indy.media.hu független média központ

A belső képen a szerző, Chris Harman látható. - Külső kép: Keynes az 1966-os Times címlapján

Fordítói előszó:
Egyeztesse össze az alábbi kijelentéseket:
„Keynesiánus vagyok.” Richard Nixon, 1971.
„Mindannyian thatcheristák [neoliberálisok] vagyunk.” Peter Mandelson [=Tony Blair], 2002.
„Mindannyian keynesiánusok vagyunk.” Martin Wolf, a Financial Times főszerkesztője, 2008.12.24.
„Keynes nem mutatta meg a harmincas években, hogyan kell véget vetni a gazdasági kríziseknek.” Chris Harman, 2008.
 Nos?

***

CHRIS HARMAN:
John Maynard Keynes két arca

„Mindenki csodálattal tekint most a nagy közgazdászra.” Így kezdődött nemrég egy cikk a Financial Times-ban.

És valóban úgy tűnik, ez a helyzet. Ugyanezt az üzenetet hallhatjuk mostanában az amerikai pénzügyminisztertől, Hank Paulson-tól, illetve a Fed elnökétől, Ben Bernanke-től, illetve, a másik végleten, különböző baloldaliaktól […]. Keynes a harmincas években megmutatta, hogyan kell megállítani a kríziseket, mondják most mindenfelé, és ugyanezek a módszerek most is működhetnek. Van azonban egy súlyos gond ezzel a közvélekedéssel. Keynes a harmincas években nem mutatta meg, hogy hogyan kell véget vetni a gazdasági kríziseknek. Amit ő valóban megtett, az az volt, hogy könyörtelenül szembeszállt azokkal, akik úgy tartották, hogy a gazdasági válságok megoldhatók a [bér]munkások életszínvonalának csökkentésével, és akik szerint, bármit is gondolunk, ez utóbbi egy szükséges és helyes áldozat a piacgazdasági rendszer megmentéséért.

Keynes érvei azok ellen, akik tökkelütött módon ragaszkodtak ahhoz, hogy a piacra való támaszkodással megoldhatók annak saját maga okozta problémái, ma is relevánsak. A főáramú közgazdaságtan akkori képviselői „Say törvényére” hivatkoztak, amely szerint nem lehetségesek általános túltermelési válságok, mivel minden alkalommal, amikor valaki vesz valamit, akkor valaki más eladja azt.

Keynes itt észrevett valamit, amit 60 évvel azelőtt Marx mutatott ki – habár Keynes nem volt hajlandó néhány oldalnál többet elolvasni Marx-tól.

Egy piacgazdaságban akkor adható el minden termék, ha a bérmunkások összes bérüket elköltik, a tőketulajdonosok pedig az összes profitjukat. A bérmunkások, általában, nem tehetnek mást, minthogy minden bérüket elköltik. A tőketulajdonosok azonban dönthetnek úgy, hogy profitjaikat inkább a bankban tartják […], ahelyett hogy befektetnék őket, vagy elköltenék saját magukra [fogyasztásra]. Ebben az esetben egy rés keletkezik a megtermelt árumennyiség és az eladható árumennyiség között.

Azoknak, akik azt állították, hogy több áru kelne el és eltűnne a munkanélküliség, ha a bérmunkások elfogadnák a fizetéscsökkentéseket, ezáltal lehetővé téve az árak süllyedését, Keynes azt válaszolta: ez egyszerűen azt jelentené, hogy a bérmunkások még kevesebb árut lennének képes megvásárolni. Ezáltal Keynes szétlőtte a szokásos érvet, amivel a tömeges munkanélküliséggel kapcsolatos teljes tétlenséget igazolták. Ő azonban nem látta érveit antikapitalistának: ehelyett az volt a célja, hogy meggyőzze a tőketulajdonosokat, hogy fogadjanak el bizonyos változásokat, amik lehetővé tennék, hogy a rendszer tovább éljen.

Keynes a maga elméletét „mérsékelten konzervatív következtetésekkel” bíró teóriának nevezte. Fő életrajzírója, Lord Skidelsky amellett érvelt, hogy javaslatai szándékosan úgy voltak kialakítva, hogy „tekintetbe vegyék az üzletemberek pszichológiáját. A gyakorlatban [Keynes] rendkívül óvatos volt.” Mindössze arra van [volt] szükség, hogy a meglévő állam[ok] megnövelje[k] a befektetésekre és a fogyasztásra fordított kiadásokat. Kétféle beavatkozásra van [volt] szükség.

Az egyik, hogy a kormányoknak csökkenteniük kell a kamatokat. Ez arra ösztönözné a jómódú embereket, hogy inkább elköltsék, mintsem félretegyék keresetüket, ezáltal piacot teremtve mások termelése számára, és befektetésekre sarkallva a vállalatokat. Azonban Keynes maga bevallotta, hogy „némileg szkeptikus egy pusztán monetáris eszközöket alkalmazó politikát illetően”.

A másik, hogy a kormányok közvetlenül saját kiadásokat vállalhatnának föl, amiket kölcsönökből finanszírozhatnának. Az effajta „deficitköltekezés” végső soron kifizetődővé válna, ahogy a gazdaság növekedésnek indulna, és újra megemelkednének az adóbevételek.

Azonban, amikor ezeket a lépéseket a gyakorlatban kellett alkalmazni, Keynes aggódni kezdett, vajon nem dühíti-e föl [upsetting] a tőketulajdonosokat, mivel az ő pszichológiájuktól függ, hogy valóban megtörténnek-e az új befektetések. Ezért aztán, konkrét javaslatai túlságosan enyhék voltak ahhoz, hogy kihúzzák a gazdaságot a nagy világgazdasági válságból. A korai harmincas években, amikor a munkanélküliség 100%-kal nőtt, Keynes támogatta Lloyd George közmunkaprogramját, ami 89%-ra csökkentette volna a munkanélküliség növekedését. Roosevelt-nek azt a tanácsot adta, hogy NE erőltesse a „régen esedékes üzleti és szociális reformokat”, nehogy azok „komplikálják a [gazdasági] talpraállást”, azáltal, hogy „megzavarják” [upset] az „üzleti világ [ön]bizalmát”.

Becslések szerint akár 56%-kal kellett volna megnövelni az állami kiadásokat, hogy létrejöjjön az a 3 millió munkahely, amely a teljes foglalkoztatás visszaállításához lett volna szükséges a harmincas évek válságának legmélyebb pontja idején. Egy ekkora kiadásnövelés nem volt lehetséges Keynes „gradualista” módszereivel, mivel a tőke külföldre menekülésével, importnövekedéssel, a fizetései mérleg fölborulásával és a kamatlábak meredek megugrásával járt volna.

Keynes legfontosabb könyvében, az Általános elmélet-ben, bizonyos helyeken mintha félig fölismerné, hogy ez a visszafogottság nem lesz elég. Utalt rá, hogy a [tőke]rendszer valamely fundamentális része okozza a befektetések visszaesését – a „befektetések marginális hatékonyságának” [marginal efficiency of investment] süllyedését. Ez a gondolat bizonyos szempontból hasonlít Marx elméletére a profitráta süllyedéséről, és arra utal, hogy van valami alapvető probléma a kapitalizmusban, ami nem gyógyítható meg csak a kamatszintek, vagy az állami kiadások állítgatásával.

Mindez Keynes-t életművének legradikálisabb kijelentéséhez vezette, miszerint „a befektetések egy többé-kevésbé általános szocializálása lesz az egyetlen eszköz, amivel biztosítható a teljes foglalkoztatáshoz való közeledés”. Keynes maga nem vitte végig ezeket a meglátásait, ahogy azt legtöbb követője sem tette meg. Ehelyett, csakúgy, mint ő, óvatosan csak olyan dolgokra szólítottak föl, amikről azt gondolták, hogy a tőketulajdonosok számára elfogadhatók.

Az újonnan megtért keynesiánusok az amerikai, brit és európai kormányokban, arra törekednek, ahogy Keynes is tette azt egykor, hogy megmentsék a kapitalizmust önmagától.

Ez azt jelenti, hogy majd velünk fogják megfizettetni azt, hogy a tőke tulajdonosai továbbra is boldogok legyenek. A baloldali keynesiánusok választhatnak: tovább mennek ezen az úton és csupán a kapitalizmus túlélésének módját keresik, vagy komolyan veszik Keynes radikálisabb meglátásait és csatlakoznak a marxistákhoz, komoly kihívást intézve a kapitalizmus fojtogató ölelése ellen.

————————————————————————————————————————————-

eredeti cikk: http://www.socialistreview.org.uk/article.php?articlenumber=10590
[2008. november]

Chris Harman a negyedévenként megjelenő International Socialism c. brit lap szerkesztője, több könyv szerzője.

Néhány írása:

- Analysing Imperialism (2003) http://pubs.socialistreviewindex.org.uk/isj99/harman.htm (imperializmus-elméletek)
- The Rise of Capitalism (2004) http://www.isj.org.uk/index.php4?id=21&issue=102 (összefoglaló tanulmány a kapitalizmus kialakulásának elméleteiről)
- India after the elections: a rough guide (2004) http://www.isj.org.uk/index.php4?id=37&issue=103 (Indiai politika és történelem)
- China’s economy and Europe’s crisis (2006) http://www.isj.org.uk/index.php4?id=160&issue=109 (a kínai gazdaság és Európa)
- Gramsci, the Prison Notebooks and philosophy (2007) http://www.isj.org.uk/index.php4?id=308&issue=114 (Gramsci-ról)
- The rate of profit and the world today (2007) http://www.isj.org.uk/?id=340 (a marxisták között dúló Nagy Profitráta Háború-ról)
- From the credit crunch to the spectre of global crisis http://www.isj.org.uk/index.php4?id=421&issue=118 (a jelenlegi gazdasági válságról)
- Misreadings and misconceptions (2008) http://www.isj.org.uk/?id=462 (ld. előző)
- Theorising neoliberalism (2008) http://www.isj.org.uk/index.php4?id=399&issue=117 (nagyon informatív tanulmány a „neoliberalizmus” fogalmáról)

(szerk: suaj)

Kapcsolódó linkek

• John Maynard Keynesről a Wikipédia