IMF-tárgyalások – a kormány felelős magatartást tanúsított – MSZF SZK
A kormány felelős magatartást tanúsított a bérből és fizetésből élők iránt azzal, hogy nem engedett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió feltételeinek, és kitért annak a követelésnek a teljesítése elől, amely arra irányult, hogy a készenléti hitel további folyósításának fejében újabb terheket rójanak a bérből és fizetésből élő rétegekre, a bankszférát viszont megkíméljék a tervezett 200 milliárd forintnyi adótól. A nemzetközi hitelezőknek tudomásul kell venniük, hogy Magyarország stabilitása nem pusztán költségvetési kérdés, hanem elsőrendű társadalmi kérdés, mely érinti a nemzetközi pénzügyi rendszert és Európa stabilitását is – mondta a Magyar Szociális Fórum szervezője vasárnap a sajtónak.
Simó Endre arra reagált, hogy az IMF küldöttsége szombaton felállt a tárgyalóasztal mellől és visszautazott Washingtonba.
A tárgyalások megszakadását nem kell dramatizálni, hiszen az alku folytatódni fog, és remélhetőleg a magyar társadalom számára előnyös kompromisszumhoz fog vezetni. Az azonnali eredmény meghiúsulásából elsősorban azoknak a pénzügyi technokratáknak kellene okulniuk, akik hajlamosak megfeledkezni a nemzeti fejlődés és a társadalmi szükségletek követelményéről, sőt még olyan világpolitikai horderejű fejleményeket is figyelmen kívül hagynak, mint amilyen az Egyesült Államokban történt a mögöttünk álló héten a banktörvény elfogadásával – mondta.
Simó szerint az a tény, hogy a világ vezető hatalmában fokozott állami ellenőrzés alá vonják a bankokat, és véget vetnek az adófizetők pénzén történő bankmentéseknek, erősítette a magyar kormány tárgyalási pozícióját is a Valutaalappal és az EU-val. A magyar társadalomnak most ahhoz fűződik érdeke, hogy hazánk pozíciója tovább erősödjék a belső szükségletek kielégítésére irányuló munkahelyteremtéssel, otthonvédelemmel és otthonteremtéssel, a kis- és középvállalatok helyzetének erősítésével a multikkal szemben. A belső erőforrások mozgósítása nélkülözhetetlen ahhoz is, hogy ne érhesse el célját a forint gyengítésére irányuló újabb támadás, melyet a spekulatív tőke az IMF-el folytatott tárgyalások megszakadása miatt készül indítani – fűzte hozzá az MSZF szervezője. +++
Kiadta: MSZF SZK
[Jelenlegi Index-címlap: „Szabadesésben a forint és a BUX” - a szerk.J
—-
Gyorshír
v, 2010-07-18 21:28
„Simó Endre téved. Egyszerűen arról van szó, hogy az önkormányzati választásokig Orbánék nem akarnak megszorításokat” - jelentette ki ma délután „v”, a magyarindymédián ismert kommentelő. Majd hozzátette: a baloldalnak ki kell állnia a bankadó és az erős pénzügyi felügyelet mellett. +++
—-
Most az EKB makrancoskodik
vaktyúk | csütörtök, 2010. július 15.
2009 őszén a Suez nem akart engedni, aztán kénytelen lett beadni a derekát. A pécsi vízmű köztulajdonba került.
Most az EKB makrancoskodik, a banki függetlenségre hivatkozik.” MNB vezető tagjainak függetlensége érdekében nem változtatható meg a fizetésük a hivatalba lépésük idején érvényes feltételekhez képest egészen a mandátumok lejártáig.” ( A magyar jegybank elnökének a fizetése jelenleg negyvenszerese a magyar átlagbérnek, kétszerese az amerikai jegybankelnök fizetésének.)
Min múlik és hogyan fog végződni az uralmon levő tőkevilág és a legyengült állam csatája? -lehetett feltenni tavaly ősszel a kérdést .
Most 2010 nyarán azt kérdezhetjük, hogy tulajdonképpen kik a szembenálló felek és milyen trendek érvényesültek az elmúlt hónapokban.
Az eddig történtek alapján lehet-e már a jövőre vonatkozóan biztosabb megállapításokat tenni, mint pár hónappal ezelőtt?
„Az EKB kedden közzétett állásfoglalása szerint az MNB vezető tagjainak függetlensége érdekében nem változtatható meg a fizetésük a hivatalba lépésük idején érvényes feltételekhez képest egészen a mandátumok lejártáig. A központi bank szerint ebből következően a fizetésekről szóló törvényjavaslatnak kifejezett rendelkezést kell tartalmaznia arról, hogy a módosítás csak jövőbeni kinevezésekre vonatkozhat. Ráadásul az EKB leszögezi, hogy bármilyen módosítás csak az MNB részvételével, közreműködésével és a jegybank függetlenségének biztosításával történhet. ”
A válasz:
„A költségvetési szféra intézményeit vezetők fizetésének 2 millió forintos maximalizálása megfelel az uniós gyakorlatnak és nem korlátozza például a jegybank függetlenségét sem - mondta szerdán a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter hozzátette: az előző kormány által okozott gazdasági válság következményeit mindenkinek vállalnia kell, így a Magyar Nemzeti Banknak is.”
„A valós közteherviseléssel és a kölcsönös felelősségvállalással ellentétes, hogy a jegybank elnöke a magyar átlagkereset negyvenszeresét, sőt az amerikai jegybank elnöki fizetésének kétszeresét kapja .”
http://www.lanchidradio.hu/belfold/szijjarto_simor_fizetesenek_csokkente…
Makrancos cégek
http://hungary.indymedia.org/node/13805
http://hetivalasz.hu/uzlet/csata-az-ivovizert-30414
http://nol.hu/belfold/allami_cegvezetok_fizetese_a_neten__tomott_uvegzse…
—-
Ezt a megjegyzésedet
h, 2010-07-19 07:58 - -y (nem ellenőrzött)
Ezt a megjegyzésedet inkább Mesterházy Attilához kellene intézned, ha „baloldalról” írsz! Ő ugyanis a magyar állásponttal szemben az IMF álláspontját vette védelmébe, azaz a megszorító intézkedéseket, és a magyar érdekeket védő kormány ellen lépett föl. (Baloldalon ugyanis még mindig az MSZP-t értitek!? Ha nem, jelezd, kit értesz rajta!) Véleményem szerint Simó álláspontja helyes baloldali álláspont!
—-
Szembenézni a tényekkel!
v, 2010-07-18 19:10 - Pintér József
Az aljas tömegmészárlás után Gandhi felszólított az angolokat: takarodjanak !
Miután, bőven elég információ áll rendelkezésünkre a pénzvilág pilótajátékát
illetően, az okozott hatalmas kár is nyilvánvaló, áldozatokat hozó kisemberként
egyet kívánhatok, de azt nagyon: takarodjanak !
Hogy miért nem lép a politika, ez az igazi fontos kérdés. (…) Már most árulókként tekintek az értelmiségünkre, akiknél a nyugtalanság legkisebb jelét sem látom.
—-
Az IMF magyar hangja: Mesterházy Attila
gts | hétfő, 2010. július 19.
A szegfűsök frissen megválasztott elnöke, Mesterházy Attila közleményében többször is „felszólítja” Orbán Viktort és a kormányt, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen. Megleltük hát az IMF magyar hangját: Mesterházy Attilának hívják ezt a fura teremtményt.
Miközben az IMF és az Európai Bizottság delegációjával folytatott tárgyalások megszakadása után hazai és külföldi gazdasági elemzők a kudarc lehetséges következményeit latolgatják, két ellenzéki párt közleményben fejtette ki álláspontját. A Jobbik nyilatkozatából kiderül, hogy a párt támogatja a kormányt. Nem így az MSZP. A szegfűsök frissen megválasztott elnöke, Mesterházy Attila közleményében többször is „felszólítja” Orbán Viktort és a kormányt, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen. Megleltük hát az IMF magyar hangját: Mesterházy Attilának hívják ezt a fura teremtményt.
Vasárnap kiadott közleményében a szegfűs pártelnök felszólítja „Orbán Viktor kormányát, hogy hagyjon fel az arrogáns és felelőtlen magatartással”. Vajon mire gondolhatott Mesterházy, amikor ezeket a szavakat leírta? Az egyik külhoni gazdasági lapban a magyar „ügy” kapcsán egy pénzügyi szakember kifejtette: az IMF előtt általában mindenki meghátrál, mert senki nem szeretne a nagyhatalmú szervezet előtt kedvezőtlen színben feltűnni. Most a magyar kormány Matolcsy György vezette delegációja nem hátrált meg. Ami azt jelenti: a magyar kormány arrogáns és felelőtlen. Legalábbis az IMF lelkes hazai híve, Mesterházy Attila szerint.
Nem idézem a szegfűs elnök minden szavát. A nyilatkozat ugyanis ócska frázisok tömkelege. Mesterházy méltatja az előző, szocialista kormány teljesítményét – mert helyreállította az ország „nemzetközi tekintélyét, hitelét a világban és a külföldi pénzpiacokon” -, az Orbán-kormány viszont „alkalmatlan a válság kezelésére, egy koherens költségvetés és gazdaságpolitika kidolgozására”. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a költségvetést majd ősszel kell letenni a T. Ház asztalára, most pedig mintha még nyár lenne. De lehet, hogy tévedek, az IMF és hazai csicskása már az őszi avarban bolyong.)
Mesterházy azt is közli, hogy „amit a napokban láttunk a Matolcsy úr által vezetett kormánydelegációtól, az szintén vagy dilettantizmus vagy tudatos károkozás. Mindkét verzió életveszélyes az ország szempontjából, mert ennek az árát, a végén, mindig az adófizetőknek kell kifizetni, leghamarabb annak a 1,5 millió családnak, akiknek deviza alapú hitele van és a törlesztő részleteik ilyen események után azonnal emelkedni fognak.” A szegfűs ember tehát tudja már, mivel bünteti a pénzügyi világhatalom az „arrogáns” és „felelőtlen” – tehát az IMF és az Európai Bizottság alfelének szolgai kinyalását éppen megtagadó – magyar kormányt.
Az előző idézetet ezzel a mondattal – a második felszólítással! - folytatja a szegfűs elnök: „Ezért felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy mindent kövessen el annak érdekében, hogy hazánk hitelessége, finanszírozhatósága erős hazai és nemzetközi lábakon álljon.” Magam elé képzeltem az „erős” nemzetközi lábakat, amelyek után úgy vágyik ez az Attila…
Na és akkor jöjjön a vége. Három a magyar igazság, Attilánk is három „felszólítással” élt, íme az utolsó: „Felszólítjuk a kormányt hozza nyilvánosságra a tárgyalásokon történteket, hogy pontosan lehessen látni, mi okozta azok megszakadását, aminek már puszta ténye is rontja Magyarország pozícióját, és azonnal jelölje meg az egyeztetések folytatásának dátumát.” (Ismét csak zárójelben: aki helyesírási hibákat lel az idézetekben, az ne engem korholjon – betűhíven közlöm Mesterházy mondatait.) A szegfűs elnök még aznap megkapta a választ a „felszólításra”.
Matolcsy György ugyanis - szintén vasárnap - Balatonfüreden nyilatkozott, s igencsak érdekes dolgot mondott. „Kemény, egy-egy pontján drámai tárgyalások zajlottak” – közölte a miniszter, majd elárulta, mi volt a tárgyalások megszakadásának igazi oka: a pénzügyi világhatalom képviselői a bankadó bevezetése helyett megszorító csomagot akartak, ezt azonban a magyar fél elutasította. „A kormány úgy döntött, hogy inkább bankadót vet ki, mint megszorító intézkedéseket vezet be.” Majd Matolcsy hozzátette: „Jövőre is ez lesz megszorítás helyett.” Micsoda „arrogáns és felelőtlen magatartás”, nemde?
Mesterházy idézett nyilatkozata azért nagyon primitív, mert a tárgyalások megszakadásáért kizárólag a magyar kormányt teszi felelőssé. Mesterházy nem akar bankadót, helyette az elmúlt években amúgy is alaposan kifosztott magyar embereket szeretné újabb „kiigazító” csomaggal megajándékozni. Mesterházy – és oszló-foszló pártja – ezzel az ostoba nyilatkozattal az IMF és az Európai Bizottság oldalára állt. Mesterházy és elvtársai tehát újra kiállították magukról a bizonyítványt (akarom mondani a bárcát): a nemzeti érdek a veres szegfűs bandának nagyon büdös…
Az ifjú – tehát bízvást erős lábakon álló – Mesterházy Attila helyében átböngésztem volna a kudarcba fulladt tárgyalásokról szóló beszámolókat. Tájékozódni azért hasznos, mert akkor az ember ritkábban mond hülyeségeket. A szegfűs elnök például elolvashatta volna a jobboldalisággal, Orbán-rajongással egyáltalán nem vádolható HVG honlapján megjelent elemzést. A közismert gazdasági lap szerint a tárgyalások kudarcáért mindkét fél felelőssé tehető. Mi az IMF és az Európai Bizottság felelőssége?
„Legyen szűz, de legyen ügyes a szeretkezésben – körülbelül ezt követeli a Nemzetközi Valutaalap az Európai Bizottsággal karöltve Magyarországtól. Mint a kormánnyal folytatott tárgyalások nyilvánvaló kudarca jelzi, ennek valóban nehéz eleget tenni.”
Az idézet arra utal, hogy a külföldi urak egyrészt költségvetési kiigazítást sürgettek, ugyanakkor ellenezték a bankadót, amelyet éppen a kiigazítás érdekében fog életbe léptetni a kormány. Ilyen körülmények között tényleg nehéz értelmes tárgyalást folytatni.
A cikk szerzője szerint a kormány is hibázott. Egyrészt a 29 pontos program parlamenti benyújtása előtt a kabinet nem konzultált a két szervezettel, másrészt a HVG szerint szerencsésebb lett volna, ha Orbán Viktor is részt vesz a tárgyalásokon, s nem az utolsó előtti napon fogadja a vendégeket.
Zárásul hadd térjek vissza Matolcsy György balatonfüredi nyilatkozatához. A miniszter elmondta, hogy a kormány a bankadó és a jegybankelnöki fizetés csökkentésének kérdésében akkor sem hátrál meg, ha a szükséges törvények parlamenti elfogadása után az unió eljárást indít hazánk ellen.
Hozzászólások
na, akinek mostanra sem
na, akinek mostanra sem esett le, hogy miféle „szabadság” is érkezett meg rendszerváltás címén (benne: alapvető „érdemekkel” az első 4 év és az utolsó 8 év kormányai!), az olvasson flatter ottót vagy Gyurcsány-blogot!
Az IMF elleni uszítás
Az IMF elleni uszítás lassan a Fidesz szócsövévé teszi az Indymediát.
Polanski mint a Fidesz szócsöve
A Szellemíró c. új Polanski film egész érdekesen és hihetően mondja el egy nagy Amerika-barát angol min.elnök (nem, nem Tony Blair a neve! legalábbis a filmben!:) életpályáját, a világpolitika nagy (háttér) kavarásait.
A főhőssel ellentétben Polanski abszolút nem tűnik Amerika-barátnak ezzel az új filmjével. (Érdekes „véletlen”, hogy az amcsik egy több évtizedes ügy újra melegítésével - éppen most! - akarták elkapni Polanskit!)
Ja, szerintem is irrelevans,
Ja, szerintem is irrelevans, ki eroszakol meg kit, nem igaz?
/ironia
Uszítás?
Ugyan kérem! Ne bohóckodjunk.
HA azt mondanák egyesek, hogy középvezetőstől felfelé ropogósra sütni az összes bankost és pénzügyest lassú lángon, forró olajban, AKKOR talán esetleg. Bár kellene hozzá az is, hogy nagy nyilvánosság előtt (ez a része pipa) megbotránkozást (na ez a része nem valósul meg, tehát…) keltsen.
Lehetne kiírni egy (net-)szavazást is akár, hogy mondjuk:
Megbotránkozna-e Ön, ha holnap a népnyúzó, emberiségellenes, rabszolgasorba taszításért felelősöket szépen és lassan átküldenénk a csillagkapun, hogy máshol boldogítsanak másokat??
Ön szerint a csillagkapu:
1 - Remek sci-fi-film/sorozat.
2 - Pontosan nem tudom hogyan néz ki, de azt tudom, hogy a haláltusát és a fájdalmat a legvégső határokig nyújtja.
Ilyet biztosan nem írnak ki ügydöntő népszavazásra, az fix. Ahogyan a NATO csatlakozási és a Kettős Állampolgársági sem volt ügydöntő, csak amolyan „hordozható feketelyuk”, ha úgy tetszik: /dev/null.
MAtolcsy a CNBC-n
http://www.cnbc.com/id/15840232/?video=1546893619&play=1
alkotmányos kontroll
„Egyre egyértelműbb: önnön logikája szerint okosan döntött a Fidesz, amikor levette a kezét Sólyomról. Más kérdés, helyénvaló-e aggályos jogszabályok segítségével átfazonírozni az országot. Továbbá lényeges az is: ha az alkotmányos kontroll egy szereplője kiesik a játszmából, mások még maradnak. Marad az Alkotmánybíróság, marad az Európai Unió, maradnak más nemzetközi szereplők dettó. Utóbbiak egyike, az Európai Központi Bank gyorsan kinyilvánította: a jegybankelnök béréhez mandátuma lejártáig hozzányúlni tilos.”
(http://index.hu/belfold/2010/07/16/hibazni_tilos_a_fidesznek_budapest_is…)
Szóval az alkotmányos kontroll egyik szereplője nálunk egy bank.
Jó tudni, hogy hol a kontroll.
EKB
Az EKB az egyik fő felelőse annak, hogy az Unióban a neoliberális politikát a válság ellenére tovább erőltetik. Az MNB-hez hasonlóan egyoldalúan csak az inflációra és az egyensúlyra összpontosít, a növekedésre nem.
Jogi alapja arra viszont nincs, hogy a jegybankelnök fizetésébe beleüsse az orrát. A pofájuk járhat, de ennél több jogosítványuk nincs. A jegybank függetlensége - amely egyébként Stiglitz szerint nem általános axióma - nem függ össze a jegybankelnök jövedelmével, ahogy az egyetemi autonómia sem azzal, hogy a mindenkori kormányzat mennyiért vásárolja meg a rektorokat. Az, hogy Simor úr havi 2 millából lenne kénytelen nyomorogni (egyéb apró zsebpénzeit most hagyjuk figyelmen kívül), nem csorbítja a demokráciát. Szemben a kormányzat számos egyéb akciójával, amelyhez a nemzetközi és euromocskoknak egyetlen szavuk sem volt. Úgyhogy eltűnhetnek a …….
Azt hiszem, hogy a bankadó
Azt hiszem, hogy a bankadó ha csak hosszútávon is, de több negatív hatással jár, mint pozitívat. Egyébként is arra találták ki, hogy mind bevételéből, mind gátló hatásával globálisan fékezze az igazságtalanságot. Függetlenül attól, hogy ez jó módja-e ennek, de akkor legalább használják funkciója szerint! A bankadó terhei a lakosságra fognak hárulni, tehát kvázi értelmetlen. A sima megszorítás legalább nem kelt hisztit. Persze erkölcsileg megindokolható, de az állam más magánvállalatoknak is nyújt segélyt, tőlük mégsem követeli vissza. Még vállalkozásoktól sem. A bankadó egyértelműen azért lett bevezetve, mert-persze nem alaptalanul-ma a bank „acceptable target”. Megbotránkoztató, vagy nem: olyan ez, mint a numerus claausus. Egy csoportból viszonylag sokan jó nagy szart csináltak, és ezért a közhangulatnak engedelmeskedve az ő kárukra kell, általánosítva, rendezni a problémákat.
Simor fizetésével meg az a helyzet, hogy szerintem az a költségvetési szempontból szinte irreleváns összeg nem éri meg a jegybanki függetlenség csorbítását. Simor ettől még egy sutyerák, szégyellje magát, önként kellene lemondania a lóvéról! Olyan ez, mint amikor a Kwai folyós filmben a parancsnok nem akar a katonáival együtt dolgozni, mert ugye az ellenkezik a nemzetközi normával. Megvédi a jogot, ó milyen önzetlen! A francokat Nicholson ezredes, lusta disznó vagy! Simor meg egyszerűen sutyerák. Nekem viszont maga a jegybanki függetlenség (még a jelképes is) a fontos, Bandika pénze cseppet sem, dehát úgy esett, hogy ez a kettő egybe esett.
Annak meg örülök egyébként attól függetlenül, hogy a konkrétumokban pont nem értek egyet, hogy ellenálltak az IMF-nek. Örüljenek, hogy törlesztjük a vén hülye Kádár adósságait, és nem teszünk úgy, mint Lenin elvtársék ‘18-ban. Hiába, mi nem gyúrattunk különleges anyagból.
A probléma pedig való az EKB-ügyben. Sajnos valóban nem fordítanak elég figyelmet a növekedésre. Viszont azt se feledjük, hogy az adócsökkentésnek is kell alap, ez pedig főleg csúnya-csúnya megszorításokkal (lehet persze járható út a béremelés is, nem tudom, bizonyos estekben biztosan, nem vagyok fanatikus!) érhetőek el. Ezt jó lenne, ha valaki ki is merné mondani! És lehetőleg ne az Ibolyapárt. Mert hiteles emberekkel ezzel lehet sikereket elérni. A TOP9 cseh párt komplett „vérszívó” programmal lett harmadik-negyedik erő. A választók azért nem hülye szájtátik, akármennyire is annak nézik őket…
A bankadó terhei a lakosságra fognak hárulni?
Hogyne! Csakhogy a lakosságnak kellene működtetni ezt a szép új világot: sok-sok vásárlással! Közgazdászul: fogyasztással. (Pfúúúj!)
Szóval, a bankok ugyan nyilván szeretnék a lakosságra hárítani, de egyáltalán nem valószínű, hogy ez (itt és most!) sikerül.