indy.media.hu független média központ

A hardcore zenét a punk stílusai közé szokás besorolni, de az is igaz, hogy a korai punk bandák némelyike legalább annyira tekinthető az önálló HC legelső képviselőjének, mint a korai punk hullám tagjának. A fekete Bad Brains-t, a Henry Rollins-féle Black Flag-et vagy a Minor Threat-et szokás többek közt a stílus letéteményeseinek tekinteni. A kifejezést a legtöbben a D.O.A. zenekar Hardcore ‘81 albumának címéből eredeztetik. Ezekre a bandákra mind jellemző volt a korukhoz képest extrém tempójú, dühödten ordibálós vokálokkal operáló, harapós gitárhangzású, pogózható, de fajsúlyos koncepció, mint ahogyan ma is nagyjából ennyivel lehet zeneileg definiálni az olvasztótégely módjára mindenből építkező new school HC-t. Aztán a hardcore-hoz egyre inkább társult valamilyen életforma és filozófia is. Úgy gondoltam, írok egy szerintem hiánypótló, de a teljesség igényét abszolút nélkülöző áttekintést, amely kicsit megvizsgálja a hardcore hátterét és bemutat néhány kapcsolatot a hardcore zene és a mozgalom kapcsolatáról: miként kötődhet a HC olyan gondolatokhoz, mint a vegetarianizmus/veganizmus, szociális küzdelmek, állatvédelem, pozitív agresszió, esélyegyenlőség, önrendelkezés és csináld-magad. Elég sok szó lesz amerikai történetekről és bandákról, ezt egy hardcore-ról szóló cikkben nézzétek el nekünk. Szívesen vesszük a kiegészítéseiteket, hiszen természetesen könyvet is lehetne írni, még akkor is, ha csak a legfontosabb bandákat és pillanatokat említjük.

A hardcore születése, első bandák meg ilyenek, illetve crust punk

A szociális érzékenység és az aktivizmusra való hajlam természetesen a punk születésével erősen összefügg. Jello Biafra például, az amerikai műanyagkajára és afrikai éhezésre utaló művésznevű Dead Kennedys-énekes (akivel a hardcore műfajnak nevet adó, említett D.O.A. is adott ki albumot) igyekezett megragadni minden lehető alkalmat, hogy az Egyesült Államok társadalmi miliőjét és külpolitikáját kihívja - mikor nem éppen a vulgaritásával próbálta meghökkenteni a zenekart nem ismerőket például a Too Drunk To Fuck című klasszikussal. Nyaralás Kambodzsában, Istenben Hiszünk Rt, A Demokrácia Nyugovóra Térése, Frankenkrisztus - csúnya nyersfordításban ilyen albumcímekből áll a Dead Kennedys diszkográfiája. A dalszövegekben Biafra néha komolyan, néha szándékosan ironikus, humorosnak szánt és élcelődő stílusban kiabált a magukat punknak mondó hülyegyerekekről és ideológiailag igen messze álló koncertlátogatókról (Nazi Punks Fuck Off), az elméletileg liberális eszméktől kiinduló, de a gyakorlatban öntudatlanul a fasisztoid elnyomás támogatásáig jutó körökről (California Über Alles - ismerős valakinek a jelenség?), vagy ehhez kapcsolódóan Ronald Reagan-ről (We’ve got a bigger problem now, azaz most van valakink, aki még gázabb). 1999-ben ott volt Seattle-ben, indult az amerikai Zöld Párt elnökjelöltségéért, még ‘79-ben San Francisco polgármesterségéért - programjában többek közt kötelezővé tette volna a bohócruha viselését üzletembereknek és kitiltotta volna a kocsikat a városból. Az zöld elnökjelöltségben alulmaradt, majd gerillamédiát kezdett csinálni, kézikamerás felvételeket töltött fel az Indymediára a republikánus és demokrata rendezvényekről, és állítólag tőle ered a „Ne gyűlöld a médiát - légy te a média!” szlogen is. A Dead Kennedys-en túl a Bad Brains-hez és a Sex Pistols egymondatos mélységű destruktív üzeneteihez hasonlóan például a ‘77-es születésű Discharge is erős pacifista politikai töltettel nyomta meg a számait.

Henry Rollins sem mindenki számára igazi amerikai showmanségéről, rajongóveréseiről híres, meg arról, hogy a videóklipjeiben kárörvendően kacag a barátnője arcába, amiért megint becsapta, miután megígérte, soha többé nem teszi. A legendás Black Flag koncertjei orgazmikus események voltak, ahol a fiatalok minden elfojtott energiája felszabadulhatott a zenekar improvizatív, robbanékony fellépése hatására. A banda megszámlálhatatlan csapatot ispirált és hódító útjára indította a csináld-magad (DIY) zenekarmenedzselést. A DIY azóta is a hardcore egy jellegzetessége. Greg Ginn, a csapat gitárosa ‘78-ban hozta létre a SST REcors-ot, legfőképp azért, hogy szerzői kiadásban megjelentethessék a Black Flag lemezeit. Ne feledjük, 1978-at írtunk, egy évvel voltunk a Sex Pistols korszakos albumának megjelenése után. Hol voltak Rottenék Rollinsékhoz képest? A Sex Pistols csak a hetvenes évek romlott, kitalált Backstreet Boys-ának tűnik a Black Flag akkori munkássága tükrében.

Rollins a Black Flag óta, a Rollins Band megalakulása, szólókarrierje és showmanné válása hatására sem maradt közömbös a közügyek iránt. A homoszexuálisok jogaiért olyan sokszor állt ki, hogy a médiában azt kezdték fejtegetni, bizonyára ő is meleg. Nem mintha ez nem lenne mindegy, de nehezen fogadták el az állítását, miszerint attól még valaki kiállhat egy csoport jogaiért, hogy ő maga éppengéssel nem tartozik ehhez a csoporthoz. A hardcore-nak egyébként azóta van egy olyan ága is, amely külön a nem heteroszexuális orientációjúak és más nemi identitásúak jogaiért áll ki, ez a queercore. Egy ismertebb csapata a Limp Wrist (nekik pedig ismertebb, mókás című daluk az I Love Hardcore Boys I Love Boys Hardcore). A queercore követői a DIY (do it yourself, csináld magad) szellemiségében igen sok fanzine-t jelentettek meg, ilyen a Homocore, a J.D.s vagy a Chainsaw. Ezek és a queercore története is bőségesen dokumentálva van a Wikipedián.

A Dead Kennedys California Über Alles című albumához 1979-ben létrehozta az Alternative Tentacles elnevezésű indy kiadót. Azóta Biafra az egyedüli tulajdonos, a label érdekessége azonban az, hogy Let Them Eat Jellybeans címmel 1981-ben kiadott egy válogatásalbumot, amely az egyik legelső underground válogatás volt az Államokban, és a HC matuzsálemek közül sokan szerepeltek rajta. Black Flag, Bad Brains, D.O.A., Dead Kennedys, hogy a legismertebbeket említsük. A nyitótétel annak a Flipper nevű bandának az egyik nótája, akik a 2003-as American Hardcore filmben megszólaló zenészek szerint kivételes képességekkel rendelkeztek a közönség felhergelése és beindítása terén. Egy másik banda a válogatásról, a Subhumans arról vált ismertté, hogy a basszerja benne volt a Direct Action nevű, környezetvédőkből, feministákból és rendszerellenes fiatalokból álló szervezetben („Squamish 5”), ami bombamerényleteket hajtott végre hadipari gyáregységek ellen. Biafra segélykoncerteket is szervezett a letartóztatott Gery Hannah-nak. A The Dicks pedig, ami szintén rajta volt a LTEJ albumon, egy marxistának mondott, szélsőbaloldali szövegekkel operáló csapat volt, az énekesük pedig egyike a legelső olyan zenészeknek, akik nyíltan vállalták homoszexualitásukat. Sokak szerint ők alakították ki az old school HC hangzásvilágát, az elsők között voltak a hardcore üvöltözős vokálokat használó stílusának bejáratásában. Egyik legelső „slágerük” (ezt persze vegye mindenki dupla idézőjelnek) a Hate the Police volt, amelyben az énekes képzeletben még saját apja ellen is fellázad, aki rendőrként „niggereket és mexikóiakat” puffant le.

A Minor Threat zenekarral és a punk második hullámának, a UK82-nek a megszületésével (amely legfőbb képviselőjének jelenleg a HC-punk rocker Exploitedet szokás emlegetni) a HC önálló, jól felismerhető stílussá vált. Talán mondhatjuk, hogy a hardcore punk abban kezdett elkülönülni a punktól nagy átlagban, hogy annál valamivel metálosabb, ordibálósabb, harapósabb lett zeneileg, dalszövegeiben pedig sokkal jobban fókuszált a konkrét szociális vagy környezeti problémákra, de gyakran kicsit több optimizus vagy pozitív gondolat jelent meg. Összességében lehet mondani, hogy ma is ez jelenti a hardcore egyik sajátosságát - hogy a zenekarok dalszövegeiben jellemzőbb a pozitív üzenet. (ez még akkor is igaz, ha voltak olyan HC gruppok, amelyekre kifejezetten jellemző volt a negatív szemlélet, annyira, hogy a nevük is erről árulkodott. Lásd a Negative Aprroach-ot) Az agresszió maga az, ami pozitív lett. (Ahogy a Zach de la Rocha üvölti a Freedom nevű Rage Against the Machine számban: „your anger is a gift”). A D.O.A zenekar - talán arra utalva, hogy a punk definíció szerint először a megbotránkozásra és a görbe tükörre helyezi a hangsúlyt, és esetleg csak ezután az üzenet artikulálására - honlapján ezt úgy fogalmazta meg: „punk, üzenettel”. Később így írnak a hardcore-ról: „Egy intelligens mozgalom, amelyet mélységes harag jellemez a status quo-val szemben. Nem is meglepő, hogy az USA nyugati partvidékéről indult (gondoljunk az olyan bandákra, mint a Black Flag, a Youth vagy a Circle Jerks) , ahol a radikalizmusnak és a lázadásnak erős múltja van. Az iskolákban nem sokat hallhat az ember a húszas évek munkáslázadásairól, vagy az észak-amerikai polgári engedetlenség egyéb példáiról. Mondanunk sem kell, hogy a kompromisszummentes hardcore sokkolta az önelégült, nyájas hippi mentalitást.” Sokan úgy látták, a punkot magába szívta a médiaipar, felkapott lett, és kiürült, elvesztette a lényegét. „A hardcore olyan nevekben megy tovább, mint a Fugazzi, a NoMeansNo, a The Ex vagy a D.O.A.- remélhetőleg azzal, hogy a punk ma ilyen felkapott, egyre több fiatal fog rádöbbenni, hogy a világ nem is annyira remek hely, és munkálkodni kezd majd azon, hogy a dolgok pozitív irányba változzanak a sok rossz erő ellenére, amely a világban munkálkodik. Szerintem ez a legjobb definíció, amit a hardcore-nak adni lehet.”

A Minor Threat néhányéves, tiszavirág-életű munkássága alatt mindeközben megírta a Straight Edge című számot, ami a hasonló nevű életforma alaptétele, a hardcore zene kedvelői körében gyakran felvett életstílus névadója lett. Ekkoriban már aktív volt az első straight-edge-nek mondott zenekar is, a punk rockot korruptnak nevező The Teen Idles. Bár magában a számban a Minor Threat csupán az ellen emel hangot, hogy egyes bandák szétnyomják drogokkal magukat a koncerten, és azért szidalmazza a drogosokat, mert otthon ülnek, bámulnak ki a fejükből és eltompulnak a szerektől („I’m a person just like you / But I’ve got better things to do / Than sit around and smoke dope / ‘Cause I know I can cope”), az „I’ve got the straight edge” egy egész mozgalom alapjait fektette le azzal az újszerű megközelítéssel, hogy kemény zene kimondottan, kategorikusan álljon ki az önleépítés és az önpusztító életmód ellen. Annál egyértelműbb volt az Out of Step című számuk szövege, ami szintén ekkortájt íródott: „Nem szívok, nem iszom, nem csak dugok, legalább tudok gondolkodni, bassza meg.” Nem is érti az ember, miért nem inkább outofstep-ek a straight edge-ek, valószínűleg mert jobban hangzik elnevezésnek a második. A dalban van egy kiszólás is, miszerint nem szabályt akarnak diktálni, nem akarják megmondani senkinek, mit csináljon és mit ne, csak arra hívják fel a figyelmet, hogy egyes dolgoknak túl nagy fontosságot tulajdonít mindenki, holott a lényeg más.

Aztán pár éven belül kialakult a crust punk, ami a HC punk egy bedurvított, néha már-már death metal-os, sludge-ízű fajtáját jelenti. A crust punk is ragaszkodik általában a társadalmi-szociális témájú, politikai töltetű dalszövegekhez. A Dropdead például ismertebb korai crust csapat volt, igaz, hogy néha bélyegzik trash és powerviolence bandának is - amely stílus a harcore-ból született, jellemzően disszonáns hangzásvilágú kellemes-kellemetlen merénylet a hallószerv ellen.

A crust mai képviselőit zeneileg más kategóriákhoz is közelebb lehet húzni (az európai crust egyik öregje, az Extreme Noise Terror például grindcore-nak is mondott csapat), és mi nem szeretjük ezt a bekategorizálósdit - csak az járja, hogy egy kicsit néha muszáj erre is fecsérelni a szót egy adott zenei műfajról szóló cikkben. Az is igaz, hogy ma már magukat crust punk kiadóként definiáló label-ek is vannak, mint például a Havoc Records Amerikában. Az egyik fontos közös metszetet részben maguk a dalszövegek jelentik, amelyek a crustnál is a környezetvédelem, vallásellenesség, emberi (például LGBT) jogok, feminizmus, abortusz, antikapitalizmus, háborúellenesség témái körül mozognak. A kanadai Iskra vagy az amerikai Behind Enemy Lines például valóban legalább annyira trash és grind crossover, mint amennyire HC vagy crust zenekar. Az utóbbi dalszövegei tulajdonképpen egytől egyig politikai manifesztátumok, egyszerű képlettel operálnak: egy szám - egy lehetőség végigordibálni egy újabb üzenetet. Olyan dalcímek jellemzik őket, mint Murder At The G-8 Summit, The Politics Of Hunger vagy Environmental Eclipse. A számaikban teljes gőzerővel ostorozzák hazájuk kereskedelmi politikáját, képmutató demokrácia-exportját és tulajdonképpen minden álságosságot, amely az Egyesült Államokat csak jellemzi. A Non-lethal Weapons-ben arról énekelnek, hogy a fejlett országok globalizációs agendájában a legnagyobb akadályt maga a rendszerellenes civil lakosság jelenti, azok a közösségek, amelyek ezekben az országokban kritizálják saját kormányaikat. A kormányok „tanultak a kilencvenes évek lázadásaiból”, és ma már „political profiling”
segítségével igyekeznek beazonosítani azokat az egyéneket, akik az ellenállás megszervezésében kiemelt szerepet vállalnak. A tüntetőket démonizálják a közvélemény előtt, és a terrorizmus elleni harcnak kiáltják ki a rendszerzavaró elemek kiiktatását. „Riot control agent”-eket küldenek a tüntetők közé, és végül az állam szemében legális módon tüntetik el, csukják le és kínozzák meg azokat, akik felemelik a szavukat a programjuk ellen. A Murder at the G-8 Summit című számuk első sora ugyanerre rímel: „bérelt gazdfickók sütik el az első lövéseket”.

Az Aus-Rotten ismertebb névnek számít a crust körökben, és kilencéves tevékenysége nagy hatással volt sok kisebb-nagyobb HC-bandára. Az előbb említett Behind Enemy Lines énekese és dobosa is innen jött. Így talán érhető, hogy a szövegvilág is hasonlóan direkt, pofába mondós - az Aus-Rotten kissé haragos zene, az a helyzet. And Now Back To Our Programming elnevezésű nótájukban például arról üvöltenek, hogy Philip Morris úr és R.J. Reynolds minden dobozzal megöl valakit, a McDonald’s bepereli a londoni Greenpeace-t, amiért tényeket közöl, a Disney nemzetközi piacrészesedéseit a CIA segítségével bővíti, a Coors (a világ egyik legnagyobb, amerikai sörfőző cége) arra használja fel a pénzügyi forrásait, hogy a Ku Kluxokal támogassa, a Shell Nigériában mészárlással veszi elejét az elharapózó tüntetéseknek, a Pepsi a Fülöp-szigetek elnyomó kormányával seftel, a General Motors szabálytalan módszerekkel bővíti a piacát, a Dupont egymagában 4 százalékban felelős az ózonlyukért, a Gilette és az Unilever kísérleteiben élveboncol, a Nestlé bébitáp üvege miatt tömegesen haltak meg a harmadik világban, a Johnson and Johnson’s székletfogó piruláitól pakisztáni gyerekeket temethetnek el, a Walmart megerőszakolja és monopolizálja a helyi közösségek ellátását, a Texaco Indonéziában és Amazóniában gyilkol embereket, a Levi’s-t kínai rabszolgák gyártják, a Mitsubishi erdők tömkelegét vágatja tarra, satöbbi. „Mind szeretjük az arctalan nagyvállalatokat látni vádló mutatóujjunk végén, / de a vállalati gépezet emberekből áll, mint te vagy én.”
A számban azt kiáltják, mind hibásak vagyunk egy ilyen alapokon működő társadalomban, és „mindenki bűnös, aki ártatlannak vallja magát.” Az embert csak kondicionálni kell, az igazi káosz „kilenctől ötig tart” (9 to 5, amit angolul a munkaidőre szoktak érteni). „Elégetheted magad, kicsinálhatod magad, rakjunk McDonald’s-ot minden sarokra, ott dolgozol és ott is eszel.” „Ne is próbálj szervezkedni és tüntetni, / kibaszott erősek vagyunk, túlságosan, vedd észre, / majd gondoskodunk róla, hogy egymást közt civakodjatok csak, és külön tartunk titeket, / egység nélkül nem fenyegettek senkit.” Az ember annak kezd dolgozni, akit megvetett, bezárják az irodába, a forgalmi dugóba, a lakásába, a templomba, a saját fejébe. Az idolok eközben meg csak akkor bukkannak elő, ha az politikailag kényelmes. A dalszöveg még hosszú, hosszú sorokon keresztül folytatódik a kíméletlenül, nyersen fogalmazott vádló mondatokkal. Hadd említsünk néhányat a többi számcímeik közül: Fuck Nazi Sympathy, Swastika Rats, The System Works For Them, Poison Corporations, They Ignore Peaceful Protest, Secret Police Secret Army, Perverted Patriotism, Media Blackout, From Protest To Resistance, Xenophobia. Ez utóbbiban például kiállnak azok a politikusok ellen, akik az Egyesült Államokban a bevándorlókra próbálják kenni az ország összes gondját a munkanélküliségtől a gazdaság egyéb nehézségeiig, és nem veszik figyelembe, hogyan függ össze a bevándorlás például a NAFTA teremtette mexikói helyzettel, vagy nem emelnek szót a bevándorló csoportok nő tagjait megerőszakoló „hivatalból eljáró” tisztek és egyéb sérelmek ellen. „Állampolgárságtól függetlenül ugyanolyanok vagyunk mind; nincs illegális ember, mint ahogy a kormány állítja itt.”

A crust punk egy másik érdemes zenekara a Tragedy, és a zenei bekategorizálás feleslegességét mi sem jelzi jobban, hogy a Wikipédián is szereplő csapat ott hardcore punk címkével szerepel. (Nem véletlenül írok itt „crust punk”-ról meg más stílusokról, ezek mind beleférnek a HC fiókjába, ha erőltetnénk és komolyan vennénk ezt a kategória-osztogatást). A Tragedy apokaliptikus szövegvilága tökéletes összhangban van a fajsúlyos, ólomnehéz ritmikájú és gitárhangolású zenével. The Day After című nótájuk például egy nukleáris háború utáni, poszt-apokaliptikus világot fest le, ahol a kórházak és iskolák helyén kráterek és sugárfertőzött tetemek, a hasznavehetetlen tömegcikkeket gyártó létesítmények helyén kéménytörmelékek fekszenek, és az egész egy hatalmas emlékműnek tetszik, amely az emberiség múltbeli tévútjának állít szobrot.

Említésre méltó crust-nak mondott bandák még többek közt a His Hero Is Gone, az Antisect, az Antischism, a Mouth Sewn Shut, a Nausea, satöbbi. Érdekes egyébként, hogy igen erős a svéd crust szcéna, amely a primitívebb, még a crust-tól is megkülönböztetett D-beat stílusú bandákból adott sokat: ilyen a Wolfbrigade, a Skitsystem, a Disfear, az Anti Cimex.

Straight edge, vega diktatúra és Animal Liberation Front

Nincs mód arra, hogy pontosan végigmenjünk a hardcore történetén évről évre (ezt nem is tudnám megtenni, nincs még szabadegyetemes diplomám sem HC-ból), és mivel ennek a cikknek nem is ez a célja, úgy kicsit csapongva, néha a kilencvesen évekig, majd az ezredfordulóig ugrálva folytassuk, közben kiemelve néhány bandát. A már említett straight-edge életforma egyre jellemzőbb lett a HC szubkultúrában. A nyolcvanas évek végére vastag közeg erősödött meg New York agglomerációs övezetében. Ekkor született meg többek közt a legendás, remek Gorilla Biscuits, vagy a Bold és a Wide Awake zenekar is.

Sokan xXx-ként vagy még inkább sXe-ként (ejtsd: „sexy”..) utalnak az irányzatra, és azt jelenti, hogy a követői teljesen tiszták, nem fogyasztanak alkoholt, nem élnek drogokkal, és nem is dohányoznak, sőt, eredetileg a házasságon kívüli szex elutasítása is az elvek közé tartozott (nem kell mondani, ma ez nem érvényes). Ez párosult a vegán étkezéssel, illetve sok zenekarnál az állatvédelemmel, a proaktív, tevékeny állatmentő akciókkal például az Animal Liberation Front nevű amerikai állatfelszabadító mozgalom vonzáskörébe való tartozáson keresztül. Ilyen például az Earth Crisis zenekar, amely 1991-ben indult, és rövid feloszlás után idén, 2009-ben új albummal rukkolt elő. (Egyik új nótájukban, a videóklipes kiváló To Ashes-ben arról danolásznak, hogy a drogelőállító laborokat porig kell mind égetni.) A straight-edge követői sokszor a kézfejükre tetováltatnak egy nagy X-et, erről ismerik fel egymást is. A szokás állítólag a hetvenes-nyolcvanas évektől bevett szokásból jön, amikor a 21 év alattiakat a koncerteken (ha egyáltalán bemehettek, sokszor ugyanis age restriction volt) egy X-el „jelölték meg” a koncertekre belépéskor, hogy a pultnál lássák, az illető nem múlt el 21 és nem adható neki alkoholos ital. A már felnőttkorú straight edge-ek később önként tettek a kezükre X-et, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a kiskorúakkal és egyben üzenjenek nekik: „Látjátok, mi már elmúltunk 21, mégsem iszunk. Nem nagy ügy!” Valahogy így lehetne megfogalmazni a saját életvitelükről szóló dalszövegek mondandóját is.

Az is igaz, hogy erre a sXe mozgalomra eleinte kifejezetten jellemző volt, és számos körben később is jellemző maradt a másokat, a „nem tisztákat” lenéző felsőbbrendűségi érzés, sokan éppen azért nem vonzódtak ezekhez a gondolatokhoz, mert szűklátókörűnek találták azokat, akik teljes mellszélességgel kiálltak és benne voltak a körben. A nagy névnek számító Chain of Strength sXe HC csapat True Till Death (Igaz a halálig) című száma is pont erről szól: „Azt mondtad, csak a saját véleményed ez, / meg hogy a saját életedről szól. / Mi van az enyémmel?” Később kiderül, hogy „neked csak zene volt, de nekünk sokkal több”. Ian MacKaye, az irányzat nevét inspiráló számot jegyző Minor Threat énekese, aki a DIY „csináld magad” etikát is sokféleképpen promotálta, így vélekedett erről a kérdésről a Thicker fanzine-nal készített ‘95-ös interjúban: „Számomra sosem az ilyen puritán életvitelt jelentette ez az egész straight-edge dolog, meg hogy az embernek vezetnie kellene a tömegeket a szebb holnap felé.” Van néhány példa olyan zenekarokra is, aminek az összes tagja sXe volt, azt azonban nem tartották fontosnak, hogy ezt közöljék is a hallgatóval. A viszonylag korai bandák közül ilyen volt például a ‘89-es születésű Snapcase.

Az Earth Crisis az egyik legelső prominens képviselője volt az ideológiailag letisztult, vegán, ökotudatos, háború- és elnyomásellenes, a drogfogyasztás és az alkoholizmus ellen nyíltan kiálló, attól kategorikusan elzárkózó, vegytiszta straigt-edge HC bandák körének. Saját elmondásuk szerint is fő célja a zenekarnak az állatok szenvedésének bemutatása és az elhatárolódás a „halálipartól”, amelynek felismertetésével hozzájárulnak ahhoz, hogy a zenéjüket megismerőkben tudatosuljanak ezek a problémák. Koncertjeik ünnepet jelentenek a fellépésük helyszínét adó városok HC-közösségének, és befolyásuk tetten érhető a mozgalom számos pontján, úgy az üzenetek harcias, direkt megfogalmazásának még népszerűbbé tételében, mint az Earth Crisis után következő, underground körben mára már szintén sikeresnek mondható vega sxe bandák névadásában - mint például a kiváló, robbanékony energiával előadó argentin Nueva Etica, amelynek neve valószínűleg utal az Earth Crisis egyik első első albumán megjelent New Ethic című számra. Európában is vannak sXe hardcore bandák szép számmal, most elsőre a talán ismertebb holland Vitamin X jut eszembe, de mivel tényleg zenekarok ezrei vannak a kontinensen, akiket én nem ismerek, így inkább akit érdekel, kiindulási alapként látogassa meg a straight-edge.net weboldalt és böngésszen kedvére. Vagy menjen el ilyen HC-buliba például Budapesten, van rengeteg.

Az Earth Crisis szimpatizálása az ALF-fel kicsit közelebb visz minket a Vegan Reich-hoz, a HC punk látótér egyik legelvadultabb, már ellenségesen radikális zenekarához. A Vegan Reichnak már az elnevezése is utal arra az ökofasiszta szemléletre, amely a csapatot jellemezte. A ‘87-től tevékenykedő csapat kifejezetten elnyomó, ideológiájukat diktatorikus módon átvivő menetrendet képzelt el. A myspace-oldaluk bevallása szerint Bakunyin, Nestor Makhno, a Zapatista Mozgalom (eddig okés) mellett a Baader-Meinhof csoport és az IRA tevékenységétől megihletett zenekar a „vega diktatúra” pártolójának kiáltotta ki magát, az énekes Sean Muttaqi pedig a straight edge mintájára nevet adott annak az ideológiának és életformának, amelyet szerinte ő képviselt. Így született a Hardline. A hardline agresszív, keményvonalas straigh-edge, elviekben szintén a drogok, dohány és alkohol használata ellen van, de figyelmet szentel a harmadik világból származó termények és termékek fogyasztásának mikéntjére is (a koffeint például a drogok közé sorolja, ezért elutasítja a kávéimportot), illetve keményen kiáll a szexizmus és a rasszizmus ellen. Ugyanakkor árulkodik a fasisztoid szemléletmódról az intoleráns, kontraproduktívan támadó vegán megközelítésen túl az is, hogy a homoszexualitást ez az irányzat elviekben teljes egészében elutasította. (Ugyanígy egyébként az eutanáziát és az abortuszt is, kategorikusan.) A hardline közösséghez tartozók szintén sokszor kapcsolódtak az Animal Liberation Fronthoz hasonló, anarchista eszmeiségből táplálkozó direkt akciókon alapuló csoportokhoz. Fórumvitákból azonban is is kirajzolódik, hogy sokan azok közül, akik a hardline-hoz sorolják magukat, természetesnek veszik, hogy elutasítsák a homofóbiát is, mint a hardline korábbi sajátosságát - akik hatalom- és elnyomásellenesek, kiállnak a nemi egyenlőség, az elfogadás és az állatvédelem mellett, azok számára egyértelmű, hogy ennek a világképnek a szerves része az olyanok teljes elfogadása is, akik saját nemükhöz vonzódnak vagy általában az LGBT (lesbian, gay, bisexual, transgender) jogok harcosai. Már említettük a Snapcase zenekart példaként olyanokra, akik nem tartották fontosnak, hogy tudassák másokkal is: straight edge-ek. Más személyek viszont (akiket zenekarokhoz nem lehet kötni az infók alapján) annyira fontosnak tartották, hogy „közöljék” a véleményüket, hogy akciókat is vállaltak. Őket hardlinereknek tartották. Állítólag Salt Lake City-ben lett dokumentálva több ilyen indíttatású akció, így McDonald’s-ok elleni csőbombás merényletek, tejfarmok és bőráru üzletek elleni támadások. Voltak azonban sajnos teljesen agyamentek is, akik odáig jutottak, hogy az utcán vertek össze egyszerűen cigiző, söröző vagy éppen marihuánát szívó fiatalokat, és üveggel X-et vágtak a hátukba. Elviekben 1997-ben egy ilyen támadás során meg is halt egy fiatal srác. Egyes sXe zenekarok, mint például a Reversal of Man ki is álltak a harcias sXe szemlélet ellen, úgy az egyes hardlinerek civileket is veszélyeztető akcióval, mint az Earth Crisis célzott verbális agressziójával szemben. A zenekart figyelmeztette is anno néhány keményvonalas, hogy ne játsszák azt a számukat, amelyben az Earth Crisis-t és az őket kiadó Victory Records-ot kritizálják. A RoM-hoz hasonlóan sok másik zenekar és straight-edge kör is az önként vállalt erkölcsi imperatívusz fontosságát hangsúlyozza a másokra erőltetett etikus magatartás helyett.

A hardline mellett más, politikai alapú alkategóriái is születtek a hardcore-nak. Ilyen volt például a youth crew, amelyet az Earth Crisis-hoz hasonlóan vega sXe pionír, new york-i Youth of Today alakított ki. A youth crew már kimondja a hardcore-ra jellemző pozitív hozzáállást mint alapelvet. Kialakulása után öltözködésben, megjelenésben is saját formát öltött. Több olyan banda is kötődött a mozgalomhoz, akik szövegeikben és szimbolikájukban amerikai patrióta jelleget öltöttek, hangsúlyozva, hogy ez és a skinhead szó az Egyesült Államokban eredetileg a hazaszeretetettel és a testvériség hangsúlyozásával párosult, de a kirekesztéssel és a rasszizmussasl nem. Mindenesetre érdekes egybeesés, hogy a youth crew egyik erős éve 1988 volt, és erre a 88-as számmal szoktak is utalni. Hogy ideológiailag pontosan milyen beállítottságúak voltak azok a zenekarok, akik ilyen irányba orientálódtak, azt én speciel nem tudom - mindenesetre youth crew nevű vonal is létezett.

Közösség, fórumok, bulik, kiadók, fanzine-ok

Az „újkori” HC egyik fő zászlóshajójának tekintett Earth Crisis csapat ugyanúgy new yorki (Syracuse városából), mint a mai HC bandák igen nagy hányada. New York HC-szcénája legendás, szokás rá a NYHC rövidítéssel utalni. Egy Frank Pavich nevű rendező dokumentumfilmet is forgatott a színtérről N.Y.H.C. címmel. Az utóbbi évekből a NYHC leghíresebbje talán a Biohazard volt, amely 1987-ben indult, és eleinte rasszizmussal vádolták őket egyes dalszövegeik miatt, míg az említett dalokat kidobták a repertoárból a félreértések elkerülése végett (habár tagadták a vádakat), és szándékosan a tolerancia szellemiségét mutató, antirasszista szövegeket kezdtek írni. Rajtuk kívül voltak más, egyértelműbb vadhajtásai is a korai HC-nek, így például a náciszerű Youth Defense League. A nyolcvanas években született harcore zenekarok voltak a legendás Madball, a Government Issue, Justice League, vagy épp a nemrég bezárt, legendás new yorki CBGB klubban (amely a NYHC közösségnek is egyik ismert helyszíne volt) „befutó” matuzsálemei a stílusnak, mint az Agnostic Front (amelyből a Madball is született), a Hare Krishnás Cro-Mags, a Gorilla Biscuit, a Sick of It All, vagy a NYHC egy másik ismert tagja, a Warzone, amelyről a wikipedián azt olvashatjuk, hogy „skinhead” banda volt. Ez persze akkor még mást jelentett: a dalszövegekben a csapat felemelte a szavát a megosztó amerikai társadalom, a bőrszínen alapuló vagy épp nemi megkülönböztetés ellen - „Brother and Sisterhood” című számukban a női hallgatóságot ösztönözték arra, hogy álljanak be a hagyományosan férfiak dominálta hardcore punk közegbe és akár alapítson női zenekart.

A hardcore zenekarok „közösségképzése” nem csak New York-ra igaz: jellemző, hogy pontosan azért beszélhetünk „HC-szcénáról”, mert az egyes településeken működő zenekarok megszervezik magukat, közös rendezvényeket bonyolítanak, jó viszonyban vannak és még közelebb húzza őket egymáshoz az a közös szemléletmód, ami jellemző a hardcore előadókra és ennek az írásnak is a témáját adja. Magyarországon szemléletes példa Szombathely városa, ahol a Savaria Colony HardCore (SCHC) mozgalom körül gyülekeznek a város hardcore zene rajongói. Ehhez a körhöz tartozik például a Social Free Face vagy a Liberal Youth banda is, amely utóbbi a kilencvenes évek egyik meghatározó old school HC bandája volt hazánkban, majd feloszlott - mígnem pár éve újra összeállt s azóta is aktív.

A tematikus, hardcore feszteknek se szeri se száma, hazánkban is rengeteg HC buli van, Budapestre szinte heti rendszerességgel látogatnak el különféle európai, tengerentúli és egyéb bandák, hogy a hazaiak fellépéseiről ne is beszéljük. Az ideológiai HC fesztek egyik szélső példája, hogy az Egyesült Államokban több alkalommal (2007-ben pedig Európában) is szerveztek például Total Liberation Tour-t, amelyen sxe HC bandák léptek fel - 2004-ben például a turné elmaradt, a résztvevőket többek közt az FBI azzal vádolta, hogy aktívan közreműködtek az Animal Liberation Front, az Earth Liberation Front, az Animal Liberation Brigade, az Earth First, az Animal Rights Militia, a Justice Department és más szervezetek akcióiban, amelyeknek egy részét a szövetségi nyomozóiroda terrorszervezetnek minősítette robbantásos, állatkiszabadításos, rongálásos akcióik miatt. Korábban is volt példa ilyen koncertre. Azt mind tudjuk, hogy George Bush, az előző amerikai elnök (akinek több vallási kör és politikai csoport egyszerűen a Sátán becenevet adta érthetetlen okokból) leginkább azzal járult hozzá a globális (már nem is annyira ellen-) kultúrához, hogy számtalan stencilkép, vicc, zeneszám, koncertsorozat, publicisztika született a munkássága hatására. A „Rock Against…” demonstrációsorozatnak azonban volt egy Rock Against Reagan elnevezésű elődje is, amelyet hardcore közösségek szerveztek egyes polgárjogi szervezetekkel együttműködésben.

Hazai példa a nyáron megrendezett Freefest, idén a Dürer-kertben és Komáromban. („A FreeFest-et azért hoztuk össze, hogy megmutassuk, a szintér képes összefogni, hogy megszervezze és lebonyolítsa a saját fesztiválját, és így eltöltsünk együtt egy kellemes hétvégét. A zenei programok mellett fontosnak tartjuk, hogy a közönséget és civil szervezeteket ismertessük meg egymással <állat - környezetvédelem, drog prevenció, közösségi rádiózás stb.> Nem kívánunk részt venni a zenei ipar üzleti világában, számunkra az emberi értékek, barátságok fontosabbak az anyagiaknál.”) A Freefesten túl is vannak persze HC eventek szép számmal.

Hardcore koncerteket szerte Európában és Amerikában gyakran szerveznek egyébként foglalt házakba is, amint a squatterek közt is az átlagosnál talán nagyobb arányban találhatóak a hardcore szcénához kötődő arcok. A spanyol Sin Dios banda Potential Hardcore néven csinált magának kiadót (vagyis helyesebben fogalmazva, adta ki magát), és egész Spanyolországra kiterjedő turnét tudott csinálni úgy, hogy alapvetően a független zónában, okupákban léptek fel.

(A foglaltház spanyolul okupa, és náluk rengeteg van belőle, ami talán azzal függ össze, hogy Spanyolországban a polgárháború anarchista öröksége igen erős, és elég sok fiatal kötődik antifasiszta, anarchista, anarchoszindikalista, ökológiai és egyéb mozgalmakhoz. A katalán Barcelona az országon belül is az okupákkal egyik legsűrűbben ellátott város, még a Gaudí-féle Güell-park tövében, a város felett is van foglaltház.)

Lehetetlen lenne felsorolni minden nagyobb hardcore kiadót, a független, egyes bandák által alapítottakat meg végképp. A DIY-koncepciójú és fontosabb corporate labelek listája gyanánt (azaz helyett) álljon itt egy-két név:

Your Choice Records, Better Youth organization, X-Claim Records, Blackout Records, Indecision Records, Slap-a-Ham, Victory Records vagy a Trustkill Records, ami egy HC fanzine-ből nőtte ki magát, ma már azonban „igazi” nagy kiadóként működik, és vannak esetek, amikor a zenekarok kárára vissza is élt az erejével. Ez a wikipedián is dokumentálva van - miként HC kiadók listája bejegyzés is létezik -, több szót ne fecséreljünk rá.

HC zene természetesen Magyarországon is van és volt, ezt ne felejtsük el. Sőt, állítólag kis országunkhoz képest elég erős a szcéna. Már említettük az SDHC kolóniát, de kötelező megemlíteni a hazai HC alap egykoron volt Newborn-t, az azóta már szintén megszűnt, zseniális Dawncore-t (előbbi a meghatározó Catharsis-szal, utóbbi a Darkest Hour-ral is kijött split EP-n), vagy maiak közül a külföldön is egyre sikeresebb Bridge To Solace-t - akik részben éppen a Newborn utódzenekara a The Idoru mellett. Ezeken kívül millió és millió név van, én most eltekintenék attól, hogy végigmenjünk minden kisebb-nagyobb magyar HC bandán.
Elég legyen, hogy már ‘96 tájékán jelent meg hazai HC válogatáskazi (Hungarian hardcore Time), rajta sok azóta nagyrészt eltűnt csapattal: Otherside, Pretended Justice, Salted Monkeys, Grudgers, Staid, C.E.F.R.E, All For Nothing. Ma nálunk is megtalálhatóak a legkülönfélébb hozzáállású csapatok. A Newborn tagjai példának okáért anno részt vettek a hazai Food Not Bombs beindításában, ha jól tudom. Sőt, vannak egészen érdekes konstellációk is, mint a Tisztán a Cél Felé, egy krishnás zenekar.

Egy tipp: rengeteg HC albumot találhattok meg különféle blogspot oldalakon, amelyek megaupload, mediafire, rapidshare és társain keresztül teszik elérhetővé az anyagokat. Ilyen például ahttp://strenghtcrew.blogspot.com oldal.

Végezetül: én annak is örülnék, ha ezt a írást együtt írnánk, és kiegészítené bárki bármi érdekes infóval. Tuti, hogy rengeteg-rengeteg minden lemaradt, ha valami pontatlan/hülyeség, azt úgyis megkapom. (Éljen az indy.) Szerintem megfordul erre pár HC-arc.