Libanoni keringő - rajzfilm egy háborúról

Libanoni keringő Waltz with Bashir francia-izraeli-német animációs film, 93 perc, 2008 Forgalmazza: Szuez Film Bemutató: 2009. január 1. Rendező: Ari Folman A tavalyi cannes-i fesztiválon komoly esélyesnek tartott, mégis üres kézzel hazatérő Ari Folman alkotása sikeres kísérlet a látomásos-háborús oknyomozó animációs film műfajának megteremtésére.

A Richard Linklater filmjeiből ismerős „átrajzolós” animációs technikával készült Libanoni keringő főhőse maga az író-rendező, aki az 1982-ben Bejrútban teljesített katonai szolgálatot, a város izraeli megszállása idején, amikor a Sabra és Shatila palesztin menekülttáborokban brutális vérengzést hajtottak végre keresztény militánsok.

Az akkor 19 éves Folman majdnem negyedszázaddal később – a filmben és a valóságban is – találkozott egy bajtársával, aki a libanoni háborúval kapcsolatos visszatérő rémálmairól beszélt neki, és ezzel felvetette rendezőnkben a kérdést, hogy ő vajon miért nem őriz semmiféle emléket arról az időszakról. Hősünk felkerekedik tehát, és sorra keresi fel egykori katonatársait, hallgatja a történeteket és kutatja a közös emlékeket, hogy végre felidézhesse, milyen élmények érték őt a vérzivataros bejrúti napok során.

A Libanoni keringő lebilincselően izgalmas riportfilm egy külső és belső nyomozásról, egyben a háború embertelen természetének bemutatása. Folman kiválóan alkalmazza az animációs technikát mind a valós történések, mind az álomképek ábrázolására, ráadásul e kettő vegyítése egyszerre hangsúlyozza ki az álmok és a háború szürrealitását. Érdekesebb és izgalmasabb humanista-pacifista filmet ritkán látni manapság, mert kevés az olyan alkotó, aki saját agyába enged betekintést.
csmozi, est.hu
 2008.12.18

VETÍTÉSEK:
KINO Mozi, Bp, XIII. kerület, Szent István körút 16.

01. 10., szombat
01. 11., vasárnap
01. 12., hétfő
01. 13., kedd
01. 14., szerda
minden nap: 17:00. 18:45. 20:30