanak tanulás közben. Pontosabban az még fontosabb, hogy rávegyük őket, hogy akarjanak is halat fogni! Jelenleg nincsen értelme az életüknek, azt kell nekik adni, az a megoldás. Szállás kell nekik, étel, ellátás, és munka! A hajléktalanokat sajnáló, a társadalmat korholó, de az őket rugdosó mentalitásnak is meg vannak a maga igazságai. Most még élősködők, undorítóak, de csak mi tehetjük őket újra emberekké! Amíg ezt nem teszünk meg, addig mi is felelősek vagyunk! Majd nem kell őket kerülgetni az aluljáróban, ha lehetővé tesszük nekik, hogy egyszerűen ne kelljen ott lakniuk!
egyetértünk
(az élősködőzést te meg flatter kezdtétek, én csak válaszoltam rá)
Oké, csak azt ne gondold,
Oké, csak azt ne gondold, hogy, akik azt válaszolták a fenti kérdésre, hogy igen kitiltanak őket, de nem elég ennyi, azok ne ezt gondolnák. Ha én szavaztam volna, erre szavaztam volna, és leírtam, hogy a „nem elég” alatt mit értek, tehát mi az „elég”. Hogy ebből mi állami feladat az más kérdés megint, de valami alapvető szállás biztosítása biztosan, hiszen ez nem nehéz feladat. Azért gondolom a többség erre gondolt. Merthogy a drog betiltásánál is magától értetődő, hogy van elvonó…
Az „Igen, de ez
Az „Igen, de ez önmagában nem elég” természetesen azt jelenti, hogy az így válaszolók még keményebb fellépést igényelnek (az egyik hozzászóló hajléktalan-burgert követelt).
Ez a keménykedés már a jobboldali fordulat jele, az internetező középosztály teljesen megkergült, ledobta az emberi álarcát, mert tudja, hogy a viktorka-korszakban erre nem is lesz szükség, lehet nyíltan cigányozni, zsidózni, magyarkodni.
A koldusoknak és hajléktalanoknak valóban nincs helyük a közterületeken, de ezt az esélyegyenlőség biztosításával és a potyautas, élősködő viselkedés visszaszorításával, vagyis a szociálpolitika racionalizációjával lehet elérni, nem jobbos-konzervatív erőszakkal.
Nem! Az „Igen, de ez
Nem! Az „Igen, de ez önmagában nem elég” természetesen azt jelenti, hogy:
„A koldusoknak és hajléktalanoknak valóban nincs helyük a közterületeken, de ezt az esélyegyenlőség biztosításával és a potyautas, élősködő viselkedés visszaszorításával, vagyis a szociálpolitika racionalizációjával lehet elérni, nem CSAK (mondjuk azt kombinálva) jobbos-konzervatív „erőszakkal”.”
ez a "keménykedés"
legalább 10 (15? 20?) éves, a barbár nézetek terjedése a fiatal középosztály körében már réges-rég tapasztalható, fidesz-hegemónia ide vagy oda. a coclib kormányok nem emlékszem, h oly sokat tettek volna a koldusokért, vagy általában a szegényekért.
Legyetek tiszták, takarosak - lédi -ga-ga asszonyságnak
( aki lehet hogy vöry?) és másoknak is.
A koldulásról, a vonzóságról, a munkáról és a szabadságról - Afrikából
Tegnapelőtt láttam a Duna TV-n egy Afrikáról szóló filmet, ebben is szerepeltek koldusok. Sok az elhagyott utcagyerek, akik így tartják el magukat.
Emellett van egy afrikai hagyomány is, hogy az ikreknek ajándékot kell adni, mert az szerencsét hoz. Emiatt az ikergyerekeket kicsi koruktól sokan koldulásra fogják. Sőt van, hogy csalnak is. Hasonló kinézetű gyerekeket állítanak párba és ebből próbálnak a felnőttek is megélni.
Egy másik helyszínen, ha jól emlékszem kenyai vagy tanzániai vidéki rádióállomás műsorvezetőnőjéről volt egy riport. Bemutatták a műsoradása közben, mikor nagyon dinamikusan így bátorította az özvegy vagy egyedülálló nőket: Ne féljetek, találtok társat. Csak legyetek tiszták, takarosak és dolgozzatok.(Itt hagyomány, hogy) A munka 90%-át ti végzitek, de meg tudjátok csinálni. Figyeljetek oda a gyerekekre, gondozzátok őket. Ne feledjetek el szabadok lenni, ez az egyetlen kötelességetek - mondta vidáman .
Aztán egy újabb feketeafrikai országból halastavakat mutattak, melyeket mikrohitelből egy család létesített. Úgy látszik jól megy az üzlet, mert a felnőttek és a gyerekek egyaránt nagyon ki voltak öltözködve. A családanya büszkeséggel mondta el, hogy a munkájukból mind 10 gyerekét taníttatja.
A boszorkányok napja
Karácsony a szabadban
A padon
e szent
napon
étel-itallal
eltelve alva,
ahugy
az ember-
fia
átlokalizanytya
magát az
álomba,
a
babgulyásovics
alfarhangja
meglibbenti
a tiszta
szobám
firhangját.
Ennyi.
A hasam
most
teli.
A csüves
lelkem
senkinek
nem kell.
Testem
dermedészetileg
dider.
Újabb
csapást rám
ki mér?
Ítélkezni
ki mer?
http://hungary.indymedia.org/node/5175